Mit tegyek, ha átestem a COVID-19 fertőzésen?

A COVID–19 járvány 3. hullámát éljük meg, egyre több beteggel. Szerencsére egyre többen meg is gyógyulnak. A betegség lefolyása változó. Vannak, akik 1-2 nap alatt panaszmentesek lesznek, de sokan még 2-3 hónapokig is panaszosak. Nincs összefüggésben, a késői tünetek előfordulása azzal, hogy valaki otthon- lábon- hordta ki a betegséget, vagy kórházban kellett ápolni, vagy esetleg hetekig lélegeztetőgépen volt.

Mit tegyek, ha átestem a COVID-19 fertőzésen?

A betegség lefolyását egyre jobban ismerjük, igy azok késői szövődményeit is. Már tudjuk, hogy az esetek jelentős részében a COVID–19 akut szakasza után hónapokig a késői tünetek, és betegség szakaszát látjuk. Megjelentek már a késői kezeléssel kapcsolatos szakmai ajánlások is.

Dr. Vértes András főorvos, a RadiVert MR Diagnosztikai Központ szakmai vezetője szerint a 2020. március elején kezdődött világjárvány nagymértékben sújtja a sportot, a sportolókat a zárt helyek vírusveszélye, a versenyek elmaradása vagy korlátozott nézőközönség előtti megtartása miatt.

„A járvány elején kiderült, hogy a légzőrendszeri tüneteken túl az egyik legsúlyosabb szövődmény a szív károsodása, a kialakuló szívizomgyulladása, és szívburok gyulladás, amely a ritmuszavarok kialakulása révén hirtelen halál léphet fel. Több sportoló eset ennek áldozatul COVID fertőzés után, a gyorsan megkezdett edzésnek vagy versenyzés következtében.” - mondta a kardiológus főorvos.

Ennek hatására számos szakmai ajánlás jelent meg, hogyan térhet vissza egy profi sportoló az aktív sporthoz. A megjelent tanulmányok azt igazolták, hogy a tünetmentesen átesett COVID fertőzöttek esetében is, de különösen azoknál, akiknek panaszaik voltak a szívizomgyulladás megjelenése 20-30% között van.

A doktor úr állítása szerint az amatőr sportolok esetében is szükség van a COVID fertőzés után ennek a veszélyes szövődmények a vizsgálatára, kezelésére. Szükség van arra, hogy a sportolni vágyok minél hamarabb újra mozogjanak, de ezt biztonságban tehessék meg.

Post-Covid Vizsgálatok

Alap kardiológiai vizsgálat, és a speciális biomarkerek elemzése mellett azoknál, akiknél felmerül a szívkárosodás lehetősége szív MR vizsgálatot végeznek. Ezzel a vizsgálattal lehet megállapítani és kizárni a legnagyobb biztonsággal a COVID fertőzés súlyos késői szövődményét.

Long-COVID- Post-COVID

A COVID–19 betegség akut szakaszát követi a Post-COVID betegség, amelyet 4-12 hét között az ”ongoing” vagy folyamatos COVID–19 tünetekkel jelentkező periódus, amelyet a „LONG” COVID- vagy hosszú COVID betegség követ.

A Post-COVID járhat enyhe, és súlyos tünetekkel is, és kialakulhatnak még késői, akár életveszélyes szövődményekkel is. Ezek természetesen összefüggésben lehetnek az akut szakaszban kialakuló citokin viharral, és azt követő erős immunreakcióval.

A Post-COVID–19 betegek prevenciója a kialakuló szövődmények megelőzésére, és a betegek legalább 1 éves utógondozása fontos az életminőség megőrzése szempontjából. – mondta Dr. Vértes András.

Kiknek szükséges a Post-COVID ellátás?

Akik átestek COVID fertőzésen, és

-akiknek az első 4 hét után is tünetek jelentkeznek
-akiknek az akut COVID–19 során fulladás, nehézlégzéssel járó panaszaik voltak
-akiknek az akut szak során ritmuszavaruk, mellkasi panaszaik voltak
-akiknek az akut szak során idegrendszeri elváltozások alakultak ki
-és akik a betegségük után is aktívan sportolni szeretnének

Mikortól sportolhatok tovább?

Dr. Vértes András főorvos szerint a Post-COVID szakban a fertőzésen átesett egyének esetében előfordulhatnak súlyos tünetek. Ilyenkor a döntés egyszerű, nem javasoljuk a sportot. De gyakori, hogy a sportoló esetében a COVID–19 fertőzés után teljes panaszmentesség van. Ebben az esetben is előfordulhatnak késői szövődmények, melyek közül a legveszélyesebb a szívizom gyulladás következtében kialakuló hirtelen halál.

A vizsgálatokat a RadiVert MR Diagnosztikai Központ és az MDC Clinic Egészségügyi Központ együttműködésben végzi a szakmai ajánlások alapján.

Mire jó az MR, ha sportoló vagyok?

Bagoly Vera korábbi válogatott kosárlabdázó a RadiVert MR Diagnosztikai Központ MR vizsgálatára jött, ahol a korábbi sérülése után a bal térdét vizsgálták meg, amit pár évvel ezelőtt baleset érte.

Irányító poszton játszottam és egy szerencsétlen szituációban, ahogy éppen vezettem a labdát, - és mivel vizes maradt a pálya széle - elcsúsztam és kifordult a térdem. Még aznap meg is műtöttek. – mondta Vera.

Mennyi időre vette vissza a pályafutásodat ez a baleset? Mennyi idő volt a rehabilitáció?

Nagyon visszavette, mivel akkoriban egy év volt a rehabilitáció. Frissen vásárolt játékos voltam, emiatt nagyon szerették volna, ha hamar visszatérek. De sajnos a hegesedés, ami nagyfokú volt, gátolta azt, hogy minél előbb visszatérjek a pályára. Sajnos újra fel kellett nyitni a térdemet és kitakarítani a heges szöveteket. Abban az időben, még 8 hétre gipszbe rakták az ilyen típusú sérüléseket. Azóta már rájöttek, hogy nem szabad ezt és azonnal mozgató padra rakják az embert és pici szögekben mozgatják a térdet, hogy elkerüljék a hegesedést. Miután leszedték a gipszet, nem mozgott és nem hajlott a térdem. Ezután még intenzív osztályra is kerültem, sőt két hónapra a Sportkórházba is beköltöztem. A 8 hétig tartó gipsz alatt annyira betokosította a hegszövet a térdemet, hogy egyszerűen nem tudott mozogni. Sőt a felnyitás előtt, megpróbálták altatásban betörni. De az sem sikerült. Ha mindez ma történik velem, ebben a fejlettebb orvostudományban, akkor hamarabb visszamehettem volna játszani.

Mennyire tartod sportolóként fontosnak a különböző vizsgálatokat? Gondolok itt arra, hogy egyes sérüléseknek utána lehet járni, hogy milyen következményei lehetnek.

Fiatalon még semennyire sem tartottam fontosnak, mert gyerekként megrázza magát az ember és megy tovább. Szerencsére sosem voltam beteges típus. Felnőttként azonban már végiggondolja az ember, hogy milyen vizsgálatokra megy el.

Édesanyám 10 éve sajnálatosan elhunyt, ő magas vérnyomásos volt és az ő orvosa mondta nekem, hogy örökölhetem ezt. Egyelőre nincsen semmi bajom, de azóta minden évben elmegyek szűrésre, vérvételre és ha valaha elő is jön nálam ez a probléma és időben elkapják, akkor megfelelően orvosolható. A januárom azóta mindig erről szól, hogy szűrésekre, kivizsgálásokra megyek. Nem akkor kell elmenni orvoshoz, amikor már fáj, hanem amikor a jelek már értesítenek arról, hogy valami lesz. Úgyhogy én a megelőzésben hiszek.

Gondolom a térded miatt az MRI is felkerülhet a vizsgálati palettádra?

Az MRI nagyon sok mindent megmutat, amit egy röntgen nem. Jó azt is kontrollálni évente, mert sosem tudhatjuk, hogy hogyan alakul például a lábunk. Lehet, hogy észre sem vesszük magunktól, vagy nincsen panaszunk, mégis olyat látunk vagy olyasmi derül ki, amit jó, ha tudunk. Abszolút támogatom ezt a fajta kezdeményezést és mindig is élni is fogok a lehetőséggel.

Vera, hogy érezted magad az MR-ben? Hogy vagy most?

Szuper volt minden, igazából itt relaxál az ember. Kicsit pihentem is és nem fájt semmi. Még be is lettem takarva, úgyhogy nem is fáztam. Kellemes zenét hallgattam közben, ami lelazított és megnyugtatott. Picit lehetett hallani a gép zakatolását, de az ember ki tud kapcsolni közben, úgyhogy nem volt vészes.

Az MR lelet

A vizsgálat után néhány napon belül Vera megkapta a pontos leletet, melyből kiderült, hogy a régi sérülése még mindig látható. A hosszútávú sportolása következtében a porckorong sérült és meszesedések alakultak ki. Mindenképpen fontos volt a kontroll vizsgálat, hogy jelenlegi életmódját ehhez tudja igazítani.

Vera nagyon megköszönte a RadiVert MR Diagnosztikai Központnak a vizsgálatot. A központ nem csak betegbarát, de kellemes és pihentető légkört biztosít a pácienseknek. A pontos és szakmailag részletgazdag eredmények pedig megkönnyítik a betegek további gyógymódját.

A vizsgálatokkal kapcsolatban bővebb információkért látogasson el www.radivert.hu honlapra, írjon a sales@radivert.hu e-mail címre vagy közvetlenül keresse kollégánkat a +36-30-241-49-60 telefonszámon.

Hozzászólások

Enyhítenek a korlátozásokon Szlovéniában

Szlovéniában tovább enyhítenek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon: a középiskolák és az egyetemek teljesen jelenléti oktatásra állnak át, megemelik a rendezvényeken résztvevők maximálisan megengedett létszámát és meghosszabbítják a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét - derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2021. 05. 13. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább gyorsult a járvány terjedése Ukrajnában

Ukrajnában csütörtökre gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, csaknem hétezer új beteget és ismét csaknem 350 elhunytat jegyeztek fel, amivel a halálos áldozatok száma már meghaladja a 47 ezret.
2021. 05. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszországban is felbukkant az indiai variáns

Oroszországban is megjelent a koronavírus indiai variánsa, a kórokozót Uljanovszkban tanuló indiai diákoknál azonosítottak - jelentette csütörtökön a Kommerszant című orosz napilap.
2021. 05. 13. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazavágta a home office a fogainkat?

A pandémia alatt sokan hagyták ki a fogászati szűrővizsgálatot és halasztották el kezelésüket. Időnként kimaradt a fogmosás, és több volt az édesség fogyasztás, különösen home office-ban – derült ki a MindentMent Fogászati Rendelők 1600 fős online kutatásából. A fogápolási szokások megváltozásának már érezhetők a kedvezőtlen hatásai.
2021. 05. 13. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeged megkapta a klímabarát település díjat

A Klímabarát Települések Szövetsége által tavaly meghirdetett pályázaton Szeged első helyezést ért el - Kaposvárral holtversenyben - a megyei jogú városok kategóriában, és elnyerte a Klímabarát település címet - tájékoztatta az önkormányzat szerdán az MTI-t.
2021. 05. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában hamarosan visszatérhet az élet a normális kerékvágásba

Szlovéniában a reprodukciós ráta 0,83-ra csökkent, és amennyiben ez így folytatódik, az országban már júniusban visszatérhet az élet a normális kerékvágásba - közölte szerdán a ljbuljanai Jozef Stefan Kutatóintézet, amely a kormány számára készít előrejelzéseket a járványhelyzet alakulásáról.
2021. 05. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsult a járvány terjedése Ukrajnában

Ukrajnában szerdára ismét gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, mintegy négy és félezer új beteget és több mint 350 elhunytat jegyeztek fel, mindkét szám a megelőző napinak több mint a duplája.
2021. 05. 13. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában is megjelent a vírus indiai változata

Szlovéniában is azonosították a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát - közölte a helyi média szerdán, az influenzavírusok DNS-adatait gyűjtő GISAID globális adatbázisra hivatkozva.
2021. 05. 13. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovákiában júniustól kezdhetnek oltani a Szputnyik V-vel

Szlovákiában várhatóan júniustól kezdhetik használni a koronavírus elleni orosz Szputnyik V oltóanyagot - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Vladimir Lengvarsky egészségügyi miniszter bejelentésére hivatkozva szerdán.
2021. 05. 12. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhítések Montenegróban és Észak-Macedóniában

Montenegró eltörölte az éjszakai kijárási tilalmat, Észak-Macedónia pedig ismét engedélyezte a nyilvános eseményeket és megnyitotta a sportközpontokat szerdától a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős csökkenése miatt - jelentette a térség sajtója.
2021. 05. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább enyhülnek a korlátozások Romániában

Románia valamennyi megyéje és Bukarest is a zöld zónába került kedden a koronavírus-fertőzések térképén, vagyis az utóbbi két hétben regisztrált új fertőzéseknek a lakossághoz viszonyított aránya már sehol sem lépi túl a másfél ezreléket, az országos átlag pedig kevéssel haladja meg az egy ezreléket.
2021. 05. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi Pfizer érkezett Magyarországra

Újabb 330 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett kedden, így a vállalat által Magyarországra szállított oltóanyagok összmennyisége meghaladta a 3,2 milliót.
2021. 05. 12. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában a gyógyszertárak is elvégezhetik az antigén gyorsteszteket

Romániában ezentúl a közegészségügyi hatóságok által akkreditált gyógyszertárak is elvégezhetik a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas antigén gyorsteszteket - közölte kedden a bukaresti sajtó az erről szóló, előző nap kiadott miniszteri rendeletet ismertetve.
2021. 05. 12. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a vakcinák érkeznek a héten Magyarországra

Moderna-, AstraZeneca- és Janssen-vakcinaszállítmány is várható még a héten - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
2021. 05. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 milliós beruházásra készül a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány

A térd a test legnagyobb és egyik legfontosabb ízülete, amit születésünk óta folyamatosan használunk, ezért akár már gyermekkorban is sor kerülhet egy műtétre. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben úgynevezett artroszkópos műtéti technikával végzik ezeket a beavatkozásokat, de a tudomány fejlődésével új eszközök jelentek meg a piacon.
2021. 05. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkent az új betegek száma Ukrajnában

Ukrajnában keddre mintegy 2200 új koronavírusos beteget regisztráltak - ez a megelőző napinál több mint hatszázzal kevesebb -, s az előző napival azonos számú, 119 elhunytat jegyeztek fel.
2021. 05. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen lesz a nyitás Ausztriában

Ausztriában május 19-én kinyitnak a hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfő délután.
2021. 05. 11. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Akadozik az oltás Olaszországban

Elfogyott a Pfizer-BioNTech-oltóanyag, emiatt megakadt az ötvenévesek oltása Olaszországban, ahol hétfőtől egyetlen tartomány sem tartozik már kiemelten járványveszélyes, úgynevezett vörös zónába.
2021. 05. 11. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aggasztó a vírus indiai változata

Aggasztónak nevezte a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2021. 05. 11. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új beteget jegyeztek fel Ukrajnában

Ukrajnában hétfőre kevesebb, mint háromezer, a megelőző napinál mintegy két és félezerrel kevesebb új koronavírusos beteget jegyeztek fel, s az elhunytak száma sem érte el a 120-at, ami hosszú ideje a legalacsonyabb napi halálozás.
2021. 05. 10. 12:40
Megosztás:
Hozzászólások: