Nap végére sikerült pluszba kapaszkodni Európában

A napközben elszenvedett veszteségeket ledolgozva mérsékelt emelkedéssel zártak az európai piacok, köszönhetően az olaj árának emelkedésének és az amerikai harmadik negyedéves vállalati nyereségeknek.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos emelkedéssel kezdte a napot, és napközi gyengülés után a keddi záróhoz képest 0,5 százalékos nyereséggel 1.026,09 ponton végzett előzetes adat szerint, 23,33 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A piaci hangulatot most alapjában a vállalati eredmények szabják meg, és ezek eddig többnyire jobbak az elemzői előrejelzéseknél. Mindazonáltal az árfolyamok előretöréseit rendszeresen óvatos megtorpanások követik. Az utóbbi napokban néhány árcsökkentő hír is érkezett: kedden Katar állam eladott 1,4 milliárd fontnyi részesedést - körülbelül 7 százalékot - a brit Barclays bankból, szerdán pedig a Deutsche Bank jelentett a vártnál gyengébb eredményt a harmadik negyedévről. Délután viszont az amerikai Morgan Stanley vártnál is jobb negyedéves eredménye ismét lelkesítette a befektetőket. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,31 százalékos, az S and P-500 0,44 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,49 százalékos nyereségben volt a hétfői záróhoz képest.

 

 Szerdán a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 14,45 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel 5.257,85 ponton zárt, 18,48 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 21,72 pontos, 0,37 százalékos erősödéssel 5.833,49 ponton végzett, 21,32 százalékkal a múlt év végi értéke fölött. Tavaly 40,37 százalékot vesztett. Párizsban a CAC-40 1,77 ponttal, 0,05 százalékkal 3.873,22 pontra javult, 20,41 százalékkal meghaladva az év végit. Tavaly 42,68 százalékot vesztett.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj a legközelebbi határidőre szerda reggel 22 centtel olcsóbb, a nyugat-európai értéktőzsdék zárása után, hordónként 78,63 dolláron, 1,39 dollárral drágább volt a keddi zárónál. Kedden 53 centtel lett olcsóbb. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója (159 liter) 80,38 dollár volt New Yorkban, 1,26 dollárral drágább a keddi zárónál. Kedden 52 centtel csökkent az ára. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó londoni gázolajjegyzés tonnánként 652,75 dollár volt Londonban, 15,25 dollárral drágább a keddi zárónál. Kedden 4,50 dollárral drágult. A WTI szerda délután új, több mint egyéves csúcsot ért el, 80,57 dolláron. A kőolaj ára az utóbbi időben szorosan követi az értéktőzsdék alakulását, nem sokat törődve az energiahordozó tényleges keresletével-kínálatával. A nemzetközi olajexportőr szervezet (OPEC) főtitkára a héten figyelmeztetett, hogy az OPEC-nek hatalmas, napi 6 millió hordós kihasználatlan termelőkapacitása van, és a fogyasztók stratégiai és kereskedelmi tartalékai is óriásiak a csekély kereslet miatt, ezért szerinte a 80 dollárhoz közeli árak nem reálisak. Szerdán a hivatalos statisztikából is kiderült, hogy a múlt héten megint jócskán nőtt az Egyesült Államok stratégiai tartaléka kőolajból, azonban a növekedés kisebb volt a vártnál, ez is támogatta az áremelkedést.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4943 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,5004 dollárnál tartott, 0,0066 dollárral drágábban a keddi késő estinél, 7,34 százalékkal erősebben a tavaly év véginél. Szerdán az angol font kereslete gyengítette a dollárt, miután a Bank of England közleményéből kitűnt, hogy a brit központi bank nem bővíti a mennyiségi enyhítő programját, vagyis nem növeli tovább a pénzhígítást. Az erre következő fontvásárlás lenyomta a dollárt, így az euró 1,5018 dolláros napi csúcsig lendült, ez az új tizennégy havi csúcsa is. A napi ingadozásoktól függetlenül hosszabb távon sem ígérnek erőt a dollárnak a mostani piaci megfontolások. Minél jobbak az amerikai gazdaság kilátásai, annál jobb a világgazdaságnak, ettől a dollár mint menedékvaluta vonzereje csökken.

 

Megjött a kockázatvállalási kedv: a befektetők kiszállnak a dollárból, inkább részvényeket vesznek, de nyersanyagokat és aranyat is, jóelőre védekezve, ha a kormányzati gazdaságösztönző programok hosszabb távon felpörgetnék az inflációt. Várható az is, hogy az amerikai alapkamat sokkal tovább marad rekord alacsony, nullához közeli szinten, mint bárhol a fejlett gazdaságokban. Még messzebbre tekintve: a Húszak (G20) e hónap elején állást foglaltak a "világgazdaság újraegyensúlyozása" mellett, kifejezték azt a kívánságot, hogy a nagy felzárkózó gazdaságú országok, főleg Kína valutájának fel kellene értékelődnie, a dollárnak pedig ehhez képest gyengülnie kellene. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt tavaly július 15-én érte el. Az euró tavaly 4,27 százalékkal lett olcsóbb a dollárhoz képest. Szerdán az arany délutáni ármegállapítása unciánként 1.053,75 dollár volt Londonban azonnalra, gyengébb a keddi 1,061,75 dollárnál. Múlt hét szerdán napközben unciánként (31,1 gramm) 1.070,50 dollárig emelkedett az arany ára Londonban az azonnali ügyletekben, ez a legújabb csúcsa.

Minőségi magánklinikai szolgáltatások elérhető közelségben

Egyre több közép-európai, köztük magyar páciens választja a szlovákiai magánklinikákat plasztikai beavatkozásokhoz és kisebb műtétekhez – nem véletlenül.
2025. 11. 14. 17:30
Megosztás:

Továbbra is elkötelezett a kormány a bortermelők támogatása mellett

Közös érdekünk, hogy történelmi borvidékeink minőségi borokat állítsanak elő, megélhetést nyújtva a gazdáknak, ezért számos eszközzel támogatja az Agrárminisztérium (AM) a szőlő-borágazat piaci szereplőit a kihívások közepette is - hangsúlyozta Hubai Imre mezőgazdaságért felelős államtitkár a XVI. Márton-napi szakmai rendezvényen, Soltvadkerten az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 17:00
Megosztás:

Okos otthon, okos döntések – hogyan spórolhatunk a rezsin technológiával?

Az energiaárak ingadozása és a környezettudatos szemlélet előtérbe kerülése miatt egyre többen keresnek olyan megoldásokat, amelyekkel hosszú távon csökkenthetik otthonuk rezsiköltségét. Az okosotthon-technológiák fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy a komfortérzet csökkenése nélkül használjunk kevesebb energiát. A kulcs nem a lemondásban, hanem az irányításban rejlik: abban, hogy tudatosan szabályozzuk, mikor, mennyit és mire fogyasztunk.
2025. 11. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj bevezetése gazdaságilag megalapozott

A 14. havi nyugdíj bevezetése és a gyermekek után járó adókedvezmények növelése gazdaságilag megalapozott, jó döntések, amelyeket a baloldal ellenében is meg kell csinálni - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 11. 14. 16:00
Megosztás:

Bruttó 640 ezres kezdőbér az új óvodai nevelőknek

Tömegek érdeklődnek az új „Óvodai nevelő” technikusi képzés iránt, amely érettségi után közvetlenül óvodapedagógusi munkát és akár bruttó 640.900 forintos kezdő fizetést kínál. Az MKKR 5-ös szintű képzés különlegessége, hogy a végzettek azonnal óvodapedagógus-munkakörben helyezkedhetnek el, a pedagógus életpálya szerinti bérezéssel. A szak gyorsítósávot is nyit a diplomához: akár 30 egyetemi kredit beszámítható, és az emelt szintű érettségit is kiváltja. A pályaalkalmassági vizsgálathoz kötött képzés országosan elérhető, és minden jel szerint az egyik legkeresettebb szakmává válhat.
2025. 11. 14. 15:30
Megosztás:

Hankó Balázs: 120 milliárd forintot biztosítanak a magyar egyetemi kutatások támogatására

Jövőre több mint 460 milliárd forintot biztosít a kormány kutatásra és innovációra, ebből 120 milliárd forintot biztosít a magyar egyetemi kutatások, és azok piaci hasznosításának ösztönzésére a pénteken elfogadott Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2026. programstratégia alapján - jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2025. 11. 14. 15:00
Megosztás:

Hogyan lehet hatékonyan új autót vásárolni?

Napjainkban ez a kérdés egyre többször kerül elő a magánszemélyek, vállalkozások körében. Az elmúlt években az autóipar hatalmas változáson, fejlődésen ment keresztül. Az elektromos autók kerültek egyértelműen reflektorfénybe, így mindenki keresi azt a lehetőséget, hogy hogyan lehetne lecserélni a meglévő autót.
2025. 11. 14. 14:30
Megosztás:

Újabb Otthon Start változások lépnek életbe november 15-től

Egy éjszaka megjelent kormányrendelet alapján újra módosítják az Otthon Start program feltétételeit. Többek között ettől a dátumtól már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Ezek a változások is november 15-től lépnek életbe.
2025. 11. 14. 13:30
Megosztás:

Magyarország a paprikára épít: 10. hely Európában a friss paprika exportjában, 5. a szárítottban

A paprika az a termék, amely világszerte összefonódik Magyarországgal. Helyet kap a hagyományos gulyásban, lecsóban vagy paprikás ételekben, szárított formája pedig a nemzeti konyha szimbóluma.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Fejleszti hálózatát az E.ON elektromos töltőállomás üzemeltető cége

Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új funkcióval bővíti az állomásokat elektromos töltőhálózatán, az automatikus Plug&Charge töltésindítással egyszerűsödik az elektromos járművek töltési folyamata.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Mesés cicás ajándéktippek macskakedvelők részére

Sokan szeretik a cicákat, így egy macskás meglepetés biztosan könnyen elnyeri bárki tetszését. Legyen szó bármilyen alkalomról, az alábbi ötletek segítenek megtalálni a megfelelő ajándékot.
2025. 11. 14. 12:30
Megosztás:

A Visa Direct új stabilcoin-kifizetési pilotjával gyorsabban juthatnak pénzhez a tartalomgyártók és a szabadúszók

A Visa új pilotprogramja lehetővé teszi, hogy a kifizetések közvetlenül USD-alapú stabilcoin tárcákba érkezzenek, így a tartalomkészítők és szabadúszók gyorsabban férhetnek hozzá a pénzükhöz.
2025. 11. 14. 12:00
Megosztás:

Rekordméretű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Közel 870 millió dollárt vontak ki egyetlen nap alatt

A kriptopiac egyik legviharosabb hetét éli, miután az amerikai tőzsdén jegyzett Bitcoin ETF-ekből csak csütörtökön több mint 869 millió dollárt vontak ki a befektetők. Az eladási hullám nemcsak az árfolyamokat nyomta le, hanem komoly kérdéseket is felvet a piaci hangulatról és a befektetői bizalom jövőjéről. De mi áll a háttérben, és vajon csak egy korrekcióról van szó, vagy egy mélyebb átrendeződés kezdetéről? Mutatjuk a részleteket.
2025. 11. 14. 11:30
Megosztás:

Kisvállalkozások nagy fegyvere: Hogyan építhet arculatot egy kis cég hatalmas költségek nélkül?

A kisvállalkozások ma kemény versenyben próbálnak láthatóvá válni. A digitális hirdetések ára emelkedik, az algoritmusok folyamatosan változnak, az online jelenlét fenntartása pedig egyre nagyobb idő- és pénzbefektetést igényel. A fizikai megjelenés viszont továbbra is a legegyszerűbb és legstabilabb módja annak, hogy egy vállalkozás megragadja a figyelmet – különösen akkor, ha igényesen, tudatosan tervezett vizuális eszközöket vesz igénybe.
2025. 11. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

A záráshoz közeledve a japán és koreai piacok meredek esésben vannak.
2025. 11. 14. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai indexek

Az európainál is nagyobb, meredek esést mutattak az amerikai indexek. Az S&P 500 és a Dow Jones 1,7%-kal, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2,3%-kal került lejjebb.
2025. 11. 14. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,6%-kal, a DAX 1,4%-kal, a CAC 40 0,1%-kal, az FTSE 100 1%-kal zárt alacsonyabban.
2025. 11. 14. 09:00
Megosztás:

Következő 100x-es kriptó? Elemzők a Digitap ($TAP), a Hedera (HBAR) és a Kaspa (KAS) tokeneket emelik ki november legjobb befektetéseiként

Ahogy az altcoinok elkezdtek visszakapaszkodni, a befektetők november legjobb altcoinjait keresik. Olyan tokeneket keresnek, amelyek valós felhasználási esettel, erős fundamentumokkal és alacsony belépési árral rendelkeznek.
2025. 11. 14. 08:30
Megosztás:

Van élet a mesterséges intelligencia mellett

A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is.
2025. 11. 14. 08:00
Megosztás:

Egy új 1 millió dolláros fogadás: Nem a 100 dolláros XRP-re, hanem arra, hogy a Digitap ($TAP) túlszárnyalja a Ripple-t 2026-ra

Egy 1 millió dolláros fogadás lett a kriptovilág beszédtémája, miután egy elemző kijelentette: kifizetne 1 millió dollárt, ha az XRP idén elérné a 100 dollárt.
2025. 11. 14. 07:30
Megosztás: