Neves vendégekkel adja újévi koncertjeit Mága Zoltán

Neves magyar művészekkel adja hagyományos újévi koncertjeit Budapesten és Bécsben Mága Zoltán Liszt-díjas hegedűművész.

Tájékoztatása szerint január 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában immár 12. alkalommal rendezik meg a nagyszabású újévi koncertet. Mága Zoltán mellett olyan neves fellépői lesznek a koncertnek, mint Sümegi Eszter Kossuth-díjas operaénekesnő; László Boldizsár operaénekes; Szabadi Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész; Balázs Fecó Kossuth-díjas énekes; Fischl Mónika operett énekes; Wolf Kati és Takács Nikolas énekesek.
            

A gálakoncertet Szente Vajk rendezi, a teltházas koncert 13 ezer nézője különleges showműsorra számíthat - jegyezte meg Mága Zoltán. Mint mondta, az újévi koncert hagyománya, hogy az első felvonásban a magyaros virtus kap nagyobb teret és Magyarországról, Felvidékről, a Vajdaságból, Erdélyből és Kárpátaljáról érkező, népviseletbe öltözött gyermekkórusok, valamint tánckar is színesítik majd a programot.
            

A Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekart és a Budapesti Gipsy Virtuózokat a jelenleg Berlinben élő világjáró fiatal karmester, Farkas Róbert vezényli majd. Berlioz Rákóczi indulója mellett elhangzanak például Csajkovszkij, Sarasate, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán művei is.
           
Mága Zoltán elmondta, hogy a gálaest második felében meglepetéssel készül a közönségnek: eddig még sosem hallott produkciókat adnak elő. Hozzátette, hogy a közös koccintás sem marad el és minden vendéget megajándékoznak az elmúlt 11 gálakoncert legkedveltebb felvételeiből készült best of CD-vel.
           
A hegedűművész kiemelte, hogy 2020-ban hagyományteremtő céllal jótékonysági akciót indít, az újévi koncert bevételéből minden évben egy kórházat támogat. Elsőként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet koraszülött osztálya kap egy nagy értékű speciális ultrahang készüléket, amellyel hatékonyabban lehet vizsgálni a gyermekeket.
           
Hozzátette, hogy az eddigi hagyományokat folytatva január 1-jén is átadja az újévi koncert Gáladíját a kuratórium döntése alapján két művésznek. A Gáladíjat a magyar zenei kultúra népszerűsítéséért minden évben két ember nyerheti el. Az első díjat 2018-ban a X. Budapesti Újévi Koncert sztárvendége, a tizenhatszoros Grammy-díjas David Foster és Leslie Mandoki kapta. A hungarikumként elismert, a magyar örökség és az európai kulturális örökség részeként tisztelt Herendi Porcelánmanufaktúra termékével és egymillió forinttal járó díját a múlt évben a nemzet színésze és a nemzet művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznek, Törőcsik Marinak, valamint  a világhírű hegedűművésznek, Shlomo Mintznek adta át Mága Zoltán hegedűművész.
           
Felidézte, hogy a Budapesti Újévi Koncerten már több mint félezer remekmű hangzott el az elmúlt 11 gálakoncert alatt, amelyet mintegy 150 ezer ember látott élőben a Papp László Budapest Sportarénában.
           
A bécsi újévi koncert január 5-én lesz a Wiener Konzerthausban, ahol az akusztikus koncerten virtuóz műveket és klasszikus darabokat adnak elő. A bécsi gálaesten Beethoven, Bach, Vivaldi, Csajkovszkij, Strauss, Sarasate, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Liszt Ferenc műveit hallhatja a közönség, de ismert népdalok is elhangzanak különleges feldolgozásban. A hatodik bécsi gálaest sztárvendége három Kossuth-díjas operaénekes, Komlósi Ildikó, Sümegi Eszter és Kováts Kolos lesz. A Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok kíséretében színpadra lép László Boldizsár operaénekes és Nánási Helga színész-énekes, zongoraművész, a karmester ezúttal is Farkas Róbert lesz.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?


A kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

Benyújtotta a kormány kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. 07. 01. 11:30
Megosztás:

Emelkedtek a hosszú hozamok az USA-ban és az euróövezetben is

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain emelkedtek a hozamok kedden nap végén, a JOLTs munkapiaci adatai szerint a betöltetlen álláshelyek száma az USA-ban két éve nem volt ilyen magas; jóval meghaladva a piaci várakozásokat; illetve összhangban állt az elmúlt időszakban tapasztalt foglalkoztatotti létszám ugrásszerű növekedésével.
2026. 07. 01. 11:00
Megosztás:

A TEMU-ról vagy Shein-ről rendeltél eddig? Mától nem fogsz!

Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
2026. 07. 01. 10:22
Megosztás:

Új csúcson zárt a Dow, a befektetők továbbra is optimisták a béketárgyalásokkal kapcsolatban, kedvező munkapiaci adat jelent meg

Kedden tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek, a Dow 0,3, az S&P 0,8, a Nasdaq Composite pedig 1,5%-os pluszban zárt. Ezzel a Dow sorban második napja kúszott történelmi csúcsra, az S&P és a Nasdaq pedig 2020 óta nem zárt ilyen erős negyedévet, mint a tegnap véget ért második negyedév. A Dow 13%-ot ugrott, az S&P 14, a Nasdaq Composite bő 20%-kal értékelődött fel. Ami a júniust illeti, az utóbbi hetekben a technológiai szektor gyengélkedése rányomta bélyegét a havi teljesítményekre, az S&P és a Nasdaq 1, illetve 3%-os mínuszban zárt.
2026. 07. 01. 10:00
Megosztás:

Kedden mérsékelt volt az emelkedés Európában, erős lett a második negyedév a közel-keleti háború ellenére

Az európai részvénypiacok emelkedéssel indították a keddi kereskedési napot, a STOXX600 0,9-kal nőtt, továbbá napközben új történelmi csúcsra ért. Az index ezzel sorozatban a harmadik hónapot zárja emelkedéssel, és 10%-os negyedéves pluszt mutat, ami 2020 októbere óta a legerősebb teljesítmény. A növekedést elsősorban az AI-jal kapcsolatos optimizmus, valamint a közel-keleti feszültségek enyhülése táplálta. A FTSE100 kedden 0,1%-ot erősödött, a DAX 1,5%-os pluszban zárt. Havi szinten 0,8%-ot erősödött a londoni benchmark, míg a német index 0,4%-kal lemorzsolódott; a második negyedév 3, illetve közel 8%-os felértékelődést hozott.
2026. 07. 01. 09:30
Megosztás:

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Az érdi ingatlanpiacon továbbra is jellemző a túlárazás, miközben a hirdetési árak egyre szélesebb sávban mozognak. A vevők továbbra is elsősorban a jó állapotú, azonnal költözhető ingatlanokat keresik, de olyan ársávban, amelyben gyakorlatilag nincs kínálat.
2026. 07. 01. 09:00
Megosztás:

Az EU a műanyag palackok újrahasznosítására vonatkozó szabályokat fogadott el

Az Európai Bizottság új szabályokat fogadott el kedden az elsősorban polietilén-tereftalátból (PET-palackok) készült egyszer használatos műanyag italpalackok újrahasznosítására vonatkozóan, a szabályok első alkalommal határoznak meg módszertant a kémiailag újrahasznosított összetevők kiszámítására, ellenőrzésére és jelentésére.
2026. 07. 01. 08:00
Megosztás:

Visszaszorulóban az éhezés Európa és Közép-Ázsia országaiban, de az egészséges étrend továbbra sem elérhető közel 60 millió ember számára

Európai és Közép-Ázsia országai továbbra is jó úton haladnak a 2. számú fenntartható fejlődési cél (SDG) elérése felé, és a táplálkozási problémák nagy része is jóval a globális átlag alatt marad – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által készített, a térség élelmezésbiztonságról és táplálkozásról szóló jelentés új kiadásában. E szerint a régióban emberek milliói továbbra is küzdenek az éhezés valamilyen formájával és nem engedhetik meg maguknak az egészséges étrendet.
2026. 07. 01. 07:00
Megosztás:

InterCapital a BÉT szekciótagjai között

A Budapesti Értéktőzsde (BSE) nyitó csengetéssel ünnepelte meg az InterCapital belépését a magyar tőkepiacra. A zágrábi székhelyű InterCapital Securities Horvátország és Szlovénia egyik vezető brókercége, valamint a zágrábi, a ljubljanai és a bukaresti értéktőzsdék tagja. Az InterCapital Csoport kiemelkedő szerepet játszik a közép- és délkelet-európai piacokra fókuszáló ETF-ek fejlesztésében és kezelésében. Az InterCapital budapesti tőzsdei megjelenése várhatóan tovább erősíti a magyar tőkepiac nemzetközi profilját, egyúttal támogatva a BSE stratégiai célját: a helyi ETF-ökoszisztéma fejlesztését.
2026. 07. 01. 06:30
Megosztás:

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

A vagyonadó körüli széles vita a Blochamps Capital szerint azt bizonyítja, hogy a szakmai kritikák mögött nem automatikusan NER-érdek áll, sokkal inkább azt, hogy az alkalmazandó vagyonküszöb és a feltételrendszer alapos körültekintést követel. Ha a cél valóban a kirívóan koncentrált, sokszor államközeli, NER-es elitvagyon elérése, akkor a fegyvert úgy kell célozni, hogy tényleg azt a kört találja el – ne pedig a látható, itthon adózó, több százezer munkahelyet fenntartó magyar vállalkozói réteget. Ha a küszöbemelés el is marad, a fejlesztő, beruházó kkv-k esetében módot kell adni például a K+F beruházások arányos beszámítására – javasolja Karagich István, a Blochamps ügyvezetője.
2026. 07. 01. 06:00
Megosztás:

Kifulladó növekedés? Kína nyomása és a költségsokk egyszerre szorítja a globális autóipart, Magyarország különösen sérülékeny

Bár a globális autóipar 2025-ben még 4 százalékos növekedést mutatott, a bővülés egyre törékenyebb, mivel a költségnyomás, a geopolitikai feszültségek, valamint az elektromos átállás egyszerre állítják komoly kihívások elé az iparágat, és érezhetően fékezik annak növekedési ütemét. A fennállásának 30. évfordulóját idén ünneplő Allianz Trade Magyarország elemzése szerint 2026-ra a növekedés gyakorlatilag megállhat, és egyre több szereplő néz szembe romló nyereségességgel és növekvő kockázatokkal.
2026. 07. 01. 05:30
Megosztás:

Jelentős károkat okozott a vihar Pest vármegyében is

Elérték a zivatarok az elmúlt órákban Pest vármegyét is, a vihar egyes helyeken jelentős károkat okozott. Elsősorban megrongált tetőszerkezetekhez, útra dőlt fák eltávolításához kérnek segítséget a tűzoltóktól - közölte a katasztrófavédelem kedd este az MTI-vel.
2026. 07. 01. 05:00
Megosztás:

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

Érezhetően fiatalodik a magyar lakáspiac: a Duna House elemzése szerint 2026 első öt hónapjában a vevők csaknem fele 40 év alatti volt. Ezen belül a harmincasoké a főszerep – a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői.
2026. 07. 01. 04:00
Megosztás:

Az ibériai turisztikai piacon erősíti jelenlétét a magyar Gestor

Az Ibériai-félsziget az elmúlt évek egyik legvonzóbb befektetési célpontjává vált Európában: a térségben a turizmushoz kapcsolódó ingatlanok értéke több mint 35 százalékkal emelkedett az elmúlt 5 évben, miközben a szálláshelyekhez kapcsolódó ingatlanbefektetések volumene elérte a 4,6 milliárd eurót. Erre a trendre építve két új dél-európai ingatlannal bővítette portfólióját a magyarországi Gestor Befektetési Zrt., amely egy spanyolországi üdülőapartman-komplexumot és egy portói történelmi épületben működő apartmanházat vásárolt.
2026. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Milliókkal növeli a hazai lakások eladási árát, ha van benne légkondi

A klímaberendezés nem csupán kényelmi extrának számít a lakáspiacon, hanem jelentősen befolyásolhatja az eladási árat. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, extrém kánikula apropóján készített elemzéséből, amelyben közel 10 ezer, 2026-ban értékesített – vagyis a tulajdonosok által eladottként megjelölt – lakóingatlan adatain alapul. A klímával felszerelt ingatlanok átlagos négyzetméterára szinte minden településtípuson számottevően meghaladta a légkondi nélküli otthonokét.
2026. 07. 01. 03:00
Megosztás:

Kármán András felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját

Kármán András pénzügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy keddi hatállyal felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Guller Zoltánt.
2026. 07. 01. 02:30
Megosztás:

Nyugdíj és Szép Kártya

A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adóvisszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amely az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el.
2026. 07. 01. 02:00
Megosztás:

Hazai influenszerek marketingtevékenységét ellenőrizte a GVH és az NKFH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) is részt vett a fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő ICPEN világszervezet által koordinált internetes ellenőrzési akcióban (sweep). A vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy a hazai tartalomkészítők egyre inkább törekednek a marketingtartalmak megfelelő feltüntetésére, azonban továbbra is akadnak hiányosságok.
2026. 07. 01. 01:30
Megosztás:

Szlovák nyugdíjkorhatár 2027

A szlovák nyugdíjkorhatár 2027-ben nem egyetlen, mindenkire érvényes életkor. A nyugdíjba vonulás pontos időpontját elsősorban a születési év és hónap, valamint az elismert gyermeknevelés határozza meg. Emiatt 2027-ben lesznek, akik 62 év 2 hónaposan, mások 63 év 8 hónaposan érik el a törvényes korhatárt.
2026. 07. 01. 01:00
Megosztás:

Veszélybe került Záhony logisztikai jövője

Sürgős kormányzati beavatkozásra van szükség Záhony térségében, mert Magyarország egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból – hívja fel a figyelmet a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). Bár hazánk továbbra is az ukrán gabona egyik fontos vasúti útvonala, az átrakásból, raktározásból és logisztikai szolgáltatásokból származó bevételek jelentős része már nem Magyarországon jelenik meg. Az MLSZKSZ szerint célzott térségi programra, munkahelymegtartó támogatásra, versenyképességi intézkedésekre és új magyar-ukrán gazdasági megállapodásokra van szükség, hogy Záhony visszaszerezze korábbi szerepét.
2026. 07. 01. 00:30
Megosztás: