Sandy hurrikán - Még mindig milliók áram nélkül

Az amerikai New York és New Jersey államban pénteken - négy nappal a Sandy "szupervihar" elvonulás után - még mindig 3 millió fogyasztó várt az áramszolgáltatás helyreállítására, az üzemanyaghiány miatt voltak konfliktusok is a várakozók között a töltőállomásokon.

Andrew Cuomo New York-i kormányzó levélben fenyegette meg az áramszolgáltatókat, hogy meghozza a "megfelelő intézkedéseket", ha nem tesznek eleget a New York-iakkal szemben fennálló kötelezettségeiknek. A retorziók magukban foglalhatják a cégek működési engedélyének visszavonását is. A szolgáltatók korábban az jelezték, hogy több helyen akár egy hétig vagy annál tovább is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása. A connecticuti Bridgeportban a lakosok tojással dobálták meg a helyi áramszolgáltató, a United Illuminating embereit. A szerelők csak azután folytatták a helyreállítási munkálatokat, hogy rendőri biztosítást kaptak.
    

A kritikussá vált, komoly feszültséget, olykor ökölharcot kiváltó benzinhiány enyhítése érdekében az amerikai belbiztonsági minisztérium elrendelte az úgynevezett Jones-törvény alkalmazásának felfüggesztését, amely megtiltja, hogy amerikai kikötők között idegen tankerhajók szállítsák az üzemanyagot. A kivételes helyzet november 13-ig marad érvényben és a hajók rakományát 20-ig kell kiszivattyúzni. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője pénteken úgy fogalmazott, nincs bejelentenivalója azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat hozzányúl-e a stratégiai olajtartalékhoz.
    

Médiajelentések szerint a kilométeres sorokban álló autósok New York, New Jersey és Connecticut benzinkútjainál is összezörrentek. New York City Queens negyedében egy férfi fegyverrel fenyegetőzve próbált előbbre jutni.  Számos töltőállomáson fejadagban osztják a benzint, a kézi kannákba és az autótankokba való elosztást rendőrök felügyelik. Pénteken egyébként Long Islanden, ahol a töltőállomásoknak csak a 35 százaléka üzemel, a normál benzin gallonjának ára elérte a 6 dollárt (ez mintegy 350 forintos literenkénti benzinárat jelent), holott az a Sandy előtt kevesebb volt a 4 dollárnál.
    

Az egyik legsúlyosabb helyzet a New Yorkhoz tartozó Staten Islanden alakult ki, amelynek lakóit az áramszünet és a benzinhiány mellett élelmiszerhiány is sújtja. A metropolisz több peremkerületében zúgolódnak amiatt, hogy a szövetségi katasztrófaelhárítás (FEMA) és az Amerikai Vöröskereszt "elhanyagolja" őket.
    

New York polgármestere, Michael Bloomberg bírálatok kereszttüzébe került amiatt, hogy engedélyezte a New York-i maratonfutás megrendezését. A verseny vasárnap Staten Islandről indul, ahol legkevesebb 39-en haltak meg. A viharkárosultak kifogásolják, hogy a város erőforrásait nem az ő megsegítésükre, hanem a sportrendezvényhez mozgósítják. Bloomberg, aki szerint a verseny New York életképességének jelképe lesz, pénteken vért adott, és másokat arra szólított fel, hogy kövessék példáját.
    

Az ellátási zavarok súlyos politikai nyomást gyakorolnak a vihar sújtotta térség polgármestereire, kormányzóira és magára Barack Obama elnökre is, akinek teljesítményéről négy nap múlva szavaznak az Egyesült Államokban. Az elnöknek a katasztrófaelhárításban játszott szerepét a többség eddig pozitívan értékelte.  A pénteki összesítés szerint a vihar következtében 170-en vesztették életüket, közülük 101-en az Egyesült Államokban. (MTI)

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be, megszüntetve ezzel a beruházók számára több éve fennálló bizonytalanságot és kiszámíthatóbbá téve az új energiaberuházások előkészítését - közölte országos energiaszabályozó hatóság (HERA).
2026. 04. 28. 16:30
Megosztás:

A Wizz Air növeli kapacitásait és fenntartja az alacsony árakat

A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést - közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
2026. 04. 28. 16:00
Megosztás:

Megpihen a lakáspiaci lendület: szinte mindenhol nőtt az alku és az értékesítési idő

Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell az eladáshoz, miközben a vevők mozgástere is nőtt. A kisebb városokban és településeken ugyanakkor még kitart valamennyire a keresleti lendület, részben az Otthon Start Programnak köszönhetően.
2026. 04. 28. 15:30
Megosztás:

Az EP új szabályokat fogadott el a kutyák és macskák védelme érdekében

Az Európai Parlament kedden elfogadta az Európai Unió első olyan jogszabályát, amely átfogó szabályokat vezet be a macskák és kutyák védelmére, a visszaélések visszaszorítására és az állatok egészségének megóvására.
2026. 04. 28. 15:00
Megosztás:

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle sem változott - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 04. 28. 14:30
Megosztás:

Legjobb kripto befektetések ma - a kicsik mennek nagyot

Zöld számok, ideges ujjak: a nap, amikor a „második vonal” kriptói ellopták a reflektorfényt. A kriptopiac ma nem a Bitcoinról szólt. Nem az Ethereumról. Hanem arról a furcsa, nyugtalan, mégis elektromos hangulatról, amikor a kereskedők reggel kávéval a kezükben ránéznek a képernyőre, és azt látják: a pénz hirtelen egészen máshol kezdett el futni.
2026. 04. 28. 14:00
Megosztás:

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás:

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját - derül ki a Messari jelentéséből

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökoszisztémájának része.
2026. 04. 28. 13:00
Megosztás:

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
2026. 04. 28. 12:30
Megosztás:

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A jó állapotú, reálisan árazott lakások gyorsan elkelnek, miközben a túlárazott ingatlanok hónapokra a piacon ragadnak, és egyre nagyobb engedményekre kényszerülnek a tulajdonosaik, ha értékesíteni akarják őket.
2026. 04. 28. 12:00
Megosztás:

Mekkora téglalakást lehet venni most 60 millió forintból Budapesten?

Egy 60 millió forintos vásárlási keretből 2026 elején Budapesten a téglalakások piacán 32 és 63 négyzetméter közötti használt lakás érhető el, jelentős eltéréssel az egyes városrészek között. A Duna House adatai szerint a budapesti átlagos négyzetméterár 2025-ben 1,29 millió forint volt, 2026 első két hónapjában pedig 1,37 millió forintra nőtt. A kerületek közötti különbségek ebben a szegmensben tovább nőttek.
2026. 04. 28. 11:00
Megosztás:

Tether MDK: nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszerrel újítaná meg a Bitcoin-bányászatot

A Tether újabb nagy lépést tett a Bitcoin-bányászat nyílt infrastruktúrájának kiépítése felé. A vállalat bemutatta a Mining Development Kit, vagyis MDK nevű nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszert, amely a bányászati rendszerek egyszerűbb kezelését, skálázását és automatizálását célozza.
2026. 04. 28. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a hosszú hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt, folytatódott a hazai hozamcsökkenés

Kismértékben emelkedtek hétfőn a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, az amerikai tízéves hozam 4,34%-ra, a német tízéves 3,04% fölé kúszott azt követően, hogy nem sikerült előrelépést elérni az amerikai-iráni tűzszüneti tárgyalások felélesztése érdekében.
2026. 04. 28. 10:00
Megosztás:

BÉT: Iránykereskedés várható

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
2026. 04. 28. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az amerikai piacok az eseménydús hét kezdetén, elmaradt béketárgyalásokat követően nőtt az olaj jegyzése

Az S&P 500 és a Nasdaq hétfőn visszafogott kereskedés mellett szerény emelkedést könyvelt el, miközben a befektetők kivártak egy eseménydús hét elején.
2026. 04. 28. 09:00
Megosztás:

A tárgyalások megrekedése miatti bizonytalanság következtében csökkentek az európai részvények, fél százalékkal mérséklődött a BUX

Az európai részvények hétfőn enyhén csökkentek, miközben a befektetők az Egyesült Államok és Irán közötti megrekedt tárgyalásokat értékelték illetve azt, hogy a létfontosságú olajellátási láncokat érintő, már hetek óta tartó fennakadás így várhatóan tovább folytatódik.
2026. 04. 28. 08:30
Megosztás:

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 28. 08:00
Megosztás:

Egy évvel a spanyol áramszünet után: nem a megújulók, hanem a rendszer vizsgázott rosszul

Éppen egy év telt el az Ibériai-félszigetet megbénító áramszünet óta, a részletes vizsgálat pedig mára világossá tette: nem a nap- és szélenergia önmagában okozta a válságot. Az elektromos hálózat összeomlása mögött összetett rendszerhibák láncolata állt. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a fő tanulság nem a megújulók fékezése, hanem a hálózatok és szabályozás korszerűsítése.
2026. 04. 28. 07:30
Megosztás:

Több mint kétezer család kapott fűtéstámogatást a Máltai szeretetszolgálattól

Több mint kétezer rászoruló család kapott háztartásonként 120 ezer forintos fűtéstámogatást a 2025/26-os fűtési szezonban az ország legszegényebb 178 településén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőműveinek bevételéből - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 28. 06:30
Megosztás:

Michael Saylor újabb 3 273 bitcoint vett: a Strategy már 818 334 BTC-t tart

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét növelte bitcoinállományát, és ezzel még közelebb került a régóta figyelt egymillió BTC-s álomhatárhoz. A világ legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalati bitcoin-tulajdonosa újabb több százmillió dolláros vásárlást hajtott végre, miközben Saylor szerint a társaság bitcoin treasury stratégiája 2026-ban eddig 9,6%-os BTC-hozamot ért el.
2026. 04. 28. 06:00
Megosztás: