Szinte üresek még a Ryanair téli járatai

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary arról panaszkodott, hogy a novemberi és decemberi járatokra a foglaltság alig 10%-a a szokásos értéknek, melyért a brit kormány intézkedéseit is felelőssé tette.

A téli időszakra a Ryanair eleve úgy számolt, hogy járatainak csak 40%-át fogja elindítani az alacsony kereslet miatt, ráadásul a bizonytalan környezetben nagyon lerövidült a foglalási időszak, ezért is állhat ennyire alacsonyan a november-decemberi járatok foglaltsága.

A befektetők nem annyira paráztak be - vagy baráti kezek támasztják a kurzust, mindenesetre a részvény pozitívban áll a mai kereskedésben

Hozzászólások

Így alakult a BÉT heti forgalma

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 33 655,10 ponton zárt pénteken, amely 429,95 ponttal, 1,29 százalékkal magasabb a múlt pénteki záróértéknél.
2020. 10. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét a legjobb lett a magyar befektetési ügynökség a régióban

Sorozatban másodszor a legjobb lett a magyar befektetési ügynökség a közép-kelet-európai régióban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalán.
2020. 10. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődbe mehet Romániában a Blue Air légi társaság

Eleshet az állami kedvezményes hiteltől és csődbe mehet a Blue Air légi társaság, amely a második legnagyobb szereplő a román légi közlekedési piacon.
2020. 10. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3 milliárd dollár büntetést kell fizetnie a Goldman Sachs bankháznak

A Goldman Sachs bankháznak csaknem 3 milliárd dollár büntetést kell fizetnie malajziai leányvállalata korrupciós ügyei miatt - jelentette be az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium csütörtökön.
2020. 10. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szingapúrban az ABB robotjai gyorsítják a COVID-19 tesztek végrehajtását

Szingapúr komoly erőfeszítéseket tesz a COVID-19 tesztek végrehajtásához szükséges kapacitásainak egész országra kiterjedő növelése érdekében. Ennek részeként az ABB nagy pontosságú robotjait telepítették a Rapid Automated Volume Enhancer (RAVE) elnevezésű új automatizált laboratóriumi rendszeren belül.
2020. 10. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magas állami kitüntetést kapott az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója

Varga Mihály pénzügyminiszter a nemzeti ünnep alkalmából Magyar Gazdaságért Díj elismerésben részesítette az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatóját, dr. Hodász Istvánt. A Magyar Gazdaságért Díj a pénzügyminiszter által adható legmagasabb tárcakitüntetés, a gazdaság érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenység vagy életmű elismeréséért adományozható.
2020. 10. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP Bank Magyarország legbiztonságosabb bankja

A Global Finance magazin idén is közölte a világ legbiztonságosabb bankjainak listáját, köztük értékelve és kiválasztva a kelet-közép-európai régió országainak legbiztonságosabbnak minősített bankjait is. A New York-i székhelyű, elismert kiadvány szerint Magyarország legbiztonságosabb bankja az OTP Bank.
2020. 10. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas csődhullám jöhet

Németországban 12 ezer fő fölé, Olaszországban és Csehországban pedig 15 ezer fölé emelkedett a napi új koronavírusos megbetegedések száma.
2020. 10. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Új telefont, autót vagy épp TV-t vennél? Nem baj, ha nincs rá pénzed...

2020 nemvárt változásokat hozott mindenki életében. Szinte egyik napról a másikra fordult a feje tetejére az a világ, amit ismertünk. Sokakat anyagilag is érzékenyen érintett a koronavírus, teljes szektorok bénultak meg, elvesztették a bevételeiket, kilátásaikat, teljes újratervezésre kényszerültek. De hogyan éljük túl ezt az időszakot, ha nincs tartalékunk?
2020. 10. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért fogy kevesebb Coca-Cola a koronavírus idején?

Év/év alapon 9%-kal csökkenő, 8,7 milliárd dolláros bevételt ért el a Coca-Cola a harmadik negyedévben a várt 8,4 milliárd dollárral szemben, amin 0,55 dolláros EPS-t csinált a várt 0,47 dollárral szemben.
2020. 10. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot a részvénypiacok!

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 10. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az aktivitás az első félévben a kockázatitőke-piacon

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai: 2020. január- és június közötti időszakban 63 tranzakció keretében összesen 9,521 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba, amely fele a 2019 azonos időszakában tapasztaltnak.Az átlagos tranzakció mérete 151 millió forintot tett ki ebben az időszakban, ami mintegy 30%-al alacsonyabb a 2019 első félévében regisztrált 211 millióhoz képest.Az egyesület 9 alaphoz köthetően, 33 kiszállást regisztrált, míg új alapok létrehozatalára (forrásbevonásra) nem került sor.
2020. 10. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez az igazi áttörés a Tesla-tól!

Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Tesla harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Az árbevétel közel 40%-kal, 8,8 milliárd dollárra nőtt év/év alapon a várt 8,3 milliárd dollárral szemben, amin 0,76 dolláros tisztított egy részvényre jutó profitot ért el a cég a várt 0,55 dollárral szemben.
2020. 10. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 41,63 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 33 655,10 ponton zárt csütörtökön.
2020. 10. 22. 18:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős indulás az amerikai tőzsdéken

Pluszban indítottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 10. 22. 16:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz ismét világelső a biztosító márkák között az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsorában

Az Allianz immár két egymást követő alkalommal lett a világ vezető biztosítási márkája az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsora szerint.Ez a remek hír különösen azért érkezett jókor, mert jelenleg világszerte eluralkodott a bizonytalanság a piacokon és az ágazatokban, amelyek próbálnak megfelelni a világméretű járvány kihívásainak.
2020. 10. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rómában is érvénybe lépett a kijárási tilalom

Lombardia tartományban csütörtök estétől, Campania és Lazio tartományban péntektől lép életbe a koronavírus-járvány miatti éjszakai kijárási tilalom, amely húszmillió olaszt érint, mások mellett Milánó, Róma és Nápoly városát november közepéig.
2020. 10. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak a tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön.
2020. 10. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rontja a járvány a hangulatot a tőzsdéken

Mérsékelt csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön, a hangulatot a koronavírus-járvány gyors ütemű terjedése és az újabb amerikai gazdaságösztönző program elfogadását övező bizonytalanságok is rontják.
2020. 10. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
2020. 10. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások: