Tippek, tanácsok: így hűtsd a lakásod a kánikulában!

Ha van légkondid, akkor még a legforróbb nyári napokon is kellemes hőmérsékletet varázsolhatsz a lakásban. Csakhogy nem mindenki olyan szerencsés, hogy legyen klímája, vagy egyszerűen más megfontolásból – például az energiafogyasztása miatt – nem szerelteti be a készüléket.

Tippek, tanácsok: így hűtsd a lakásod a kánikulában!

Akárhogy is, a megfelelő komfortérzethez és a jobb alváshoz muszáj valahogy hűvösen tartani az otthonod a kánikulában, amihez most adunk néhány hasznos tippet.

Ezek közül biztosan te is ismered egyiket-másikat, de talán tudunk olyan tanácsot adni, amit eddig még nem hallottál.

Teljes elsötétítés

Amikor a nap teljes erővel tűz, akkor pillanatok alatt felmelegíti a ház falát, sőt, az ablaküveget is, ami azután befelé, a lakásba adja le a hőt. Ezért fontos, hogy napközben sötétítsd be az otthonod akár reluxával, akár függönnyel. A legjobb megoldás persze egy külső árnyékoló lenne (spaletta vagy redőny), hiszen így elkerülhető az üveg felmelegedése, de bármilyen más módszer is megteszi, amivel nyerhetsz – vagy inkább veszíthetsz – pár fokot.

Ajtó, ablak csukva van…

A másik fontos teendő a szellőztetés mellőzése a legmelegebb órákban. Vagyis csak reggel és este nyisd ki az ablakokat, a köztes időben tartsd csukva őket. Ha amúgy sem vagy a lakásban, akkor egyébként is így tennél, de akkor se feledkezz meg róla, ha otthonról dolgozol.

A legjobb az, ha az este leszálltával nyitsz ablakot – ha lehet, az összeset, és hozzá a teraszajtót is –, és hagyod, hogy a hűvös levegő átjárja a lakást. Reggel, ébredés után pedig érdemes azonnal újra becsukni mindent, és élvezni azt a kis „hideget”, amíg tart.

Ütemezd át a házimunkát!

Vagyis a nagy melegben ne kapcsold be a sütőt, és ne kezdj el olyasmit főzni, ami hosszabb ideig tart. A nagyobb háztartási berendezések használatát, mint amilyen a mosó- vagy a mosogatógép is, érdemes kerülnöd, illetve azokat az elektromos eszközöket, amiket nem használsz, húzd ki! Ezek ugyanis hőt termelnek, amire nincs szükség a hőségben.

Fásíts!

Igen, ezt csak családi házaknál teheted meg, de ha ilyen helyen laksz, akkor növeld a zöldfelületek nagyságát! Biztosan te is láttad már azt a neten keringő ábrát, ami bemutatja, hogy a füves-fás területek mennyivel hűvösebbek, mint azok, ahol csak beton van. Szóval gondozz pázsitot, ültess fát, még akkor is, ha ennek csak évek múlva élvezheted majd a gyümölcsét!

Gondoskodj arról, hogy mozogjon a levegő!

Ezt megteheted úgy is, hogy huzatot csinálsz, bár ezzel érdemes vigyáznod, ha érzékeny vagy rá. A másik módszer egy ventilátor beszerzése, ami jó szolgálatot tesz, viszont úgy állítsd be, hogy ne közvetlenül rád fújja a levegőt. Illetve tehetsz elé jeget is, ami fokozhatja a hatást.

És még egy tipp: az ablak elé akasztott vizes lepedő, illetve a lakásban kiteregetett ruhák szintén segíthetnek abban, hogy ne érezd olyan fullasztónak a hőséget.

Nincs ellenőrzés, nincs biztosítás - komoly kockázattal robognak a robogósok az utakon

Érdemi ellenőrzés híján továbbra sem kötnek kötelezőt a robogók többségére. Havi 600-800 forint ellenében elkerülhető a baleseti kártérítés és a mulasztási bírság is.
2024. 04. 18. 08:30
Megosztás:

Cél a minőségi oktatás nyújtása

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakképzési rendszer megfelelően képzett fiatalokat adjon a munkaerőpiacnak - hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) komplex fejlesztése projekt nyitó rendezvényén.
2024. 04. 18. 08:00
Megosztás:

Csökkent az üzemanyagfogyasztás az első negyedévben

Az idei első negyedévben szinte ugyanannyi motorbenzin és 3,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint tavaly az első három hónapban, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 1,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) szerdán. A prémium üzemanyagok keresletének emelkedése akadályozta meg a fogyasztás nagyobb visszaesését.
2024. 04. 18. 07:30
Megosztás:

Az EGRAG CRYPTO optimista XRP árajánlást tett közzé; a Chainlink és a KangaMoon továbbra is figyelemre méltó altcoinok

Az EGRAG CRYPTO, egy jól ismert kriptoelemző a közelmúltban rendkívül optimista árfolyam-előrejelzést adott ki az XRP (XRP) kriptó kapcsán. Eközben a Chainlink (LINK) és a KangaMoon (KANG) továbbra is a címlapokon szerepel.
2024. 04. 18. 07:00
Megosztás:

Mire elég a 6 millió forintos Otthonfelújítási Támogatás?

Az ország lakásállományának több mint 60 százaléka 1990 előtt épült. Ezek az ingatlanok az épületjellemzőik alapján többségében várhatóan megfelelnek majd a kormány által bejelentett legfrissebb Otthonfelújítási Támogatás feltételeinek. A pályázat által előírt 30 százalékos hatékonyságnövelés azonban nem minden esetben lesz majd kivitelezhető tetőcsere nélkül. A cserére azonban már nem fogja futni a támogatás és a kedvezményes hitelkeret. Ennek ellenére megéri belevágni, az épület értéke ugyanis legalább 20 százalékkal nőhet a beruházást követően – véli Juhász László energetikai szakértő, a Landanatura Kft. ügyvezetője.
2024. 04. 18. 06:30
Megosztás:

Stratégiai tervek a NAVIGATOR-tól: ipari innovációs technológiákban élenjáró vállalatcsoport épül

A Budapesti Értéktőzsde XTEND szekciójában jegyzett NAVIGATOR Investments stratégiai céljai szerinti akvizícióknak és az organikus növekedésnek köszönhetően 2026-ban 7,5-8 milliárd forintos árbevétel mellett 1,5-2 milliárd forintos EBITDA és közel 1 milliárd forintos adózott eredmény elérését tervezi, ami 32-53% közötti éves növekedésnek felel meg a 2022-es bázisévhez viszonyítva.
2024. 04. 18. 06:00
Megosztás:

Mit hozhat a lakáspiacon és az építőiparban az otthonfelújítási program?

A magyar kormány április elején jelentette be a régóta várt új otthonfelújítási programot, mely mind az építőiparnak, mind a lakáspiacnak erős lökést adhat – hozzájárulva a negatív trendből való kilábaláshoz. A programmal kapcsolatban azonban kérdések is felmerülnek: lesz-e elég kapacitása az építőiparnak, ha valóban 20 000 lakást felújítanak? Emelkednek-e emiatt a lakásárak? Az MBH Bank elemzője többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ.
2024. 04. 18. 05:30
Megosztás:

Hogyan hat a vörös-tengeri válság a magyar import-export vállalkozásokra?

A november óta a Vörös-tengeren zajló, konténerszállító hajók elleni támadások komolyan megzavarták a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalát. Az Irán által támogatott Houthik több mint 40 támadást intéztek kereskedelmi hajók ellen a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben, amelyek közül egy halálos kimenetelű volt. Az Egyesült Államok és szövetségesei január közepe óta tartó katonai beavatkozása ellenére sem sikerült még biztonságosabbá tenni a Bab El Mandeb-szorost. Johan Gabriels, az iBanFirst Délkelet-Európáért felelős regionális igazgatója az alábbiakban kifejti, hogy a vörös-tengeri válság milyen hatással van a nemzetközi kereskedelemre és az ázsiai cégekkel üzletelő magyar vállalkozásokra.
2024. 04. 18. 05:00
Megosztás:

Mobillal is lehet már készpénzt felvenni a legtöbb bankautomatából

Nincs nálad a bankkártyád, de készpénzt szeretnél felvenni? Ha be van digitalizálva a mobilodba, akkor van rá esély, hogy sikerülni fog a dolog, ugyanis az ATM-ek egy része mobiltárca-alkalmazással is használható. Mutatjuk, mire figyelj.
2024. 04. 18. 04:30
Megosztás:

Figyelmeztetést kaptak a bankok, elég volt az apró betűs díjemelésekből

Vezetői körlevélben utasította a bankokat az MNB, hogy amikor árat emelnek, világosan magyarázzák el az ügyfeleknek, miért döntöttek így, és lehetőleg színes betűkkel vagy háttérrel kiemelve jelöljék a kondíciós listákban - írja a Bank360.hu.
2024. 04. 18. 04:00
Megosztás:

Kimutatták: ennyi kólát szabad napi szinten meginni!

A kólafogyasztás egészségi hatásait tekintve nincs egyértelmű "biztonságos" mennyiség, mivel az ital magas cukor- és koffeintartalma különböző egészségügyi problémákat okozhat.
2024. 04. 18. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp: a Vízöntő és az Oroszlán szerencsejátékban nyerhet, de a...

Pénz és szerencse horoszkópunk a hétvégéig (április 18-22.) mutatja meg a jövőt a csillagok állása szerint. Érdemes-e szerencsejátékot játszani, pl. lottózni? Mik a nyerőszámok a héten az adott horoszkópjegyek számára? Mibe fektessen pénzt? - mindezekre a kérdésekre ad választ a pénzügyi horoszkóp.
2024. 04. 18. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjak számításakor a minimálbér változása hogyan befolyásol? Példákkal

Az évente jelentősen változó minimálbér összege számos esetben hatással van a társadalombiztosítási ellátásokra, így a nyugdíjra is. Az adó.hu blogposztja ezt a témát járta körbe. Nézzük meg ezt a fontos kérdéskört!
2024. 04. 18. 01:00
Megosztás:

Elkapkodták a Dogecoin20-at az előértékesítésen, hamarabb jön a DEX listázás

A példátlan kereslet, valamint a Doge Day árfelhajtó hatása miatt, amely a Bitcoin várva várt szombati feleződésével egy napra esik, a Dogecoin20 projekt előértékesítése idő előtt véget ért. A DOGE20 több mint 10 millió dollárt gyűjtött össze az X-en közzétett, új bejelentése szerint.
2024. 04. 18. 00:01
Megosztás:

170 millióból bővítette kapacitását a békéscsabai Forgút Bt.

Százhetven millió forintból bővítette kapacitását az út- és mélyépítéssel foglalkozó békéscsabai Forgút Bt. - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
2024. 04. 17. 23:30
Megosztás:

Csúcsra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az USA-ban

Az Egyesült Államokban december eleje óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az április 12-én záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
2024. 04. 17. 23:00
Megosztás:

Márciusban lassult az euróövezeti infláció

Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai szerint.
2024. 04. 17. 22:30
Megosztás:

A kormány a déli országrészekre összpontosít

Baranya gazdasági megerősítését is szolgálja a kormány komplex fejlesztési programja, amely a déli országrész felzárkóztatására összpontosít - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Pécsen.
2024. 04. 17. 22:00
Megosztás:

Hatékonyabb építési metódusok: mikor váltunk Magyarországon?

Magyarországon még mindig tartja magát az a kissé idejétmúlt szemlélet, miszerint az építész tervezésben egy kézben kell tartani az esztétikát és a műszaki tervezést. Fejlettebb építéstechnológiával rendelkező országokban ezt a metódust szinte már egyáltalán nem alkalmazzák.
2024. 04. 17. 21:30
Megosztás:

7 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában

Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában az első negyedévben - derül ki a Romániai Autógyártók Egyesületének (ACAROM) szerdán közzétett adataiból.
2024. 04. 17. 21:00
Megosztás: