Ukrajnában újabb szigorítások léptek életbe

Életbe léptek hétfőn Ukrajnában azok az új korlátozó intézkedések, amelyeket a kormány a múlt héten rendelt el; a szigorítások értelmében egyebek mellett tilos arcmaszk és személyes iratok nélkül nyilvános helyen, illetve közterületen tartózkodni.

Ukrajnában újabb szigorítások léptek életbe

Ezenfelül kötelezővé tette a kormány a hatvan évesnél idősebbek önelszigetelését. Ők csak két kilométeres körzeten belül mehetnek ki otthonukból, és csakis élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás, illetve napi legfeljebb kétszeri háziállat-sétáltatás céljából. A közterületeken legfeljebb kettesével járkálhatnak az emberek. Tiltott lett a szabadtéri sportlétesítmények, játszóterek, parkok és vízparti területek látogatása is. Háziállatokat mostantól egyszerre csak egy ember sétáltathat.
   
Az ukrán kormány utasítására keddtől összesen csak 19 közúti határátkelőhely marad nyitva, amelyen kizárólag saját tulajdonú gépjárművel lehet majd áthaladni, azaz a gyalogos átkelést teljesen megszüntetik - közölte hétfőn Andrij Demcsenko, az állami határőrszolgálat szóvivője. Az Ukrajinszka Pravda hírportál érdeklődésére kifejtette: ha a szomszédos állam a határátkelőhöz nem engedi be a gyalog érkezőket, akkor értelemszerűen megszűnik az a gyakorlat is, hogy az ukrán oldalról buszokat küldenek értük, és azokkal szállítják át őket a járművek számára fenntartott, azaz nem gyalogos átkelőkön. A hírportál hozzátette, hogy jelenleg Ukrajnának 40 közúti határátkelője van nyitva.  
   
Ukrajnában hétfőre egy nap alatt hat új esettel, 38-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 68-cal 1319-re. A betegségből eddig 28-an gyógyultak fel az országban.

ÉLŐ koronavírus térkép ITT - aktuálisan melyik országban mennyi beteg, halott és gyógyult koronavírusos van?

   
Kárpátalja megyében meghalt az első beteg, egy nő, aki súlyos állapotban, lélegeztetőgépen volt - közölte a megyei kormányzóság sajtóosztálya, hozzátéve, hogy jelenleg 35 igazolt fertőzöttet tartanak számon a megyében, közülük kettő állapota súlyos. Ungváron egy 28 éves segédlelkész is megfertőződött egész családjával - feleségével, szüleivel és féléves kisgyermekével - együtt. Neje és a csecsemő kivételével valamennyien kórházba kerültek - hozta nyilvánosságra az ungvári városi tanács.    
   
Belehalt a Covid-19 betegség szövődményeibe hétfőn egy 57 éves pap is a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében. A hétvégén Umanban egy amerikai állampolgárságú haszid zsidó zarándok halt bele a betegségbe: mostanra kiderült, hogy felesége és két gyermeke is fertőzött - tájékoztatott a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében lévő város polgármestere.
       
Az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten április végéig meghosszabbították a karantént, vasárnapi adatok szerint eddig 20 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak a félszigeten - írta az RBK hírportál. Lakásaikat az ottlakók csak munkavégzés, élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás, háziállat-sétáltatás céljából, illetve sürgős orvosi segítségnyújtás szüksége esetén hagyhatják el.
       
Ukrajna már 53. helyen áll az országok között a koronavírus elterjedtségében a Johns Hopkins egyetem statisztikája szerint - hozta nyilvánosságra hétfőn az Ukrajinszka Pravda. Viktor Ljasko ukrán egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy az igazolt fertőzések számának átlagos napi növekedése Ukrajnában az elmúlt 12 napban 27 százalékos volt, az elmúlt napban pedig 7 százalékos.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: