Változatlanul hagyta az alapkamatot a török jegybank

A piaci várakozásokkal összhangban változatlan szinten hagyta Törökország központi bankja az alapkamatot.

Változatlanul hagyta az alapkamatot a török jegybank

A jegybank monetáris politikai bizottsága csütörtökön tartott ülésén 17 százalékon tartotta az irányadó, egyhetes repokamatot, és jelezte, hogy mostanában nem várható kamatcsökkentés, sőt, szükség esetén kész tovább szigorítani a monetáris feltételeket.
   
A tanácskozás után kiadott közleményében a testület rámutatott, a koronavírus-járvány lassította a szolgáltatási szektort, és a rövid távú kilátásokat erős bizonytalanságok övezik, ami megakadályozta, hogy újabb kamatemelést hajtson végre az infláció megfékezésének érdekében.
   
A központi bank megerősítette, hogy mindaddig fenntartja a szigorú monetáris politikát, amíg az éves összevetésű fogyasztói árindex közel 15 százalékos üteme lassulásra nem vált érzékelhetően. Decemberben 14,6 százalékra rúgott az éves infláció, ami jóval meghaladja az 5 százalékos jegybanki célt. Ha az első negyedévben tovább gyorsul az infláció és a török líra tovább gyengül, a jegybank kész emelni a kamatokat.
   
A döntés bejelentése után majdnem 1 százalékkal erősödött a török líra dollárhoz viszonyított árfolyama.
   
A török jegybank tavaly szeptemberben indított új kamatemelési ciklust, miután újabb történelmi mélypontra gyengült a török líra a dollárhoz képest, és a zuhanórepülést nem tudták megállítani az agresszív dolláreladások.
   
A jegybank szeptemberben 2 százalékponttal, 10,25 százalékra, novemberben újabb 4,75 százalékponttal, 15 százalékra, decemberben pedig további 2 százalékponttal, 17,00 százalékra húzta fel az egyhetes repokamatot, hogy erősítse a török lírát és ezáltal lassítsa az inflációt.
   
A török gazdaságot keményen sújtotta a koronavírus-járvány. A bruttó hazai termék (GDP) ugyan éves összevetésben 6,7 százalékkal, 2018 eleje óta legerősebb ütemben nőtt a harmadik negyedévben, de a második negyedévben 9,9 százalékos csökkenést jegyeztek fel.

Hozzászólások

Gyengén indulhat a hét a tőzsdéken

Indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető tőzsdeindexek 0,1-0,2 százalék körüli csökkenése várható a kereskedés kezdetén.
2021. 04. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország részben fedezné a Covid-tesztek árát a hazatérők számára

A horvát idegenforgalmi minisztérium részben fedezné a koronavírustesztek árát azon turisták esetében, akiknek hazatéréskor negatív tesztet kell felmutatniuk a határon - mondta Nikolina Brnjac tárcavezető vasárnap az RTL horvát kereskedelmi televíziónak adott interjújában.
2021. 04. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Párizs szerint trükköznek a németek az orosz vakcinával

Clément Beaune francia Európai-ügyi államtitkár kommunikációs trükknek nevezte vasárnap azt, hogy Németország tárgyalást kezd Oroszországgal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz vakcina beszerzéséről kétoldalú alapon, az Európai Uniótól függetlenül.
2021. 04. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegróban visszatérnek az iskolába az érettségizők

Hétfőtől újra tantermi oktatást vezetnek be az érettségiző diákok számára Montenegróban - közölte a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb.
2021. 04. 11. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiléptetné Németországot a unióból a Bundestag legnagyobb ellenzéki pártja

Hivatalosan felvette politikai céljai közé Németország európai uniós (EU-) tagságának megszüntetését vasárnap véget ért drezdai kongresszusán a német szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, az Alternatíva Németországnak (AfD).
2021. 04. 11. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Covid-19 elleni gyógyszert szabadalmaztak Oroszországban

Oroszországban szabadalmaztak egy új, MIR-19 elnevezésű koronavírus elleni gyógyszert - jelentette be vasárnap a szert fejlesztő Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) Immunológiai Intézete.
2021. 04. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiszélesítik Franciaországban a koronavírus-elleni oltásra jogosultak körét

Kiszélesítik Franciaországban a koronavírus-elleni oltásra jogosultak körét: hétfőtől minden 55 éven felüli francia feltétel nélkül kérheti a vakcinát - jelentette be Olivier Véran egészségügyi miniszter a Le Journal du dimanche című vasárnap megjelenő hetilapban.
2021. 04. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb az elektronikus fizetés

Az elektronikus fizetés elterjedését számos intézkedés segíti, többek között a tavaly márciusban debütált azonnali fizetési szisztéma, a másfél millió forint feletti készpénzfizetési korlátozás, valamint az, hogy idéntől, ahol van online pénztárgép, ott elektronikusan is lehet fizetni - mondta Tállai András az MTI-nek.
2021. 04. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szerint lassabb lesz a gazdaság idei növekedése

A spanyol kormány szerint a vártnál lassabb lesz a gazdaság teljesítményének idei növekedése, a korábban jelzett 7,2 százalék helyett 6,5 százalék - ismertette Nadia Calvino gazdasági miniszter a legújabb előrejelzéseket pénteken Madridban.
2021. 04. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.
2021. 04. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan javul a járványhelyzet Csehországban

Napi ötezer alá csökkent a héten Csehországban az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma.
2021. 04. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia is enyhített a korlátozásokon

Szlovénia fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon, így szombattól már nem kötelező a szájmaszk szabadtéri viselése, amennyiben betartható a másfél méter távolság, hétfőtől pedig feloldják az éjszakai kijárási tilalmat is - írta a helyi sajtó.
2021. 04. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így enyhít Szerbia

Hétfőtől ismét kinyithatnak a bevásárlóközpontok Szerbiában, a vendéglátóhelyek viszont továbbra sem szolgálhatnak ki zárt térben, csak kerthelyiségben, ha rendelkeznek ilyennel - erről döntött a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb.
2021. 04. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról

Jövő héten folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról szóló többhatalmi megállapodás jövőjéről, és Egyesült Államok esetleges újracsatlakozásáról - jelentette be az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) pénteken a felekkel Bécsben folytatott konstruktív egyeztetés után.
2021. 04. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebbet vásárolnak az olaszok

A koronavírus-járvány kitörése óta februárban csökkentek első alkalommal az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek beszerzésre fordított lakossági kiadások Olaszországban a Coldiretti mezőgazdasági szakmai szervezet jelentése szerint.
2021. 04. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia felhagy a külföldiek beoltásával

Egyelőre nem folytatja a külföldiek beoltását Szerbia, inkább a saját állampolgárai beoltottsági arányának növelésére helyezi a hangsúlyt, eddig ugyanis körülbelül a lakosság 30 százaléka kapott vakcinát - emelte ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) reggeli híradójának beszámolója szerint.
2021. 04. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukránok kétharmada tart egy lehetséges orosz támadástól

Az ukránok mintegy kétharmada tartja valószínűnek, hogy Oroszország hamarosan nagyszabású háborút indít Ukrajna ellen - derült ki abból a felmérésből amelyet a Rejting neves közvélemény-kutató központ végzett a napokban, és amelynek az eredményét pénteken hozták nyilvánosságra.
2021. 04. 10. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma Szlovéniában és Horvátországban

Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló és az intenzív osztályon kezelt betegek száma - derült ki a válságstábok pénteki közleményéből.
2021. 04. 10. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Helyreállt a gyógyszerellátás Horvátországban

Valamelyest helyreállt a gyógyszerellátás Horvátországban, miután a horvát állam egymilliárd kuna (47 milliárd forint) értékben kifizette a kórházak és gyógyszertárak gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló adósságának egy részét - írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.
2021. 04. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Csehországban

Folytatódik a járványhelyzet javulása Csehországban. Csütörtökön 5245 új igazolt fertőzést mutattak ki a laboratóriumok, ez tavaly december közepe óta a legalacsonyabb szám. Egy hete csütörtökön még ezerrel több volt az új fertőzöttek száma - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján péntek délelőtt megjelent kimutatásból.
2021. 04. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások: