Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen nyitottak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó indexei.

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,56 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,28 százalékos mínuszban, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,14 százalékos pluszban indította a kereskedést.
   
Rontja a hangulatot, hogy az Egyesült Államokban továbbra is erőteljes ütemben emelkedik az új koronavírussal megfertőződöttek száma, miközben még nincs pontos időrendje a hatásos védőoltás bevezetésének és tömeges méretű kereskedelmi forgalomba hozatalának. New York szerdán szigorította ismét a közösségi távolságtartási szabályokat, miközben már a nyolcadik egymást követő napon haladta meg a százezret az új fertőzöttek száma az Egyesült Államokban.
   
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken borús a hangulat. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,24 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,20 százalékos, a párizsi CAC-40 1,52 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,05 százalékos mínuszban állt.
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1791 dollárt adtak, 0,11 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,23 százalékkal gyengült a dollár, 105,18 jenen forgott.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.
   
A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,57 százalékos pluszban, 44,05 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,80 százalékos nyereségben, 41,78 dolláron forgott fél négykor.
   
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,61 százalékkal, 1876,10 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,77 százalékkal, 1876,00 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
    

Szerdán vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,08 százalékkal, 29 397,63 pontra süllyedt, míg az S&P 500-as mutató 0,77 százalékkal, 3572,66 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 2,01 százalékkal, 11 786,43 pontra kúszott fel.

Hozzászólások

Így alakult a héten a BUX

Csökkenő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 48 117,72 ponton zárt pénteken, 728,12 ponttal, 1,49 százalékkal alacsonyabban az előző heti záráshoz képest.
2021. 06. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitotta amerikai irodáját az egyik legelismertebb magyar sporttech startup

Bejelentette együttműködését a szurkolói képküldő alkalmazást fejlesztő magyar Seyu Solutions és a Blue United Corporation. A partnerség célja, hogy az európai piacon egyre jelentősebb szerepet betöltő sporttech megoldás Észak-Amerikában és Ázsiában is meghatározó piaci jelenlétet alakítson ki. Az együttműködés keretén belül immár a Seyu New York-i irodája is megnyitotta kapuit.
2021. 06. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges hetet zárt a forint

Nem sokat változott, inkább csak a dollárral szemben gyengült pénteken a forint a bankközi devizapiacon, a hetet viszont számottevő veszteséggel fejezte be a főbb devizákkal szemben.
2021. 06. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nemzetközi hangulatot követte a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 677,96 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 48 117,72 ponton zárt pénteken.
2021. 06. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy veszteséggel zárják a hetet a tőzsdék

Nagy, másfél-két százalék körüli indexveszteséggel fejezték be a mérsékelt gyengüléssel indított pénteki tőzsdenapot a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 06. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
2021. 06. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többen támogató áll az USA új infrastruktúra tervezete mögött

Már 11 republikánus és 10 demokrata szenátor is támogatja a legfrissebb infrastruktúra tervezetet, ami közel ezermilliárd dollárt költene a következő 5 év során.
2021. 06. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot zuhant az arany ára - mi áll a háttérben?

Az arany 1.783 dollárig zuhant, miután a Fed hamarabb szeretné az ultralaza monetáris politikát megszüntetni, mint amire a piac számított - vélik az ERSTE elemzői.
2021. 06. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az erős dollár pofozza lefelé az olaj árfolyamát

A WTI 70,7 dollárra gyengült az erős dollár következtében, miközben továbbra is erős a spekuláció, hogy a koronavírus járvány visszahúzódásával a második félévben nőhet a kőolaj iránti kereslet - áll az ERSTE mai elemzői anyagában.
2021. 06. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz sok mozgás a tőzsdéken

Pici elmozdulásokkal, vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken. Nem várható olyan adat vagy esemény, amely új irányt diktálhatna a piacoknak, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hangnemének szigorodása meglepetést okozott a hét második felében.
2021. 06. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint péntek reggelre

Tovább gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel.
2021. 06. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy osztalékot fizet a Telekom macedón leányvállalata

A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD - Skopje (MakTel) a 2020. üzleti év után 1,38 milliárd macedón dénár (mintegy 7,90 milliárd forint) osztalék kifizetéséről határozott a csütörtöki közgyűlésén - közölte a Magyar Telekom a tőzsde honlapján csütörtökön.
2021. 06. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A CNN nem helyettesíthető tokenekként értékesíti archívumának tartalmát

A CNN amerikai hírtelevízió nem helyettesíthető tokenekként (NFT) értékesíti az elmúlt több mint négy évtized meghatározó történelmi eseményeiről készített beszámolóit.
2021. 06. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön.
2021. 06. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglehetősen szigorú volt a Fed

A legtöbb piaci szereplő számára kisebb meglepetéssel szolgált a Fed kamatpálya előrejelzése, hiszen a jegybankárok többsége már két kamatemeléssel számol 2023-ban, míg korábban egyet sem terveztek.
2021. 06. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index lefordult történelmi csúcsáról, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve már 2023-ra kamatemelést jelzett előre.
2021. 06. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a feldolgozóipar teljesítménye a philadelphiai körzetben

Enyhén gyengült a feldolgozóipar teljesítménye az Egyesült Államok közép-atlanti térségében júniusban.
2021. 06. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 269,94 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 48 795,68 ponton zárt csütörtökön.
2021. 06. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

200 millió Moderna vakcinát vett az USA - de miért?

Az USA további 200 millió adag Moderna vakcinát vásárol arra az esetre, ha az amerikai állampolgároknak további oltásra lenne szükségük.
2021. 06. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minuszban nyitottak az amerikai tőzsde indexek

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, miután a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hangneme érezhetően szigorodott.
2021. 06. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: