Az Erste ma tesz a holnapért

Több mint 1800 tonnával csökkentette szén-dioxid kibocsátását a magyarországi Erste Bank 2020-ban: energiafelhasználását 8,2 százalékkal, villamosenergia-fogyasztását 9,3 százalékkal mérsékelte. Közben papírfelhasználása egy év alatt 14 százalékkal csökkent, így már kevesebb mint 90 tonnát tesz ki egy évben, amely több mint 30 százalékkal kevesebb a 2018-as mennyiségnél – derül ki a pénzintézet fenntarthatósági jelentéséből. A bank első alkalommal adta ki a társadalmi felelősségvállalásáról, a közösségi szerepvállalásáról, felelős üzletviteléről, etikus vállalatirányításáról és a környezeti felelősségvállalásáról szóló jelentését.

Az Erste ma tesz a holnapért

Azért dolgozunk, hogy a következő 200 évben is hozzá tudjunk járulni ügyfeleink jólétéhez – szögezi le az Erste Bank frissen kiadott fenntarthatósági jelentésében. A pénzintézet stratégiájának és az alaptevékenységének szerves részeként minél inkább figyelembe vesz társadalmi és környezeti szempontokat is, illetve minden egyes szakterület munkájában megjeleníteni ezt a szemléletet annak érdekében, hogy teljes működését és szervezetét minél felelőssebbé, etikusabbá és fenntarthatóbbá tegye. Az Erste Bank számára rendkívül fontos, hogy ezen a téren is példaértékű üzleti szereplő legyen: az első alkalommal kiadott jelentés célja, hogy összefoglalja a törekvéseket és bemutassa az eddig elért eredményeket.

Az Erste Bank több mint háromezer embert foglalkoztat. Munkavállalóinak 63 százaléka nő, a munkatársak elégedettségi indexe 78 százalékos, a bank sokszínűségi és integrációs alapelvei biztosítják a diszkrimináció- és zaklatásmentes munkahelyi környezetet, és minden egyes ember nagyrabecsülését. A bank 2020-ban elnyerte az Év Családbarát Vállalata címet, a pandémiás időszak alatt pedig a központi területen dolgozó kollégáinak közel 90 százaléka látta el otthonról a feladatát. A pénzintézet a szeptemberi visszatérésre új modellt vezet be, így azokban a munkakörökben, ahol ez lehetséges, a maximális szintre emeli a home office arányát.

A járványhelyzetből fakadó digitális ugrást az Erste igyekszik minden területen kiaknázni: arra törekszik, hogy ügyfelei lehetőség szerint az összes szokásos banki tranzakciót elektronikusan bonyolítsák, ne kinyomtatott űrlapokat írjanak alá, hanem elektronikus aláírással intézhessék az ügyleteket. Így nem csak az ügyfelek kiszolgálása hatékonyabb, de a háttérirodai feladatok is felgyorsulnak, miközben a papírfogyasztás is jelentősen csökken. A bank 2018-hoz képest több mint 30 százalékkal mérsékelte másolópapír fogyasztását: csak tavaly 14 százalékkal esett vissza a felhasználás, amely már nem éri el az évi 90 tonnát.

A pénzintézet 2020-ban 1800 tonnával mérsékelte szén-dioxid kibocsátását. Az Erste évente több mint 7 ezer megawatt áramot használ fel, ami éves energiafogyasztásának több mint a fele. További egyharmadot tett ki a gáz és a távhő, míg a fennmaradó rész a járművek üzemanyaga. A bank 2020-ban 8,2 százalékkal csökkentette energiafelhasználását, míg villamosenergia-fogyasztását 9,3 százalékkal mérsékelte – részben a folyamatosan modernizált hűtési, fűtési és világítási rendszereknek köszönhetően, de például azért is, mert a bécsi központba irányuló szakmai utazásokat egyre nagyobb arányban vasúton bonyolítják a munkatársai.

Az európai pénzügyi intézmények közül elsőként az Erste Csoport csatlakozott az Európai Bizottság Zöldfogyasztási Vállalás (Green Consumption Pledge) kezdeményezéséhez, vállalva, hogy hét kelet-közép-európai piacán minden ügyfelének biztosítja a befektetés lehetőségét ESG-termékekbe, amit átlátható és könnyen hozzáférhető információkkal támogat. A magyar leányvállalat rendszeres befektetési programja – a MasterCard Az év lakossági megtakarítási terméke 2020 díjat elnyerő – az Erste Future zöld csomagján keresztül kínál lehetőséget fenntartható befektetésre. Folyamatosan növekszik ezen kívül a zöldhitelek aránya, tavaly a portfolió 2,5 százaléka minősült ilyennek, miközben a bank határozottan kizárja azokat a termékeket és befektetési irányokat, amelyek árthatnak a környezetnek és a társadalomnak, így például a fegyvereket, a szén értékesítését, az élelmiszer-spekulációkat vagy a kriptovalutákat. Tavaly év végén a pénzintézet szigorította a széntüzeléssel kapcsolatos finanszírozási feltételeket is, a csoport végső célja, hogy 2030-ra nettó kitettsége nullára csökkenjen ezeken a területeken.

A bank kiemelt figyelmet fordít a tisztességes és etikus működésre, a korrupció, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére. Szerződtetett szállítóinak is szigorú követelményeknek kell megfelelniük az etikus eljárással, a környezetvédelemmel és az emberi jogokkal kapcsolatban.

Az Erste Bank a hagyományos banki CSR-tevékenységeken – a kultúra, a művészetek és a sport támogatásán, a pénzügyi kultúra fejlesztésére tett erőfeszítéseken és munkatársai önkéntes és karitatív tevékenységén támogatásán és szervezésén túl – immáron több mint 200 ügyfelet magáénak tudó Social Banking tevékenységével és SEEDS programjával is segíti a társadalmi szervezeteket. Az immáron harmadik évében lévő programban eddig több mint nyolcvan szervezet kapott gyakorlatorientált szakértői támogatást, illetve közel harminc vett részt kétnapos gyakorlati workshopokon cash-flow tervezés és szervezet-átalakítás témakörökben.


Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás: