Megújult a boldogkői vár több része
Megújult a csaknem nyolc évszázados múltra visszatekintő boldogkői vár több része, az Új Széchenyi Terv keretein belül uniós támogatásból megvalósult projekt elsődleges célja a műemlék vonzerejének és a nyújtott szolgáltatások számának jelentős növelése - a csaknem 150 millió forintba került beruházást szombaton adták át.
Ezrek akarnak a Foxconnak dolgozni Kínában
Az embertelen munkakörülményekről szóló hírek ellenére is több ezren álltak órákon át sorba a héten munkáért a Foxconn kínai gyárainál.
Életfogytiglanra ítélhetik a WilkiLeaksnek titkos iratokat kiszolgáltató amerikai katonát
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik Bradley Manning amerikai közlegényt, akit hadbíróság elé állítanak, mert azzal vádolják, hogy több százezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató weboldalnak - közölték szombaton amerikai napilapok az amerikai hadsereg közleményére hivatkozva.
Társadalmi egyeztetésen a Mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázati felhívás
Elindult az Új Széchenyi Terv keretében megjelenő Mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című (GOP-2012-3.3.3/A kódszámú) pályázati kiírás társadalmi egyeztetése.
Indulhat az új érdekegyeztető fórum
Hétfőn megállapodás születhet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának ügyrendjéről a Magyar Nemzet szerint.
Súlyosbodik a szakemberhiány Németországban
Németországban növekszik a szakemberhiány: a munkaügyi hivatal szerint különösen mérnökökből, orvosokból, illetve egészségügyi ápolókból van kevesebb a kelleténél.
Malév - Nincs Malév-utas a repülőtéren
Budapest, 2012. február 5., vasárnap (MTI) - Mindössze két Malév-utas érkezett vasárnap délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a jegyét visszaváltani, a tranzitban viszont már egy sem tartózkodik - tájékoztatta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója vasárnap reggel az MTI-t.
Pornó a közkönyvtárban a szólásszabadság jogán
Pornográf engedékenysége okán kelt híre egy amerikai közkönyvtárnak: nem tiltotta meg egy látogatójának, hogy a számítógépteremben nézegessen felnőtteknek készült videókat.
Utalványtőzsde indult Magyarországon
Utalványtőzsdét indított a Puebla-cégcsoport, és az elmúlt két hét tapasztalata azt mutatja, hogy van igény erre a kereskedelmi formára - mondta Szauter Tamás, a Puebla Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Megállíthatatlan a BUX - mi, miért, mennyi?
Különösebb izgalmak nélkül telt a múlt hét a részvénypiacon, a hét eleji negatív korrekció után a hét közepén ismét emelkedésnek indultak az árfolyamok, így összességében mérsékelt erősödéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban
Egyoldalas interjút közölt Orbán Viktorral a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent száma, amelyben a miniszterelnök egyebek mellett politikai orientációját, valamint aktuális belpolitikai témákat érintő kérdésekre válaszolt.
A magyar forint eddig az év legjobb devizája!
Vezető hírként közölte a lengyel Puls Biznesu napilap online verziója (www.pb.pl), a 2012. év eddigi 10 legerősebb devizájának listáját. A magyar forint mely az egyik leggyengébb deviza volt 2011-ben, ezúttal a lista élére ugrott az idei év elején, 11%-os erősödéssel az euróhoz és 9%-os mértékűvel a dollárhoz képest.
Szaúd-Arábia nagyobb beleszólás fejében növelné IMF-befizetéseit
Szaúd-Arábia nagyobb befizetés ellenében nagyobb beleszólást vár el a Nemzetközi Valutaalap (IMF) döntéseibe - tájékoztatta egy magas rangú szaúdi politikus a Dow Jones hírügynökséget pénteken.
Navracsics: legyen az állam az üzleti szféra stratégiai szövetségese
Az állam az üzleti szféra stratégiai szövetségese kell hogy legyen, a kormányzati politikának pedig mindig a közjót kell szolgálnia - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Wekerle Sándor tudományos emlékkonferencián szombaton Budapesten.
Politikusok fehér bottal
A fekete szemüveget viselő és fehér botra támaszkodó Nicolas Sarkozy francia elnököt jobboldali vetélytársa, Dominique de Villepin vezeti a francia vakok és csökkentlátók szövetségének 2012 évi kalendáriumának manipulált fotóján, míg Francois Hollande szocialista elnökjelöltet Martine Aubry, a párt első titkára fogja kézen a montázson.
HOLNAPI VÁRHATÓ - GAZDASÁG
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Tájékoztatjuk előfizetőinket, hogy holnap az alábbi témák feldolgozását tervezzük:
Komoly büntetésre számíthat külföldön, aki nem ismeri az eltérő közlekedési szabályokat!
Január elsején életben lépett az osztrák közlekedési szabályok módosítása, szigorúbb előírásokra és büntetésekre számíthatnak az országban közlekedők. Németországban, Svájcban, Csehországban és Szlovéniában már működő kötelező mentősávot az osztrák utakon is bevezették. Az azonos alapelvek ellenére vannak eltérések a közép-európai országok közúti szabályai között, emiatt érdemes külföldre utazás előtt érdeklődni az utazási tudnivalókról a külképviseleteknél. Azoknak, akik balesetet okoznak külföldi útjuk során, az érvényes utasbiztosítás jogvédelemi szolgáltatása segíthet érdekeik érvényesítésében.
Egy jó befektetést keres? Itt van például az AXA
Az Axa kedvező fundamentumai mellett jó belépési pontot mutat a technikai kép is. Az EKB ismét likviditási programot indít a pénzügyi cégek számára, mely tovább emelheti a továbbra is alacsony értéken forgó francia vállalat árfolyamát.
Egy bankrészvény - amire érdemes figyelni
Fundamentálisan a Banco Bilbao vegyes képet mutat. A nettó kamatbevételek növekvő pályára álltak a múltév folyamán, de ennek ellenére nem növelik eredményvárakozásaikat az elemzők, technikailag a kép pozitív - olvashatjuk az Erste elemzésében.
MSZP: elkerülhető lett volna a légitársaság leállása
Az MSZP szerint elkerülhető lett volna a Malév leállása, ha a kabinet figyelembe veszi azokat a megoldási javaslatokat, amelyeket a Bajnai-kormány Oszkó Péter vezette pénzügyminisztériuma kidolgozott.