Begyújtották a rakétákat az ázsiai piacok is
A hét elején mutatott veszteségek után csütörtökön már határozott emelkedést mutattak az ázsiai részvénypiacok, melyben segítségek nyújtott az európai és az amerikai piacok kiemelkedő teljesítménye.
Mérsékelt ingadozás mutatkozik a forint árfolyamában
Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggel, az eurót 297 forint körül, a svájci frankot pedig 241 forint körül jegyezték 8 óra előtt.
Tolnai Népújság - Elmaradt a tájrendezés az M6-os építése után
Szekszárd, 2011. október 6., csütörtök (MTI) - Az M6-os autópálya építéséhez használt négy, tolna-mözsi földkitermelő hely közül mindössze egynél történt meg a tájrendezés elfogadható módon - írta csütörtökön a Tolnai Népújság.
Újabb erős emelkedés az USA piacokon
Szerdán már második napja zártak meredek emelkedéssel az amerikai piacok, miután arra utaló jelek mutatkoztak, hogy az USA gazdasága szeptemberben növekedett. Segítette az emelkedést, hogy az európai vezetők lépéseket tettek a régió bankrendszerének támogatására.
A számítástechnika óriásai gyászolják Steve Jobs halálát
Barack Obama amerikai elnök hivatalos közleményben emlékezett meg Steve Jobsról, az Apple szerdán elhunyt alapítójáról, akinek halála kapcsán az amerikai számítástechnikai ipar és informatika olyan óriásai nyilatkoztak megrendülten, mint Bill Gates, Michael Dell és Mark Zuckerberg.
Elhunyt Steve Jobs, az Apple társalapítója
Elhunyt Steve Jobs, az Apple alapítója - közölt szerdán az infokommunikációs hardvercég.
A Vasas kormányzati segítséget sürget az Elcoteq-dolgozók ügyében
A Vasas Szakszervezeti Szövetség azonnali tájékoztatást követel a fizetési nehézségekkel küszködő Elcoteq igazgatótanácsától, és segítséget vár a kormánytól az Elcoteq Magyarország Kft. munkavállalóinak ügyében.
Egyre több elbocsátott dolgozót támogat az uniós globalizációs alap
Az Európai Bizottság szerdán újabb támogatást hagyott jóvá az unió globalizációs alapjából munkahelyét elveszített mintegy hatezer ír építőipari munkásnak - tette közzé honlapján a bizottság. A támogatás összege 35 millió eurót tesz ki, és több mint háromezer kis- és középvállalat korábbi dolgozóját érinti.
Világgazdaság - Küzdenek a hazai kastélyszállók
Budapest, 2011. október 6., csütörtök (MTI) - Magyarországon a kastélyszállókat a hotelpiaci átlagnál jobban megviselte a válság, noha Nyugat-Európában ez a szegmens kifejezetten jól teljesített az elmúlt években - írta a Világgazdaság csütörtökön.
Merkel: Adni kell esély Görögországnak, hogy talpra álljon
Angela Merkel német kancellár szerint nem kell tabuként kezelni az Európai Unió szerződéseinek módosítását, különösen akkor, ha az az euróövezet stabilitásának további növelését célozza.
Munka törvénykönyve - közeledtek az álláspontok
Több ponton is közeledett egymáshoz a felek álláspontja az új Munka törvénykönyve munkaanyagával kapcsolatban - hangzott el Kara Ákos (Fidesz) győri országgyűlési képviselő és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerdai sajtóbeszélgetésén Győrben, amelyen a nemzetgazdasági tárca, a munkaadók és a munkavállalók képviseletei közötti egyeztetésekről számoltak be.
Nyugat-európai tőzsdék - Elég volt a lejtmenetből!
Az összezsugorodott részvényárakon kívül néhány váratlan jó hír is segítette az európai piacok kiigazítását: a tavaly óta futó, első görög mentőprogram folytathatóságát vizsgáló EU-IMF-EKB tárgyalócsoport tagjai azt mondták, bíznak benne, hogy novemberben javasolhatják a következő részlet kiutalását Görögországnak, az EU pénzügyminiszterei ígéretet tettek a bankok további támogatására, tőkéjük szükség szerinti pótlására, a francia és a belga kormány példamutatóan megegyezett a görög adósságnak módfelett kitett Dexia bank átalakításában és tehermentesítésében, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig közölte, hogy maga is vásárolhat olasz és spanyol állampírokat a másodlagos piacon.
Újabb fejlesztést valósított meg az Emerson Székesfehérváron
Újabb fejlesztést valósított meg az Emerson Székesfehérváron, a megnyitó ünnepséget szerdán tartották a cég több európai vezetőjének jelenlétében.
Elképesztő lendülettel emelkedett a magyar részvénypiac
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 883,05 pontos, 5,67 százalékos emelkedéssel, 16.457,64 ponton zárt szerdán.
Az ország devizakitettségének csökkentése alapvető érdek
Magyarország alapvető érdeke, hogy az ország devizakitettségéből származó jelentős pénzügyi hátrányok már a közeljövőben megszűnjenek, továbbá a közel egymillió család életét alapjaiban befolyásoló devizahitel-válságot megfelelően kezelje - hangsúlyozza a kormányszóvivői iroda szerdai közleménye, amelyben a nemzetközi hitelminősítő intézetek a magyar bankrendszerre vonatkozó vizsgálatáraira reagálnak.
A forint erősödött kora estére a frankhoz és az euróhoz képest
Budapest, 2011. október 5., szerda (MTI) - A forint erősödött szerda kora estére a svájci frank, valamint az euró délutáni, illetve reggeli jegyzéséhez viszonyítva a bankközi devizapiacon.
Továbbra is nagy a kereslet a német autók iránt
A világgazdasági bizonytalanságok ellenére továbbra is rekordteljesítményt nyújt a német autóipar.
Magyarország Kína számára közép-kelet-európai regionális központ lehetne
Magyarország Kína közép-kelet-európai regionális központja lehetne, elsősorban a kereskedelem és a logisztika területén - mondta Pető Ernő, a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara (ChinaCham Hungary) elnöke szerdán Budapesten, egy a magyar-kínai gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok lehetőségeiről tartott szakmai tanácskozáson.
Magyar EP-képviselő szerint az Európai Bizottságnak kell vizsgálnia az uniós élelmiszerek közti különbségeket
Brüsszel, 2011. október 5., szerda (MTI) - Körültekintő, a populista felhangoktól mentes, európai szintű vizsgálatokkal kell tisztázni, hogy kimutatható-e minőségbeli különbség az Európai Unió új és régi tagállamaiban azonos márkanéven forgalmazott élelmiszerek között - vélte Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti képviselő az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának szerdai brüsszeli ülésén, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
Szociális csomagot ajánl a Holcim a Miskolci Cementgyár dolgozóinak
A Holcim Hungária Zrt. a kedvezőtlen gazdasági kilátások, illetve egy jogvita következményeként kialakult bizonytalan helyzetben a törvényi előírásokon és a kollektív szerződésben foglaltakon felüli szociális csomagot ajánl a Miskolci Cementgyárban azoknak a dolgozóknak, akik most a távozás mellett döntenek - közölte a társaság kedden az MTI-vel.