Jól képzett munkavállalókat keresnek a cégek, de sokallják a bérigényüket
A 2025-re vonatkozó kilátásaikat tekintve a munkáltatók inkább optimisták, de egyelőre óvatosan nyilatkoznak a létszámbővítési terveikről. A legnagyobb kihívásuk jelenleg megtalálni azokat a szakmailag megfelelő jelölteket, akik beillenek a cégkultúrába, miközben meg kell birkózniuk a jelentkezők magas bérigényeivel is – derült ki a Profession.hu elemzéséből.
Felemás adatokkal indult az utolsó negyedév
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal az októberi hónapra vonatkozóan: havi alapon emelkedett a forgalom, 1,2 százalékkal. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója 3,6 százalékkal emelkedett éves alapon az idei tizedik hónapban, ami megfelelt a várakozásunknak.
A GLS üzembe helyezte a 2000. csomagautomatáját
A GLS Hungary Budapesten a MOM Parkban helyezte üzembe 2000. csomagautomatáját, így a cég a magyarországi csomagautomata-piac körülbelül egynegyedét fedi le; a hálózat folyamatos bővítése továbbra is meghatározó része a vállalat stratégiájának - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Aszfaltozott szervizút készült el Debrecen határában
Aszfaltozott szervizút készült el Debrecen határában a 2x2 sávosra bővített 471. számú főúttal párhuzamosan, a 364 méter hosszú, 4,5 méter széles útszakaszt csütörtök délután adták át a forgalomnak.
Ismét lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 33. alkalommal hirdette meg kis-, közép- és nagyvállalatok számára a Magyar Innovációs Nagydíjat, amelyre a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2024-ben mérhető üzleti hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.
Litecoin (LTC) kriptovaluta árfolyam előrejelzés - Litecoin LTC elemzés
Litecoin (LTC) Technikai Elemzés – 2024. december 5. : A Litecoin (LTC) az elmúlt hetekben jelentős emelkedést mutatott, jelenleg 143,34 USD körül kereskedik az elemzés készítésekor (lásd grafikon). Az árfolyam új csúcsokat ért el, ami egyértelmű emelkedő trendet jelez, azonban a túlvett piac figyelmeztethet egy esetleges korrekcióra. Az alábbi elemzésben a legfontosabb technikai mutatókat vizsgáljuk meg, hogy segítsük a befektetők döntéshozatalát.
Befagyasztják a lakossági energiaárakat
Jóváhagyta szerda este a lengyel parlamenti felsőház (szenátus) a lakossági energiaárak befagyasztásáról szóló, előzőleg az alsóházban (szejm) már megszavazott törvénymódosítást, amely értelmében 2025 szeptember végéig befagyasztják a lakossági áramárakat.
Richter részvény: Miért, vagy mégis?
A Richter látványosan gyengébben teljesít az elmúlt hetekben, miközben a piacok alapvetően jól teljesítenek.
Csökkentheti a piaci áramárakat, ha többet tudunk a háztartási naperőművek termeléséről
A legkisebb napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye már meghaladja a legnagyobb hazai erőművekét. Termelésükről azonban senki nem rendelkezik pontos adattal, pedig a több információ alacsonyabb piaci árakhoz vezethetne - vetette fel csütörtökin kiadott elemzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A Paks II. beruházás a legszigorúbb nemzetközi előírások szerint zajlik
A paksi atomerőmű bővítése, a Paks II. beruházás a legszigorúbb nemzetközi előírások betartása mellett zajlik - hangsúlyozta Hugyecz Attila, a Paks II. Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője csütörtökön Szamarkandban, az Uzatom Expo 2024 Kiállítás - A nukleáris ipar nemzetközi lehetőségei címmel tartott nemzetközi konferencián.
Az euróövezet építőipara 31 hónapja szenved
Gyorsuló ütemben, már a 31. egymást követő hónapban zsugorodott az építőipari teljesítmény az euróövezetben novemberben a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett felmérése szerint.
Polkadot és Chainlink tartják magukat, miközben a 1Fuel uralja a DeFi-beszélgetéseket
A kriptovaluta piac példátlan bikapiacon megy keresztül, számos token új csúcsokat ér el. A DeFi szektorban azonban más a helyzet. Például olyan valuták, mint a Polkadot (DOT) és a Chainlink (LINK), továbbra is a 2021-es mindenkori csúcsaik árnyékában vannak.