Indul a középiskolás diákok ötletversenye

A Nemzeti Tehetség Program keretében indul a START Ideathon, a 16-20 éves középiskolás diákok ötletversenye, amelynek célja a vállalkozói kedv felkeltése, a vállalkozói tehetség felismerése és a közösségépítés - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
2024. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Országos állatvédelmi programsorozat indult

Az állatvédelmi eljárások hatékonyságának javításáért országos állatvédelmi programsorozat indult a területen dolgozó szakemberek és civil szervezetek tagjainak – közölte Vetter Szilvia, a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Szegeden.
2024. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Milyen ügyfelek és milyen ingatlanokra kapnak könnyen és gyorsan lakáshitelt?

És kik azok, akik nem nagyon számíthatnak arra, hogy jelzáloghitellel tudnak ingatlant vásárolni? A szakértő elmondta, ki mire számíthat hitelfelvételnél.
2024. 10. 16. 15:30
Megosztás:

A vállalkozók csak állami kompenzációval tartják megvalósíthatónak a tervezett béremeléseket

A tervezett 1000 eurós minimálbér és 1 millió forintos átlagbér elérését 2028-ig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) abban az esetben tartja reálisnak, ha megfelelő kompenzációt (tehercsökkentést, támogatást) kapnak a vállalkozások, továbbá a tervezett bértételek a bérmegállapodásban rögzített gazdasági növekedéshez, inflációhoz és termelékenységi mutatók eléréséhez kötöttek - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2024. 10. 16. 15:00
Megosztás:

Hogyan hatna egy Kamala Harris-kormány a nemzetközi kereskedelemben érintett magyar cégekre?

Nem titok, hogy Donald Trump győzelme esetén folytatni fogja a 2017-től bevezetett protekcionista politikáját. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy Kamala Harris győzelme irányváltást jelentene a témában. A valóság az, hogy az amerikai politikai paletta mindkét nagy pártja egyetért a protekcionizmus elvében. A végrehajtás módját illetően azonban eltérnek. Alin Latu, az iBanFirst magyarországi és romániai Country Manager-e elmagyarázza, hogyan hatna egy Harris-adminisztráció az európai és magyar kereskedelmi vállalatokra.
2024. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Komplex kutatások a legeltetett szarvasmarha tartásban

A digitális eszközök már a legelőre alapozott húsmarhatartásban is komoly támogatást nyújtanak az állatok egészségi állapotának és jóllétének vizsgálatában. Ezek az új, főként adatgyűjtésen alapuló módszerek a gyepgazdálkodást is segíthetik, támogatva a gazdálkodókat, hogy a védett területeket is (pl. Natura2000) - a jogszabályi előírásokkal összhangban, - fenntarthatóan, ugyanakkor gazdaságosan hasznosítsák. Megfelelően tervezett szakaszos legeltetéssel és a szakaszváltások optimális idejének a meghatározásával, akár 40 nappal is meghosszabbítható évente a legeltetési idény, ami jelentős megtakarítást jelenthet a takarmányozási költségekben. A kutatási eredményeket az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) közölte, a hazai legelőkön végzett többéves szenzoros és botanikai vizsgálatok alapján. Idén ősztől a kutatók talajvizsgálatokkal egészítik ki a módszertant.
2024. 10. 16. 14:00
Megosztás:

Nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon szeptemberben

A befektetési alapokban kezelt vagyon szeptemberben 1,7 százalékkal, 278 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 888 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.
2024. 10. 16. 13:30
Megosztás:

India legnagyobb informatikai vállalkozása csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért Programhoz

Mostantól ingyenesen elérhetővé válik a Tata Consulting Services go Innovate Together programja a Tanítsunk Magyarországért programban résztvevő mentoroknak és mentoráltaknak, akik így a jövő jól fizető munkahelyeire készülhetnek fel játékosan - jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 10. 16. 13:00
Megosztás:

21 pontos Új Gazdasági Akciótervet jelentett be a kormány!

A kormány Új Gazdaságpolitikai Akciótervről döntött: a világgazdaság a koronavírus-világjárvány és a háború következtében megváltozott. Ahhoz, hogy Magyarország a megváltozott helyzetben is sikeres legyen, új megoldásokra és új gazdaságpolitikai eszközökre van szükség - áll az NGM friss közleményében.
2024. 10. 16. 12:34
Megosztás:

NAV: Ezentúl több ügyet intézhetünk online

Tovább bővült a NAV online nyomtatványkitöltő alkalmazásán (ONYA) keresztül intézhető adózási ügyek köre - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2024. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Új lendületet kaphat a döcögősen indult otthonfelújítási program

Az Otthonfelújítási Programnak (OFP) ad új lendületet az ingatlan.com támogatásával a Lehel Cégcsoport - közölte a két vállalat. Az együttműködésnek köszönhetően az otthonukat felújító pályázók a program minden szakaszában testreszabott és szakértő segítséget kaphatnak a tervezés elejétől kezdve a kivitelezés végéig.
2024. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Kezdődik az agrártámogatások előlegfizetése

Szerdán megkezdődik a közvetlen támogatások és az egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése, év végéig mintegy 321 milliárd forinthoz juthatnak hozzá a gazdálkodók - jelentette be Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán, amiről az agrártárca tájékoztatta az MTI-t.
2024. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Mire figyeljenek ma a befektetők?

Az ázsiai-csendes-óceáni térség részvénypiacainak többségét is utolérte a Wall Streeten tegnap tapasztalható kedvezőtlen hangulat, ám a hongkongi és a sanghaji index emelkedni tudott.
2024. 10. 16. 11:00
Megosztás:

Dogecoin vs. FXGuys: Az elemzők 100%-os nyereséget jósolnak ezeknek az ígéretes kriptovalutáknak!

Annak ellenére, hogy a kriptopiac ingadozásokat mutat, az elemzők 100%-os nyereségpotenciált jósolnak két figyelemre méltó projekt számára: az FXGuys ($FXG) és a Dogecoin (DOGE). Ezek a tokenek különleges befektetési lehetőségeik miatt kerültek az élvonalba. Az FXGuys kiemelkedik azáltal, hogy a hagyományos pénzügyi (TradFi) elveket ötvözi az innovatív decentralizált pénzügyek (DeFi) koncepcióival.
2024. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Korrigáltak a fejlett piaci kötvényhozamok; a forint kissé erősödött az euróval szemben

Korrigáltak a kötvényhozamok tegnap a megelőző hetek gyors emelkedése után, miután New York állam feldolgozóipari indexe váratlanul a zsugorodást jelentő negatív tartományba esett.
2024. 10. 16. 10:00
Megosztás:

A Wall Streeten is pirosba fordultak a vezető indexek; folytatódott a gyorsjelentési szezon

A Wall Streeten Európához hasonlóan az ASML gyorsjelentését megsínylő technológiai szektor, azon belül is különösen a chipgyártók és az olaj árával együtt eső energiakapcsolt vállalatok voltak a főszereplők, amelyek pirosba húzták a vezető indexeket.
2024. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Pirosban zártak a vezető nyugat-európai indexek; a technológiai szektor lett a nap vesztese

A német DAX hosszú ideig felfelé lógott ki a kisebb mínuszokban álló mértékadó nyugat-európai indexek közül, amivel új mindenkori csúcsot ért el, ám a záráshoz közeledve futótűzként szaladt végig a piacokon az ASML idő előtt kiszivárgó gyorsjelentése, ami az egész technológiai szektort magával rántotta, így minden részvényindex lejjebb csúszott.
2024. 10. 16. 09:00
Megosztás:

javult a munkavállalók véleménye munkahelyük stabilitásáról

Javult a magyar munkavállalók véleménye aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban tavaly óta - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös, reprezentatív kutatásából, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2024. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A PannErgy a tavalyinál több hőt értékesített a harmadik negyedévben

A PannErgy 163,1 ezer gigajoule (GJ) hőmennyiséget értékesített a harmadik negyedévben, 5,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett termelési jelentésében, egyben megerősítette az idei üzleti évre tervezett konszolidált, 3900-4100 millió forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) várható teljesülését.
2024. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Borhamisítókat fogtak el Olaszországban

Borhamisítókat állítottak elő Olaszországban, a szervezett bűnözői csoport tagjai maguk gyártotta címkékkel ellátott, kiemelt termőterületről származó, Grand Cru jelölésűnek beállított borokat értékesítettek palackonként akár 15 ezer euróért (mintegy hatmillió forint) Európa-szerte - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol kedden.
2024. 10. 16. 07:30
Megosztás: