Több millió eurós befektetést kapott a magyar takarmánycélú rovarfehérje-gyártó cég
Újabb sikeres tőkebevonáson van túl az Agroloop: több millió euró értékű tőkebefektetésről írt alá szerződést a Kék Bolygó Tőkealapok és a Lead Ventures Alapkezelő által képviselt Enter Tomorrow Kockázati Tőkelappal. A friss finanszírozást az Agroloop fekete katonalégy lárvatenyésztési és feldolgozási tevékenységének bővítésére fogja fordítani a Pest megyei Üllő határában található üzemcsarnokukban. A befektetés elősegíti a vállalat termelési kapacitásának növelését, valamint a technológiai fejlesztést is, melynek köszönhetően a cég még inkább hozzájárulhat a hazai körforgásos gazdaság fejlődéséhez. Korábban az Eprolius Hungary Zrt. és a Gran Private Equity vezető magyar kockázati tőketársaság is jelentős befektetéssel segítette elő a vállalat indulását.
2024-ben tovább emelkednek a hazai bérek
A recesszióból való kilábalással egyidőben növekedni fog a munkaerő iránt kereslet, így várhatóan a foglalkoztatás 2024-ben enyhén bővülhet majd. A munkaerőpiac továbbra is feszes, a gyorsuló gazdaság és magas foglalkoztatás ellenére minden ágazatot érintő munkaerőhiányra számíthatunk idén is.
Beindult a kamatcsökkentési verseny a személyi hiteleknél
Tavaly a folyósított lakossági kölcsönök harmada személyi kölcsön volt, miközben a lakáshitel piac harmada eltűnt, a személyi hitel kihelyezés meghaladta a 2022. évit. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint idén a bankok egymás közötti versenyének köszönhetően végre a személyi kölcsönök kamatai is nagyot csökkenhetnek – januárban már látszanak ennek jelei.
Közel a duplájára nő az ORLEN-töltőállomások száma Magyarországon
A magyarországi hálózatbővítés következő lépéseként januártól április végéig további 63 töltőállomás kerül az ORLEN Magyarország tulajdonába, ezekkel együtt összesen 141 helyszínen lesznek elérhetők a vállalat szolgáltatásai a hazai piacon. A második ütemben átvett kutak közül az elsőt január 8-án kapta meg a vállalat, négy nappal később pedig meg is nyitották az ORLEN színeiben ezt a töltőállomást Budapesten, a Budaörsi úton. Az átalakítások a tervek szerint hasonló ütemben zajlanak majd, átlagosan öt nap telik el a munkálatok kezdetétől a nyitásig.
Egyedülállók is vásárolhatnak 10% önerővel lakást
Eddig 20% önerővel lehetett lakáshitelt felvenni, de 2024-től egy új jogszabály lehetővé teszi, hogy 10% saját erővel is vásárolhatunk ingatlant. Sokaknak lett így elérhető az ingatlanvásárlás, ám szigorú feltételekhez kötötték a kölcsönt. A szakértő most elárulja, mire kell figyelnie a hitelkérelmezőknek.
Új igazgató a budapesti Continental gyár élén
A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárának igazgatói posztját 2024. január 1-től Dapsy Zoltán vette át, aki korábban a Continental veszprémi gyárát vezette. A vállalat budapesti fejlődéséhez nagymértékben hozzájárult elődje, a pozíciót 10 évig betöltő Dr. Keszte Róbert. Irányítása alatt megújultak a termelési rendszerek, ipar 4.0 mintagyárrá fejlődött a létesítmény és racionalizálták a termékportfóliót is, melynek köszönhetően a gyár növekedési pályára állt.
Tévhit! Ha feltekered hirtelen a termosztátot, hülyeséget csinálsz!
Néha nincs nagyobb fejfájást okozó gondolat, mint annak a kitalálása, hogy hogyan tudnánk otthonunk fogyasztását úgy alakítani, hogy az energiafelhasználásunk a lehető legoptimálisabb legyen – a fűtés esetén ez egészen pontosan azt jelenti, hogy minden helyiségben megfelelő hőmérséklet legyen, miközben a fűtésszámlánk sem szökik a magasba, és a környezetünkre is minél kisebb hatást gyakorolunk.
Tovább folynak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra szóló bérmegállapodás megkötését a reálbér értékének megőrzését biztosító garanciák esetén - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
Lejjebb apadt a hazai bruttó villamosenergia-felhasználás tavaly
Csökkent a magyar gazdaság bruttó villamosenergia-felhasználása 2023-ban: 43,7 terawattóra volt, 4,5 százalékkal elmaradt a 2022-ben felhasznált mennyiségtől - állapítható meg a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MAVIR Zrt.) honlapján közzétett friss adatokból.
Jó évet zárt tavaly az RSM adótanácsadó
Az RSM, a világ egyik vezető audit, adó- és tanácsadói hálózata 2023-ban 9,4 milliárd dollár rekord árbevételt ért el, amely 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit; a magyar üzletág, az RSM Hungary díjbevétele 33 százalékkal, 4,8 milliárd forintra emelkedett - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
Megnőhet a francia cégek száma Magyarországon
A magyar és francia gazdasági együttműködés példaértékű, a kereskedelmi kapcsolatok rendületlenül erősek, a francia vállalkozások pedig a magyar gazdaság jelentős építőkövét adják - hangoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleménye szerint Nagy Márton tárcavezető a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó rendezvényén, amelyen a miniszter tavaly január után másodízben tartott előadást.