Lassított az MNB, 50 bázispont emelt a kamaton
50 bázisponttal emelkedett az alapkamat. A korábbi jelzéseknek megfelelően lassított az alapkamatemelési ütemen a Magyar Nemzeti Bank, ezzel 5,4 százalékról 5,9 százalékra emelkedett a ráta. A megjelent közleményben a döntéshozók jelezték, hogy a nemzetközi szinten növekvő bizonytalanság, a fundamentális a fundamentális inflációs kockázatok, valamint az inflációs cél fenntartható elérése szempontjából optimális kamatszint kialakítása az alapkamat-emelési ciklus fokozatos folytatását teszi szükségessé.
Jelölési és minőségi hibákat talált a túrórudaknál a Nébih
A vizsgált 22 kakaós bevonatú, natúr túrórúd közül hat esetében indított hatósági eljárást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az élelmiszer-vállalkozókkal szemben kiszabott bírságok összege közel 800 ezer forint - közölte a Nébih az MTI-vel kedden.
1,4 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az első negyedévben
A szolgáltatások euróban számított exportja 28,0, importja 19,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az aktívum 552 millió euróval 1,418 milliárd euróra emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Orosz olaj - Felszállt a füst, megszületett a megállapodás
Azonnal levágják az orosz kőolaj és termékimport 70 százalékát, év végéig pedig a 90 százalékát. A csővezetékes szállítás egyelőre fennmarad, de év végéig a Barátság vezeték Lengyelország és Németország felé menő ágát is lezárják, s csak a Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot kőolajjal ellátó déli marad működésben - olvashatjuk az ERSTE elemzésében.
A KOSTAL Budapesten nyitja története első BSC-jét
Októberben Budapesten nyitja meg első Üzleti Szolgáltató Központját (BSC) a világ 4 kontinensének 21 országában jelenlévő, leginkább autóipari beszállítóként ismert, német, családi tulajdonú vállaltcsoport, a KOSTAL Group GmbH. Az új irodába első ütemben 360 - de még idén legalább száz – magasan képzett IT-s és pénzügyes szakembert kívánnak felvenni.
Mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének visszaesése
Mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének visszaesése májusban, bizonyos mértékű javulást mutatva az áprilisi mélypontról, amikor a kínai gazdaságra a koronavírus-járvány legújabb hulláma a járvány legelső megjelenése óta nem látott csapást mért.
Ekkora költségtérítést kaphatnak a távmunkában dolgozók
Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számla alapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is - közölte kedden a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel.
Újabb MNB-döntés előtt - ennyivel drágították meg a lakáshiteleket az eddig kamatemelések
Ma újra kamatdöntés hoz az MNB. A csaknem egy éve elindult jegybanki kamatemelések hatására egy 15 millió forintos, 20 éves futamidejű, végig fix kamatú piaci lakáshitel havi törlesztőrészlete negyedével is magasabb lett, mint tavaly ilyenkor. Az adósságfék szabályok ezért kisebb kölcsönhöz is juthatunk.
3 millióan követik, pedig nem is létezik! - A CGI influencereké a jövő?
A világcégektől kezdve, egészen a kézműves vállalkozásokig szinte mindenki használja - vagy szeretné kipróbálni - az influencer marketinget. Ez egy kiváló módszer arra, hogy a márka a hitelességét, a közösségét és az eladási számait egyszerre növelje. Az influencerekben megbíznak a követőik, hiszen posztjaiknak köszönhetően olyanokká váltak, mint egy ismerős. Ám képesek-e hasonló lojalitást elérni olyan személyek, akik a valóságban nem is léteznek?
Gyengült a forint reggelre
Gyengült kedden reggel a forint a főbb devizákkal szemben a hétfő esti árfolyamához képest, és árfolyamcsökkenéssel fejezi be a május hónapot is.
Egy új kor hajnala – a Porsche úttörő szerepe az elektromos autózásban
A Porsche több mint 70 éves múltra tekint vissza. Az elmúlt évtizedek során rengeteg dolog változott, azonban a vállalat alapvető értékei kiállták az idő próbáját. Ami mások számára lehetetlen volt, az a Porsche esetében mindig a lehetőséget jelentette. Hagyományőrzés állandó innováció mellett? Semmi akadálya. A menettulajdonságok fokozása a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett? Megoldható. Luxusmodell egy sportautó dinamikájával? Ez sem akadály.