Felpöröghet idén a diákok foglalkoztatása
A vendéglátásban és turizmusban minden korábbinál több diákot foglalkoztathatnak idén nyáron, de megjelent az igény a munkát vállaló tanulók iránt a magán-egészségügyi szolgáltatók részéről is. A Work Force HR szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet az idén várható nagyobb kereslet minél gördülékenyebb kiszolgálása érdekében digitalizálta az adminisztrációt, így akár egy napon belül munkába állhatnak a fiatalok.
Éledezik az albérletpiac, de a pezsgőbontásnak még nincs itt az ideje
Májusban folytatódott a budapesti albérletpiac élénkülése: tovább emelkedtek a kiadó ingatlanok árai, és növekedett a bérlőktől kért kaució összege is. A Rentingo.com közösségi albérletkereső oldal ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a járványból történő kilábalást követő növekedést egyes körzetekben lassíthatja, hogy idén több mint hatezer új építésű lakást adnak át a fővárosban. Ezek az ingatlanok pedig akár kínálati sokkot is okozhatnak az adott környéken a koronavírus-járvány miatt amúgy még jelenleg is túlkínálati piacon.
Fektessünk alkoholba?
Ahogy lassan kilábalunk a harmadik és (remélhetőleg) utolsó karanténból, kézenfekvőnek látszik, hogy az italgyártóknak jól jön a szabadidős helyszínek újranyitása. A Fidelity szakértői szerint eljött tehát az idő, hogy a részvényválogatók alaposabban is szemügyre vegyék az ágazat értékpapír-kínálatát.
Gyengült a forint reggelre
Gyengült a forint kedd reggelre az előző esti árfolyamához képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
Joe Biden meghívta az ukrán elnököt a Fehér Házba
Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
Belterületi gazdasági utakat korszerűsít a szegedi önkormányzat
Belterületi gazdasági utakat korszerűsít a szegedi önkormányzat 1,327 milliárd forintból, uniós támogatással - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
Rekord összeget költenek a cégek IT-ra
A történelem során 2021-ben először haladja meg a 4 ezer milliárd dollárt a nagyvállalatok IT működésre és fejlesztésre fordított kiadása. Négy olyan ország van csupán, ahol a nominális nemzeti össztermék meghaladja ezt az összeget: az USA, Kína, Japán és Németország.
A jövő nyugdíjasai miből fognak megélni? A helyzet kritikus
Az állami nyugdíj szinte kizárólagos szerepe a most nyugdíjba vonulók körében ma még megkérdőjelezhetetlen. De vajon hogyan képzeli el nyugdíjas éveit a fiatalabb korosztály, miből lesz pénzük a jövő nyugdíjasainak? A cikkünkben feldolgozott felmérés bár 2018-ban készült, de tanulságai szemernyit sem csökkentek mára.
Milyen érzelmeket vált ki a labdarúgó-Európa-bajnokság a rendező országokban?
A labdarúgó-Európa-bajnokság nyitó mérkőzésének közeledtével hétre hétről egyre több vélemény és komment látott napvilágot. Az UEFA által rendezett torna szervezése körül hónapokig nagy volt a bizonytalanság – a Covid-19-világjárvány miatt egy évet tolódott az időpont, változtak a helyszínek, és kétséges volt az is, hogy nézők előtt zajlik-e az esemény. Végül eltérő megoldások születtek arra vonatkozóan, hogy hány százalékában vehetnek részt szurkolók a mérkőzéseken, ez pedig sok sportszeretőt - vagy éppen a sportot kevésbé kedvelőt - késztetett véleménye megosztására. Hol beszéltek a legtöbbet az Eb-ről? Hogyan ítélték meg az egyes rendező országokban a nyár kiemelkedő eseményét? Ezeket vette górcső alá a PwC Magyarország és a SentiOne elemzőcsapata.
Logisztikai megaparkot fejleszt Pátyon a HelloParks
Az M1-es autópálya mellett, Pátyon 400 000 négyzetméteres logisztikai megaparkot fejleszt több fázisban a Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks ipari ingatlanfejlesztő vállalat - közölte a Futureal hétfőn az MTI-vel.
Ötmilliárdos biztonsági hitelkeretre ír ki tendert a BKV
A jövő évi likviditásának megőrzésére ötmilliárd forintnyi biztonsági hitelkeretre ír ki tendert a BKV Zrt.
A járványügyi küzdelemről tárgyalt Putyin és Michel
A Covid-19 terjedése elleni küzdelem és az utasforgalom kölcsönös engedélyezésének kérdéseit, valamint a Szputnyik V orosz vakcina uniós bejegyzésének perspektíváját beszélte meg telefonon egybek között Vlagyimir Putyin orosz elnök és Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Csehország megnyitja határait
Csehország június 21-étől megnyitja határait az Európai Unió tagországai és Szerbia állampolgárai előtt, amennyiben teljesítik a beutazáshoz megkövetelt feltételeket - jelentette be Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter a kormány hétfői ülését követő sajtótájékoztatón, Prágában.