Miért éri meg diákmunkást alkalmazni ahelyett, hogy túlóráztatjuk a kollégáinkat?
Nyáron, az iskolai időszak végével a diákok nagy része munkalehetőség után néz, hogy abból finanszírozhassa meg a nyaralását, szórakozását vagy éppen a következő szemeszter tandíját. De miért éri meg a munkáltatóknak diákokat alkalmazni, pár hónapra betanítani őket, ha kis túlórával a főállású kollégák is el tudják végezni a szükséges plusz munkát?
72 százalékkal esett vissza a hazai mozik látogatottsága tavaly
Hazánkban tavaly összesen 161 filmszínház 401 moziterme maradt csak látogatható, a mozik több mint 10 százaléka nem vetíthetett a járvány miatt. A 2020. évi 257 ezer mozielőadás közel fele volt az egy évvel korábbinak, és 130 premierfilmmel kevesebbet is mutattak be itthon, mint 2019-ben. A hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben, jegybevételük pedig közel 71 százalékkal maradt el a 2019. évitől. A hazai filmgyártás is jelentősen megtorpant: 2019-hez képest 16 százalékkal kevesebb egész estés magyar film készült tavaly, a mozikínálatban pedig továbbra is az amerikai filmek domináltak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A mozik, filmek helyzete Magyarországon a koronavírus árnyékában című kiadványából.
Az Európai Unió egész területén érvényes regisztrációt kapott a VIROSTOP, a koronavírus ellen is védő száj- és orrspray
Az egész Európai Unióban érvényes EUDAMED regisztrációt kapott a VIROSTOP orr- és szájspray. A jelenleg a világ 40 országában kapható, természetes összetevőket tartalmazó orvostechnikai eszköznél bizonyított, hogy nemcsak az influenza és a meghűléses betegségek tüneteinek megelőzésében segít, hanem a Covid-19 ellen is fokozott védelmet nyújt.
Magyarország áprilisban már exportálni is tudta a villamosenergiát
A naperőművek súlya a villamosenergia termelésen belül áprilisban 8 százalék volt, a magas naperőművi termelés időszaka alatt április elején Magyarország exportálni is tudott villamosenergiát - tette közzé elemzésében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn.
Lassan többet ér két szakma, mint egy diploma
A diploma ma már nem garancia a magasabb fizetésre, és egyre több olyan helyzettel kerülhetünk szembe, ahol többet ér két szakma, mint egy felsőfokú papír. A járványidőszak is rávilágított, hogy előny, ha ott lapul a zsebünkben egy aduász szakma, ami vészhelyzetben segít a felszínen maradni. A karrierváltás nem feltétlenül függ az életkortól, és előbb-utóbb mindenkit elérhet a kiégés, vagy valamilyen oknál fogva váltásra kényszerülhet. Íme Ildikó, Viktória és Koppány története arról, hogy 40 felett is megéri váltani, vagy fiatalon több szakmát kitanulni.
Alig mozdult a forint
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon. A forint idei legerősebb árfolyama közelében áll az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben egyaránt.
Karintia ezernyi élménnyel vár!
Gyermekkorunk nyaralásaiban egy dolog biztosan közös volt. Képeslapot mindenképpen küldeni “kellett” az otthon maradottaknak, amin biztosítjuk őket afelől, hogy mennyire jól érezzük magunkat ott, ahova biztosan ők is nagyon szívesen velünk tartottak volna.
Hitelakciók várják a foci EB-t – money.hu körkép
Bár a koronavírus járvány miatt sok család az elmúlt hónapokban beszerezte az új, modern nagyképernyős tévéjét, amelyen pompásan lehet majd nézni a foci Eb meccseit és a tokiói olimpia versenyeit, a kereskedők arra számítanak, hogy az előttünk álló napokban sokan vásárolnak majd még készüléket, projektort. A money.hu körkérdésére válaszoló áruhitelező bankok sok kereskedővel terveznek akár 0 százalékos THM-es akciókat, míg a többi bank szerint gyorsan, akár online igényelhető személyi hiteleik is megkönnyítik a vásárlásokat.
A jövő évi költségvetésről dönt a parlament
Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkkal fordulhatnak a kormány tagjaihoz, kedden pedig elfogadhatják a kormány jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatához érkezett összegző módosító indítványt.
Mennyibe kerül most pontosan a lakossági villamos áram ára?
Hány forint jelenleg 2021-ben a nappali- és éjszakai villamos energia? A SzámoldKi.hu kalkulátorportál által készített 'villamos energia árak 2021' kalkulátor segítségével most megtudhatod és kiszámolhatod a várható költségeket és megtudhatod, hogy mekkora különbség vagy az egyes szolgáltatók ára között. Mennyibe kerül az áram 2021-ban az ELMŰ-ÉMÁSZ, E.ON és az MVM Next szolgáltatóknál? Villamos energia árak 2021 kalkulátor.
Nekünk a Balaton a Riviéra?
Ahogy melegszik az idő, csendesedik a járvány egyre inkább válik aktuálissá a kérdés: mi legyen az idei nyaralással? És ha a nyaralás mellett döntöttünk, hova menjünk? Maradjunk az országban, vagy utazzunk el külföldre? Melyik oltással hova mehetünk és menjünk? Az Ynsight Research kutatócsapata arra volt kíváncsi, hogy mit gondolnak a netezők ezekről a kérdésekről, a 2020 október végétől 2021 május végéig terjedő, összesen hét hónapos időszak online diskurzusait vizsgálva.