Megkezdte nemzetközi terjeszkedését a Netrisk-csoport
A Netrisk-csoport két meghatározó tulajdonosa, a TA Associates és az MCI EuroVentures a mai napon közös projektcégen keresztül megvásárolta a cseh és szlovák online biztosításközvetítői piacon vezető pozíciót betöltő Klikpojišteni (a továbbiakban: Klik) 100 százalékos tulajdonrészét a Benson Oak befektetési banktól és annak társbefektetőitől. A lépés nyomán létrejön az a kelet-közép-európai online biztosításközvetítői platform, amelynek keretében a Netrisk-csoport tevékenysége immár a régió más országaira is kiterjed.
Mi piszkál bele az újranyitási örömünnepbe?
A gazdaság újraindítása és a készülő mentőcsomagok miatt drágulás van a piacokon, a szereplők pedig már a második negyedév várhatóan kiábrándító számait is „elengedték”. A tartós hegymenetre viszont korai lenne nagy összeget tenni, mivel két tényező nagyon bizonytalanná teszi a következő időszakot – derül ki Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatójának összeállításából. Az egyik a vakcina kérdése, illetve újra az asztalon van az amerikai elnökválasztás. Ezek óvatosságra intenek.
Jól alakult az első negyedév a 4iG számára
A 4iG Nyrt. az első negyedévben 8,62 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 78 százalékkal magasabbat, mint az előző év azonos időszakában, a társaság adózott eredménye pedig 11,14 százalékkal, 311,7 millió forintra nőtt - közölte az informatikai vállalat szerdán a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült tőzsdei gyorsjelentésében.
Történelmi mélyponton a vagyontranszfer
Az elmúlt 30 évben soha nem volt olyan alacsony mértékű a vagyontranszfer Magyarországon, mint 2020-ban. Éves szinten 100 milliárd forintnál is kevesebb privát pénzt áramoltat át a határokon a gazdasági elit. Ez az összeg a csúcson, 2012-ben megközelíthette a 400 milliárd forintot is - derül ki a Blochamps Capital Kft. legfrissebb elemzéséből. A pénzügyi tanácsadó cég 2002 óta készít elemzéseket és 2004 óta képez adatbázist a hazai, valamint a magyar ügyfélreferenssel rendelkező külföldi privátbanki szolgáltatók adataira alapozva. A vagyontranszfert befolyásoló hatásokat vizsgáló kutatásukat 5 évente készítik el.
Éjfélkor lejár az szja-bevallási határidő
Szerda éjfélig lehet módosítani, illetve elfogadni a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, azon nem változtat, vagy nem véglegesíti azt, annak május 20. után automatikusan érvényes bevallássá válik a tervezete, az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket kivéve - figyelmeztetett szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Javulgat a brit foglalkoztatottság, de még így is sokan fordulnak segélyért
Meredeken emelkedett a múlt hónapban a munkanélküliségi ellátásért folyamodók száma Nagy-Britanniában, a betölthető állásoké ugyanakkor rekordütemben csökkent a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt - közölte kedden a brit statisztikai hivatal (ONS).
A nyaralótulajdonosoknak lesz most egy nagyon fontos teendője!
A nyaralók vízhálózatának, vízmérőinek ellenőrzésére hívja fel a tulajdonosok figyelmét a Magyar Víziközmű Szövetsége; az MTI-nek kedden eljuttatott közleményben a szövetség azt írta, bár nem volt túl hideg tél, egy-két keményen fagyos éjszaka is megrongálhatta a szerkezeteket.
Ösztöndíjra páyázhatnak a debreceni művészek
A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került debreceni művészek megsegítésére az önkormányzat megbízásából művészeti ösztöndíjpályázatot hirdet a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel kedden, megjegyezve, hogy a pályázat benyújtásának határideje június 19., a pályázatok elbírálása folyamatos.
Visszatérés a munkahelyekre: Az előzetes kockázatértékelés elmulasztása milliós bírságot is eredményezhet
A kormány 2020. május 15-én, illetve 16-án megalkotott rendeleteivel (208., 211.) lehetőséget biztosított a fokozatos visszarendeződésre a munkahelyeken. Azoknál a munkáltatóknál, ahol a munkavállalók nagy része otthoni munkavégzésben vagy állásidőben töltötte az elmúlt két hónapot, a visszarendeződés számos munkáltatói feladatot generál. Ahol a kijárási korlátozások alatt is bejártak a dolgozók a munkahelyre - például egyes termeléssel foglalkozó vállalatok - ott a meglévő gyakorlat felülvizsgálata lehet indokolt. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői felhívják a figyelmet a legfontosabb munkajogi tudnivalókra és felkészülési feladatokra.
Az Erste Bank elemzője adta a legpontosabb előrejelzéseket a magyar gazdaság várható alakulásáról
Rendkívül jól szerepeltek az Erste Csoport elemzői a FocusEconomics Analyst Forecast Awards 2020 megmérettetésén, előrejelzéseik pontosságával összesen 16 díjat érdemeltek ki. Nyeste Orsolya, az Erste Bank Hungary Zrt. vezető makrogazdasági elemzője két kategóriában is a legjobbnak bizonyult.
Ön is visszakaphat 130.000 Ft-ot az adójából! Hogyan?
Sokan nem tudják, hogy a már hosszú évek óta, egész pontosan 2014. január 1-től életbe lépett adójogszabályok egy új lehetőséget kínálnak számunkra, hogy befizetett adónkról (SZJA) rendelkezzünk, méghozzá úgy, hogy az a saját zsebünkbe vándoroljon vissza! Nézzük, hogyan lehetséges mindez!