Emelkedik a szakképzésben oktatók bére
A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja - közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
Esés jön az európai tőzsdéken - a határidős indexek jelzése
A hét eleje óta elért nyereségek negatív korrekciójára lehet számítani csütörtökön az európai tőzsdék nyitásakor. A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a csütörtöki nyitáskor 0,5-0,7 százalékos veszteségre lehet számítani a főbb európai tőzsdeindexek körében.
Egy százalék alatt a brit infláció
Egy százalék alá csökkent áprilisban az éves összevetésű infláció Nagy-Britanniában, mindenekelőtt az új koronavírus okozta járvány kereskedelmi hatásai miatt. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai ismertetése szerint a havi összevetésű árindex negatív tartományba süllyedt a múlt hónapban.
Az EU 3 milliárd eurót juttat a partnerországok megsegítésére
Az Európai Unió Tanácsa kedvezményes hiteltámogatásról döntött az unió tíz bővítési, illetve szomszédságpolitikai partnere számára 3 milliárd euró (mintegy 1060 milliárd forint) összegben a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére - közölte a tanács szerdán.
Hogyan tud csődöt jelenteni egy család? Családi csődvédelem is létezik
A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény célja, hogy az adós és a hitelező felek együttműködésével helyreállítsa az adós fizetőképességét, hozzájáruljon a fizetési kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó, túlzottan eladósodott természetes személyek kiegyensúlyozott adósságrendezési folyamatának megteremtéséhez - olvashatjuk a kissé száraz, jogi szöveget a a Kormányzati Portálon. A családi csődvédelem lényege - kissé talán érthetőbben megfogalmazva - az, hogy ha egy család nagyon eladósodik, komoly adóssági problémái vannak és nem tudja azokat fizetni, akkor külső segítséget kapjanak ahhoz, hogy ezt a helyzetet megoldják.
Huszonnégy rádióműsor készülhet 75 millió forint támogatásból
Mintegy 75 millió forintos támogatást ítélt meg a médiatanács huszonegy kereskedelmi, közösségi és kisközösségi rádiónak huszonnégy műsor elkészítéséhez - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
Tanév végéig marad a digitális oktatás
A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez - közölte a köznevelési államtitkár szerdán Magyarország kormányának Facebook-oldalán.
A franciák szerint az EU nem volt a helyzet magaslatán
Edouard Philippe francia miniszterelnök élesen bírálta szerdán az Európai Uniót a koronavírus-járvány okozta válság kezelése miatt, de üdvözölte a hét elején bemutatott francia-német javaslatot egy 500 milliárd eurós gazdaságösztönző európai uniós alap felállításáról.