Közel 800 millió forintos fejlesztést hajtott végre a pécsi Autócity Zrt.

Csaknem 800 millió forintos beruházással fejlesztette tevékenységét - köztük létesített új, karosszériajavítási és autófényezési célokat szolgáló új üzemet - a VW-csoport gépjárműveinek márkakereskedelmével, szervizelésével foglalkozó, pécsi székhelyű P'-Autócity Zrt. (Autócity Zrt.). A beruházást pénteken adták át.

Közel 800 millió forintos fejlesztést hajtott végre a pécsi Autócity Zrt.

Liszácz Mihály vezérigazgató az 1377 négyzetméter hasznos alapterületű, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) versenyképesség-növelési pályázatán elnyert, több mint 200 millió forintos támogatással, önerő és banki hitel segítségével megvalósított új üzem és a kapcsolódó fejlesztések átadásán azt mondta, a társaság a három évtizedes történetének legnagyobb mérvű beruházását hajtotta végre az elmúlt hónapokban.     A Volkswagen-csoport járműveinek értékesítésével, szervizelésével és alkatrész-kereskedelmével foglalkozó vállalat vezérigazgatója közölte: a fejlesztéseknek köszönhetően az AutóCity karosszéria és fényező kapacitása a korábbi háromszorosára nőtt, míg az új üzemnek köszönhetően hamarosan a korábbi kétszeresére bővülhetnek a klasszikus szerviz kapacitások is, továbbá mintegy tízzel nő a több mint száz embert foglalkoztató cég dolgozói létszáma is. Hozzátette, a vállalat a pandémia alatt is képes volt munkavállalóinak megtartására.     Kiemelte: az új létesítmény telepített eszközparkja is megújult a beruházásnak köszönhetően, így korábban el nem végezhető munkákat is el tudnak végezni a telephelyen: például az üzemben ezután a legnagyobb méretű Volkswagen-haszonjárművek fényezése is folyhat, továbbá a karosszérialakatos és fényező funkciók mellett diagnosztikai, és mosóhelyeket is kialakítottak az üzemben.
    
A jelenleg 103 embernek munkát biztosító, 1991-ben alapított, szekszárdi és pécsi telephelyekkel rendelkező Autócity jelenleg a Porsche Hungária Baranya és Tolna megyei Volkswagen márkakereskedéseként, a Skoda márka Baranya megyei és az Audi márka dél-dunántúli, regionális márkaképviseleteként értékesítési, márkaszerviz és alkatrész kereskedelmi funkciókkal működik.     A túlnyomórészt belföldi piacokat kiszolgáló társaság a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2020-ban 8,26 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 251 millió forintos adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 7,6 milliárd forintos bevétel mellett 91 milliós profitot szerzett.
    
Liszácz Mihály a cég idei gazdasági kilátásaival kapcsolatban az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy ugyan 2021. első felében a tavalyinál jobban teljesített a vállalat, ugyanakkor a globális járműipari alkatrész-ellátási problémák miatt jelentősen megnőtt az új járművek leszállításának ideje. Úgy vélte, emiatt a cég sok, már megrendelt gépjárművet csak jövőre tud átadni az ügyfeleknek, ezért a társaság idei teljesítménye várhatóan nem lehet sokkal jobb, mint a 2020-as.

AI-alapú csalásészlelés, villámgyors kereskedés – és még sokkal több a Snorter bottól!

A kriptovaluta piacon egyáltalán nem számítanak újdonságnak az átverések. Az elmúlt 15 évben láthattunk már tőzsde hackeket, tömeges tárca feltöréseket, hamis előértékesítéseket és számos egyéb csalást.
2025. 07. 31. 00:01
Megosztás:

Hogy állunk a negyedéves jelentésekkel?

Az Egyesült Államokban javában zajlik a gyorsjelentési szezon. Eddig az S&P 500-as cégek közel fele, 218 cég számolt be a második negyedéves eredményeiről, így már érdemes áttekinteni, hogyan teljesítettek az amerikai vállalatok.
2025. 07. 30. 23:00
Megosztás:

Megugrott a hatékonyságnövelést tervező agrárvállalkozások száma

Megugrott azon agrárvállalkozások aránya, amelyek a termelési hatékonyság növelésével, illetve új piacok, üzleti területek bevonásával és ezek bővítésével válaszolnának a gazdasági környezet, az ár- és az időjárási viszonyok jelentette kihívásokra – derül ki az MBH Bank hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek helyzetét vizsgáló kutatásából. A felmérés ezzel kapcsolatban rávilágított, hogy a jelenlegi helyzetben elsősorban a költségek és a kockázatok csökkentése, az immár az egyik legfőbb kihívást jelentő klímaváltozás hatásainak mérséklése, vagy épp az energiaátállás terén gyors megtérülést hozó korszerűsítések megvalósítására mutatkozik kiemelkedő szándék.
2025. 07. 30. 22:00
Megosztás:

Hogyan kezeljük a Rabona bet nyereményeket Magyarországon?

A szerencsejáték nyeremények kezelése Magyarországon sokrétű téma, amely számos praktikus szempontot tartalmaz. A hazai játékosok tapasztalatai szerint a szerencsejáték tevékenységből származó nyeremények különböző módon kezelhetők, azonban vannak bevált módszerek és hasznos tippek, amelyeket érdemes ismerni.
2025. 07. 30. 20:46
Megosztás:

Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására. A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.
2025. 07. 30. 20:00
Megosztás:

Vártnál jobb magyar GDP adatokat közölt a KSH

2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az előzetes várakozásoknál kedvezőbb képet mutatnak: az éves bázison mért növekedés nyers adatok szerint 0,1%, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,2%, míg az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adat 0,4%-os bővülést jelez. Ez az adat felülmúlja az elemzők által prognosztizált éves és negyedéves növekedést, így a gazdaság teljesítménye a vártnál valamivel jobb lett.
2025. 07. 30. 19:00
Megosztás:

Érkezik az amerikai kamatdöntő ülés

Magyar idő szerint 20 órakor tudjuk meg a Fed kamatdöntő ülésének eredményét. Bár szinte teljesen biztos, hogy a jegybankárok a tartás mellett teszik le voksukat, érdemes lehet odafigyelni az ülés utáni Powell beszédre.
2025. 07. 30. 18:00
Megosztás:

Az ABB villanymotorjai és hajtásai világszerte garantálják a vidámparkok és a hullámvasutak biztonságát

Amikor a villanymotorokra gondolunk, nem biztos, hogy a vidámparkok, a szabadesés- szimulátorok és a gravitációval dacoló hullámvasutak jutnak először eszünkbe. Az ABB fejlett motor- és hajtástechnológiája azonban döntő szerepet játszik abban, hogy a legváratlanabb helyeken is felejthetetlen izgalmakat nyújtson a szórakozni vágyók számára. A korhű körhintáktól az extrém szabadesés-szimulátorokig hajtásai és motorjai garantálják a precizitást, a hatékonyságot és a biztonságot a szórakoztatás világában.
2025. 07. 30. 17:00
Megosztás:

Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani

Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős kikötőben. Emellett a vámháború és a közel-keleti konfliktus továbbra is egyaránt kiszámíthatatlanságot, valamint kockázatokat lebegtet a levegőben.
2025. 07. 30. 16:00
Megosztás:

Várat magára az amerikai-kínai kereskedelmi tűzszünet meghosszabbítása

A két ország legfőbb kereskedelmi tisztviselői között tegnap értek véget a Stockholmban tartott tárgyalások.
2025. 07. 30. 15:00
Megosztás:

Magasabb vámot vethet ki Trump Indiára

Donald Trump kijelentette, hogy Indiát 20–25%-os vámtétel sújthatja augusztus 1-től, bár ez még nem került véglegesítésre, mivel a két ország között folyamatban vannak a tárgyalások.
2025. 07. 30. 14:00
Megosztás:

Gurulóút-felújítás kivitelezésébe kezdett a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. megkezdte a TXL G – Golf gurulóút R110-117 állóhelyek mögötti szakasz teljes körű felújításának kivitelezési munkálatait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A projekt nemcsak a biztonságos üzemelést garantálja, hanem támogatja a repülőtér jövőbeli bővítését és technológiai modernizációját is.
2025. 07. 30. 13:00
Megosztás:

Miben úszunk a strandon? A Legionella baktérium veszélyei és szabályozása

Szerencsés esetben csak tiszta vízben és persze a boldogságban, hiszen nyár van, süt a nap, strandolunk. A természet és az ember által épített környezet – tengerek, tavak, folyók, medencék, szökőkutak, ivókutak – vizeiben azonban az egészségre ártalmas baktériumok is előfordulhatnak. A Laboratorium.hu az Eurofinsszakértői segítségével ezúttal a hírhedt Legionella baktérium veszélyeivel és kötelező laboratóriumi vizsgálatával foglalkozik...
2025. 07. 30. 12:00
Megosztás:

Nagyot estek a kötvényhozamok az USA-ban

A vártnál is jobban csökkent az USA-ban a betöltetlen álláshelyek száma és a lakásárak éves emelkedésének üteme, valamint a külkereskedelmi mérleg hiánya.
2025. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Kedden pirosba fordultak az amerikai indexek

Kedden pirosba fordultak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3, a Nasdaq Composite 0,4, a Dow Jones 0,5%-kal került lejjebb.
2025. 07. 30. 10:00
Megosztás:

A hét eleji esésből vissza tudtak kapaszkodni az európai indexek

Kedden tovább emésztették a piacok a hétvégi USA-EU kereskedelmi megállapodást és a hét eleji esésből vissza tudtak kapaszkodni az európai indexek. Kedden a DAX 1%-ot, a CAC 40 0,7%-ot, az FTSE 100 0,6%-ot emelkedett. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal került feljebb. Utóbbinál 1,7%- os emelkedéssel felülteljesítettek a bankrészvények. A repülőgépipari és védelmi szektorindex három napi esés után tudott újra, 2,2%-kal emelkedni.
2025. 07. 30. 09:00
Megosztás:

Jelentős gyógyszeripari beruházás Magyarországon - az Egis állami támogatással fejleszt Körmenden

Fejlesztési programjának újabb állomásaként több mint 14 milliárd forint értékű beruházással bővíti körmendi telephelyét az Egis Gyógyszergyár Zrt. Az állami támogatással megvalósuló projektnek köszönhetően nőnek a gyáregység kapacitásai és megújul a technológiai infrastruktúra, ami megerősíti az üzemegység stratégiai jelentőségét.
2025. 07. 30. 08:00
Megosztás:

5 markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét

A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív mesterséges intelligencia használatával (GenAI) és globális tehetséggondozással reagálnak a gyorsan változó üzleti környezet kihívásaira – derült ki a Deloitte friss felmérésből. A kutatás öt kulcsterületre fókuszál – a technológiai fejlesztésektől és vezetői hatékonyságtól kezdve a működésre legalkalmasabb országok feltérképezésén át, a képzett munkaerő megtartásáig – bemutatva, hogyan válhatnak ezen szolgáltatóközpontok a vállalatokban az üzleti transzformáció és hatékonyság hajtóerejévé.
2025. 07. 30. 07:00
Megosztás:

Rekordot dönthet a nyári szezon: új csúcson a vendégéjszakák és bevételek a hazai turizmusban

Magyarország továbbra is népszerű úti cél a hazai és nemzetközi utazók körében, még a júniusi időjárás változékonysága ellenére sem csökkent az utazási kedv. 2025 júniusában az előző évhez képest összesen 4,4%-kal több, mintegy 1,9 millió vendéget fogadtak a szálláshelyek a nyár első hónapjában, akik több mint 4,4 millió vendégéjszakát töltöttek el. Az idei első félév eredményei szintén kedvezően alakultak. Január és június között 8,2 millió vendég szállt meg hazánkban, amely közel 8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg a vendégéjszakák száma meghaladta a 18,9 milliót, ami 5%-kal volt magasabb, mint 2024 első félévében. A kormányzat célja, hogy a GDP 13 százalékát előállító turizmus lendületét és versenyképességét tovább erősítse, és az ágazat hosszútávon a magyar gazdaság egyik motorja legyen.
2025. 07. 30. 06:00
Megosztás:

Eltévesztette az ütemet a Spotify

A svéd Spotify 4,19 milliárd eurós árbevételt ért el a második negyedévben, ami év/év alapon 10%-os növekedés.
2025. 07. 30. 05:00
Megosztás: