Magyar cégek nemzetközi összefogása az átláthatóbb használtautó-piac érdekében

A használtautó-vásárlók világszerte ugyanazzal a problémával szembesülnek: tisztességtelen eladók megtévesztő tevékenységével. Vevőként nem nehéz olyan kereskedőt kifogni, aki a haszonkulcs növelése érdekében hamisított okmányokkal, manipulált kilométeróra-állásokkal vagy egyéb rejtett tulajdonságokkal bíró járműveket kínál eladásra.

Magyar cégek nemzetközi összefogása az átláthatóbb használtautó-piac érdekében

Az Association of Automotive Intelligence (AAI) szövetség az autóvásárlók alapos tájékoztatása és a csalás elleni küzdelem érdekében jött létre. A kezdeményezés most megkezdi nemzetközi küldetését, hogy öt európai országban – Magyarországon, Litvániában, Lengyelországban, Romániában és Csehországban – tegye átláthatóbbá a használtautó-piacot.

Az egyesület alapításának alapgondolata

A szövetség elnöke, Matas Buzelis elmondása szerint a nonprofit szervezet célja, hogy közérdekű információk és aktív kommunikáció segítségével kezelje a problémát.

„Az inkorrekt autóeladók sok esetben kihasználják a vevők tájékozatlanságát, ami törvényszerűen az ügyfelek csalódottságához vezet. Sok autóvásárló ugyanis túl naiv és nincs tisztában az autóvásárlás esetleges buktatóival. Azt tapasztaljuk, hogy a csalások nem kapnak kellő figyelmet, hogy nemzetközi megoldásokat találjunk a problémára, ezért hívtuk életre az Association of Automotive Intelligence szövetséget – nyilatkozza Buzelis úr.

A szervezet egyesíti az érdekelt feleket

Az AAI mindazokat képviseli, akik érdekeltek abban, hogy a használtautó-piacokat szerte a világon a nagyobb átláthatóság, az egyértelműség és a bizalom jellemezze. A szervezet az aaintelligence.org címen várja a magyar állami intézmények, használtautó-kereskedők és az autóipari informatikai vagy adatszolgáltató cégek megkeresését, hogy csatlakozási szándékukat jelezzék.

Matas Buzelis felhívja a figyelmet arra, hogy a tekintélyes cégek és intézmények egységes és erőteljes autóvásárló-orientált képviseletével gyökeresen változhat a helyzet a használtautó-piacon. Az újonnan kialakított struktúra a különböző országok és globális szervezetek döntéshozóit célozza meg.

Országonként eltérő szemlélet jellemző

Az Association of Automotive Intelligence elnöke szerint az egyes országok nem tesznek meg mindent a bűnözők elleni küzdelem érdekében, pedig a csalások aránya a határokon átívelő autókereskedelemben a legmagasabb (a módosított kilométer-számlálóval rendelkező autók aránya akár 50 százalék is lehet). Sőt, egyes kormányok meg sem próbálják megvédeni a használtautó-vásárlókat, amire Matas Buzelis úr szerint tökéletes példa az Európai Unió különböző tagállamainak szerteágazó megközelítése.

„Svédország és Németország összehasonlítása önmagáért beszél. Mindkét ország EU-tagállam, de a használt autók piacának átláthatósága tekintetében mégis nagyon távol állnak egymástól. A Svédországból importált autók múltja nyomon követhető, míg a Németországból importált járművek előéletéhez általában nem lehet hozzáférni. Ez azt jelenti, hogy egy Németországból behozott autó vevője lényegesen nagyobb kockázatot vállal” – fogalmaz Buzelis úr.

Nem véletlen, hogy Németország példáját emeli ki, mely egyértelműen a legnagyobb használtautó-exportőr Európában, így a magyar piacon is a legnagyobb használtautó-import részesedésért felelős ország.

A közérdek védelmére törekszünk

A tulajdonoscsere kimenetele egy használt jármű esetében kétféle lehet. A vevő vagy elégedett a választással, vagy csalódott, ha azzal szembesül, hogy az autó kártörténeti előzményeit eltitkolták előle, vagy a jármű azonnali, költséges szervizre szorul. A használtautó-tranzakciók esetén az eladót nem éri semmilyen hátrány. Sőt úgy tűnik, hogy egyes kormányok továbbra is védik őket, és nem adnak tájékoztatást a VIN-számon keresztül elérhető járműtörténetben szereplő adatokról – holott azok fényt derítenének a gépkocsi jelenlegi, valós állapotára.

Buzelis úr felhívja a figyelmet arra, hogy a járműazonosító szám ötletének első és legfontosabb oka a biztonság. Ha a vásárlók védelme biztosítva van és az ellenőrzött járműelőzmények rendelkezésre állnak, a csalások mértéke jelentősen csökkenni fog.

„Célunk a közösség érdekének védelme – nem fordítva. Ehhez pedig együtt kell fellépnünk a kormányzati szervekkel, a jelentősebb kereskedőkkel, valamint az autóiparhoz kapcsolódó informatikai vagy adatszolgáltatókkal, beleértve a minősített platformokat, startupokat és más vállalkozásokat is" – mondja Matas Buzelis, az AAI elnöke.


Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A magyar dolgozók 62%-a úgy érzi romlott a vásárlóereje

A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62%-a gyengébb vásárlóerőről számol be, 52% elégedetlen a fizetésével, míg 43% nem érzi biztonságban jelenlegi pozícióját a következő 12 hónapban. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy Magyarországon az AI-t a válaszadók többsége nem a munkahelyi biztonságot fenyegető tényezőként, hanem inkább a munkavégzés hatékonyságát javító technológiaként látja.
2026. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás:

A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás: