Nem elég egy évben egyszer megszeretgetni az ügyfeleket

Október vége felé egyre több vállalkozó tervezi a karácsonyi ügyféllátogatásokat. Felmerül a kérdés: az ajándék mellett mit szeretnénk kommunikálni? Langmár Zsuzsa, a Langmár Kommunikáció vezetője hangsúlyozza: azzal nehéz kitűnni, ha egy évben egyszer küldünk egy bort a partnereinknek.

Nem elég egy évben egyszer megszeretgetni az ügyfeleket

Langmár Zsuzsa szerint a céges kommunikációnak akkor van igazán értelme, ha folyamatos. A lényeg éppen az, hogy az ügyfelek érezzék: rendszeresen gondolnak rájuk, és valóban értékes kapcsolatot jelentenek a cég számára.

„A vállalkozók közül máig sokan hiszik, hogy elég évente egyszer elismerni a legjobb vevőket, vagy küldeni egy karácsonyi üdvözlőlapot. Ez olyan, mintha kipipálnánk egy kötelező kört, de nincs mögötte valódi törődés és gondolat” – mondja a kommunikációs szakember.

A kukában landolhat a levelezőlap

Langmár Zsuzsa hangsúlyozza: sokan nem is gondolnak bele, hogy karácsonykor a cégek dolgozói raklapszámra kapják a hasonló köszöntéseket. Érthető, hogy a tizedik üdvözlőlapot már az „Igazán nem kellett volna!” felkiáltással dobják ki a kukába. A szakember szerint az sem lenne túlzás, ha akár negyedévente meglepnénk a legjobb ügyfeleinket valamilyen apró figyelmességgel.

„A mi küldetésünk a kiváló cégeknek segíteni abban, hogy kimagasló legyen a kommunikációjuk. Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani! Minden szektorban meg kell mutatni, hogy miért vagyunk jobb alternatíva, mint a versenytársaink. Sokkal jobb eldicsekedni az erősségeinkkel, mint a csődbe szerénykedni magunkat. Mi segítünk a cégeknek kiemelkedni a reklámzajból: 2008 óta 1300 cikket írtunk a témában, és 8 ingyenes tanulmány is letölthető a honlapunkról, amelyekből a vállalkozók fejleszthetik az üzleti kommunikációjukat a weben, hírlevélben vagy a közösségi médiában” – mondja.

Minden napra juthat egy jó alkalom

De mégis hogyan lehetne kitűnni a tömegből, hogy a karácsonyi üdvözlőlapunk ne a kukában landoljon? A szakember azt javasolja: találjunk más apropót a kapcsolatfelvételre! Szinte minden napra jut valamilyen világnap, ami egy adott szektor számára fontos, így érdemes lehet ezekhez kötni a kommunikációt. Akár a Halloween vagy a Black Friday is jó apropó lehet.

Remek ötlet még az is, ha a cégünk alapítási évfordulóját, növekedését, sikereit osztjuk meg a partnereinkkel, és az ügyfeleinknek valamilyen meglepetéssel kedveskedünk. Jobb együtt örülni velük a közös sikereknek, mint egyedül gyönyörködni a statisztikákban.

De éppen ilyen jó lehetőség az ajándékozásra a Valentin-nap, az anyák napja, vagy bármilyen alkalom, amikor a cégvezetőket nem ringatja unalomba a karácsonykor szokásos üdvözletdömping és boráradat. A lényeg, hogy merjünk kicsit mások lenni, különbözni az átlagtól.

A hősök köztünk élnek

„Szeretném, ha néhány vállalkozó a karácsonykor szokásos ügyféllátogatást előrehozná novemberre. Decemberben sok iparágban nincs megállás: egy cégvezetőnek gyakran egy órája sincs egy-egy partnerére. Kiemelhet az átlagból, ha az ajándékozási szezon előtt keressük fel az ügyfeleinket” – emeli ki a kommunikációs szakember.

Langmár Zsuzsa szerint a lényeg, hogy őszintén tudjuk elismerni a partnereinket, akik cserébe azt érezhetik, valóban figyelünk rájuk. Az örömre pedig okot ad, hogy a Covid-járvány hónapjai után sok vállalkozásnak emberfeletti erőfeszítéssel sikerült talpra állnia.

„Ilyenkor az üzenet akár az is lehet a partnereink felé, hogy »A hősök köztünk élnek!« Elismerhetjük a partnereinket ebben a helyzetben, hiszen 2020 óta a magyar vállalkozók hosszú küzdelmet folytatnak, hogy megtartsák a kollégáikat és sikereket érjenek el ebben a gyorsan változó környezetben” – zárja a szakember.


Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás: