Nőtt az Oracle első negyedéves bevétele

Nagyot lendített az Oracle első negyedéves bevételén a Cerner informatikai cég akvizíciója, a konszern nyeresége viszont csökkent az egy évvel korábbihoz képest a nehezebb gazdasági környezetben.

Nőtt az Oracle első negyedéves bevétele

A konszern honlapján közzétett beszámoló alapján az Oracle Corporation folyó pénzügyi éve augusztussal zárt első negyedévében az egy évvel korábbinál 18 százalékkal magasabb értékesítési árbevételt ért el, 11,4 milliárd dollárt. Devizaárfolyam-hatások kiszűrésével a bevétel az előző évihez képest 23 százalékkal nőtt.

A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó bevételek 14 százalékkal, árfolyamhatások kiszűrésével 20 százalékkal, 8,4 milliárd dollárra nőttek. A licencekből származó bevétel 0,9 milliárd dollárra emelkedett 11 százalékkal, árfolyamhatás kiszűrésével 19 százalékkal. A 2023-as pénzügyi év első negyedévében a Cerner egészségügyi IT-szolgáltató cég akvizíciója már 1,4 milliárd dollárral járult hozzá a teljes bevételhez. Az egészségügyi informatikai cég akvizíciója segített kivédeni az Oracle számára az infláció és lassuló gazdasági növekedés miatt csökkenő bevételek hatását.

Az Oracle első negyedévi árbevétele nagyjából megfelelt a Wall Street várakozásainak.

Az első negyedévi működési eredmény 2,6 milliárd dollár lett az amerikai (GAAP) számviteli szabvány szerint, 23 százalékkal alacsonyabb az előző évinél. Árfolyamhatások kiszűrésével a működési eredmény 17 százalékkal csökkent. A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS, non-GAAP) szerint a működési eredmény 3 százalékkal 4,5 milliárd dollárra nőtt. Árfolyamhatások nélkül 10 százalék volt a növekedés.

A bevételarányos jövedelmezőség 23 százalékos volt az amerikai és 39 százalékos nemzetközi számviteli szabvány szerint.

A negyedéves nyereség 1,548 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 2,457 milliárd dollárról. Az egy részvényre jutó nyereség 0,56 centre csökkent 0,86 centről. "Az első negyedévben a teljes bevétel 23 százalékkal nőtt változatlan árfolyamon számolva, ami 200 millió dollárral felülmúlta az előrejelzést" - mondta Safra Catz, az Oracle vezérigazgatója. "Még a Cerner nélkül is 8 százalékkal nőtt a teljes bevételünk változatlan árfolyamon számolva, ami az Oracle gyorsan növekvő alkalmazás- és infrastruktúra-felhő üzletágának köszönhető. Ez a két felhőüzletág már a teljes bevételünk több mint 30 százalékát teszi ki" - tette hozzá.

A vezérigazgató várakozásai szerint a felhőalapú üzletágak részarányának növekedésével párhuzamosan változatlan árfolyamon kétszámjegyű szerves növekedést ér majd el a cég éves bevétele, és ennek megfelelően az egy részvényre jutó eredmény is növekedni fog. "A Cerner szintén pozitívan fogja befolyásolni a bevételek és az egy részvényre jutó eredmény növekedését az elkövetkező negyedévekben, ahogy a Cerner teljes mértékben integrálódik a csoportba" - fogalmazott. "A mostani volt az első integrált negyedévünk és a Cerner éppen most produkálta történetének legjobb negyedéves bevételét. Arra számítunk, hogy a Cerner a következő negyedévekben még jobban teljesít majd, mivel az egészségügyi felhőszolgáltatások teljesen új csomagját fejlesztjük ki" - jelezte az Oracle vezérigazgatója.


Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás: