Pozitív lendület várható a kockázati tőke piacon

Az európai magántőke-szektorban a tavalyinál optimistább a hangulat – derül ki a Roland Berger „European Private Equity Outlook 2024” című tanulmányából, amelyhez 2200 kockázati tőke-szakértőt kérdeztek meg Európa-szerte. Míg 2023-ban az iparági szakértők 60%-a stagnálást jósolt, addig idén 65% a magántőke bevonásával megvalósuló M&A tranzakciók nagyobb volumenére számít. Ez a várakozás elsősorban a finanszírozási feltételek várható enyhülésének és a nagyobb befektetési lehetőségek érzékelésének köszönhető. 2024-ben a legvonzóbb célágazatok a technológia, a szoftverek és digitális megoldások, valamint a gyógyszeripar és az egészségügy.

Pozitív lendület várható a kockázati tőke piacon

"Az iparágban bekövetkezett hangulatváltás több tényezőre vezethető vissza." - mondja Schannen Frigyes, a Roland Berger partnere. - "2023-ban az emelkedő inflációnak, a magasabb kamatlábaknak és más kedvezőtlen makrogazdasági feltételeknek köszönhetően jelentős, 24%-os visszaesés volt tapasztalható a magántőke bevonásával megvalósuló M&A-tranzakciókban 2022-hez képest. A 2024-es gazdasági kilátások ígéretesebbnek tűnnek, mivel a legtöbb kulcsfontosságú európai gazdaságban stabil vagy potenciálisan alacsonyabb kamatlábak és fellendülés várható. Ráadásul a halasztott ügyletek közül sok várhatóan 2024-ben kerül végrehajtásra".

Tavaly a válaszadók 72%-a gondolta úgy, hogy a befektetési célpontok legalább olyan vonzók lesznek, mint az előző évben, idén már 90%-uk erre számít. A magántőke számára különösen érdekesek azok az iparágak, amelyek alapvető növekedési jellemzőkkel, rugalmassággal és skálázhatósággal rendelkeznek. Ennek megfelelően a szakértők arra számítanak, hogy 2024-ben a legtöbb üzletet a technológia, szoftverek és digitális megoldások (73%), valamint a gyógyszeripar és az egészségügy (69%) területén kötik majd. Az előbbi kulcsfontosságú területei a szoftver, mint szolgáltatás (SaaS) és a digitális átalakulási megoldások, beleértve az adatelemzést, a hiperautomatizálást és a mesterséges intelligenciát. A gyógyszer- és egészségügyi ágazatban a termékportfólió bővítése és az ellátási lánc megerősítése kerül a középpontba.

A forrásbevonás, az általános gazdasági helyzet és az értékelések a kulcstényezők

A szakértők a magántőke-tranzakciók számának növekedésére számítanak, különösen a kis- és közepes tőkeértékű szegmensben (100 millió EUR alatti, illetve 100-499 millió EUR közötti tranzakcióérték) köszönhetően annak, hogy kevesebb hitelfinanszírozásra van szükség. Az adósságfinanszírozás elérhetőségét a válaszadók 81%-a (2023: 91%) még mindig a szektort befolyásoló elsődleges tényezőként jelöli meg, de a helyzet vélhetően némileg enyhült: a forrásbevonásért folyó intenzív versenyre mindössze 54% számít, ami jóval alacsonyabb arány, mint 2023-ban (78%). További kritikus tényezők idén az általános gazdasági helyzet (81%) és az M&A célpontok értékelése (80%).

Arra a kérdésre, hogy 2024-ben és a következő öt évben milyen hangsúlyt fektetnek a kockázatitőke-tevékenységükre, a tavalyinál jóval több válaszadó (41% vs. 16%) jelölte meg prioritásként a portfólióvállalatok fejlesztését. "A magántőke-befektetők a mesterséges intelligencia üzleti folyamatokba való integrálásától várják a legnagyobb hasznot" - mondja Schannen Frigyes. "Ez nemcsak értéket teremt, hanem az AI az átvilágítási folyamat szempontjából is előnyös. Emellett a digitalizáció általánosságban és az ESG-kritériumok körüli optimalizálás is fontos tényezők."


Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás: