Új fegyver a munkaerőhiány ellen: több tízezer kisgyermekes szülőt hozhatnak be a munkaerőpiacra a kismama-szövetkezetek

A szövetkezetekről szóló törvény júliusi módosítása évente több tízezer kisgyermekes édesanya – és édesapa – számára nyitja meg az utat, hogy a gyermeknevelés mellett rugalmas feltételekkel munkát vállalhasson. A jogszabály azt teszi ugyanis lehetővé, hogy a kisgyermekkel otthon maradó szülők szövetkezetet alakíthassanak, vagy szövetkezetbe lépjenek be, mely az általános munkajogi korlátoknál rugalmasabb feltételeket biztosít számukra, így a munkájuk tartalmát, módját és mértékét az érintettek maguk dönthetik el, illetve járulékkedvezmény is megilleti a szövetkezeti tagokat. A többek között munkaerő-közvetítéssel, kölcsönzéssel és toborzással is foglalkozó, magyar tulajdonú WHC Csoport a közelmúltban elindította saját kismama-szövetkezetét, a WHC Family Kisgyermekkel Otthon Lévők Szövetkezetét.

Új fegyver a munkaerőhiány ellen: több tízezer kisgyermekes szülőt hozhatnak be a munkaerőpiacra a kismama-szövetkezetek

Évtizedekre visszanyúló társadalmi igény hazánkban, hogy a kisgyermekes szülők a gyermeknevelés mellett (GYES, illetve GYED ideje alatt) rugalmasan munkát vállalhassanak. Ez egyrészt nyilván kulturális kérdés, tehát a magyar munkáltatók többségének, a munkaerőpiacnak meg kellett erre érnie. Másrészt jogi környezet kérdése is, melyet a szövetkezetekről szóló törvény július 1-jén hatályba lépő módosításával a kormány kedvező irányba alakított. Hiszen a jogszabály lehetővé teszi, hogy a kisgyermekkel otthon maradó szülők szövetkezetet alakíthassanak, vagy szövetkezetbe lépjenek be, ami az általánosnál jóval rugalmasabb foglalkoztatási lehetőségeket és járulékkedvezményt biztosít számukra.

„Hazánkban is egyre inkább terjednek az úgynevezett atipikus, tehát a hagyományos heti 40 órás, munkahelyi jelenlétet igénylő alkalmazotti jogviszonytól eltérő foglalkoztatási formák. Ilyen például a részmunkaidős foglalkoztatás, vagy a diák- és nyugdíjasmunka, de a távmunka is. Ez egy meghatározó munkaerőpiaci trend a 21. században, amelyet a fejlett gazdaságokra jellemző munkaerőhiány, elöregedés, illetve a digitalizáció is erősít. A folyamatra továbbá ráerősített a pandémia is, ami a rugalmas foglalkoztatási formák forradalmát hozta el. Éppen ezért tartjuk mind a munkáltatók, mind a munkavállalók, így az egész gazdaság szempontjából kedvező kormányzati döntésnek a szövetkezetekről szóló törvény módosítását, melynek célja, hogy a kisgyermekes szülők GYES, vagy GYED mellett a korábbiaknál könnyebben vállalhassanak munkát” – húzta alá Göltl Viktor, a WHC Csoport ügyvezetője.

Számos szülőt érinthet az új lehetőség

Magyarországon évente hozzávetőlegesen 90.000 gyermek születik, így a kismama-szövetkezeteken keresztüli foglalkoztatás körülbelül 225.000 kisgyermekes szülő számára teremt munkavállalási lehetőséget minden évben. Ennek keretében a gyermekgondozási díjban (GYED), vagy gyermekgondozást segítő ellátásban (GYES) részesülő, kisgyermekkel otthon maradók – kismamák és akár kispapák is – kedvező feltételek mellett vállalhatnak munkát a szövetkezet kötelékében. A WHC Csoport a közelmúltban létrehozta saját kismama-szövetkezetét, a WHC Family-t. A vállalat a nyugdíjas szövetkezetük tapasztalatai alapján arra számít, hogy évente több tízezer kisgyermekes szülő fog munkába állni kismama-szövetkezeteken keresztül, ez ugyanis lehetőséget teremt számukra a rugalmas keretek között történő munkavállalásra.

A munkáltatóknak is érdemes élni a lehetőséggel

A kismama-szövetkezeti tagok foglalkoztatása a munkaadók számára is számos előnnyel jár. A szövetkezeten keresztül történő munkavégzés esetén lényegesen kedvezőbb adózással számolhatnak a munkáltatók, mintha hagyományos munkaviszonyban foglalkoztatnák a kisgyermekes szülőt, ebben az esetben ugyanis a szövetkezeti tag béréből csak a 15%-os személyi jövedelemadó kerül levonásra, nincs további járulékfizetési kötelezettség. Ezenfelül minden adminisztratív jellegű feladatot és kötelezettséget a szövetkezet végez el a kölcsönvevő partner helyett, rengeteg terhet levéve így a munkáltatóról. Mindemellett rendkívüli előnyt jelent a foglalkoztatási módra jellemző nagyfokú rugalmasság: ennek következtében a kisgyermeket nevelők saját időbeosztásukhoz tudják igazítani a munkavégzésük idejét, a munkaadók pedig azokat a pozícióikat is a megfelelő hozzáértésű és képzettségű kollégákkal tudják feltölteni, melyek atipikus foglalkoztatási formát kívánnak meg.

A WHC számos nyitott pozícióval indította el kismama-szövetkezetét

A WHC üdvözli a szövetkezetekre vonatkozó módosítást. „A jogszabályváltozás lehetőséget teremt a kisgyermekkel otthon tartózkodók számára, hogy olyan rugalmas keretek között dolgozzanak, amit csak ez a foglalkoztatási forma nyújthat. A tapasztalatok alapján ugyanis hagyományos munkaviszony esetén például a munkáltató ritkán alkalmazkodik a kismamák napirendjéhez, míg a szövetkezeten keresztül történő foglalkoztatás lehetővé teszi például akár azt is, hogy a munkavállalók hétről-hétre változó beosztással dolgozzanak. Ez utóbbi pedig azoknál a pozícióknál, amelyek a kollégáktól is nagyfokú alkalmazkodóképességet kívánnak meg, a munkaadóknak is kiemelkedő előnyt jelent” – emelte ki Göltl Viktor, a WHC Csoport ügyvezetője.

A WHC változatos pozíciókat kínál meglévő partnereinél a kisgyermeket nevelők számára, a sokszínű szövetkezeti jelöltkörből pedig a munkáltatók is megtalálhatják a legmegfelelőbb új kollégát. A kismama-szövetkezeten keresztül bármely szektorban el tudnak helyezkedni a munkavállalók, ahol van lehetőség a 4-6-8 órában, részmunkaidőben történő munkavégzésre – legyen szó akár csomagolós munkakörről, pénztárosi munkáról vagy akár szellemi munkakörről, az ország egész területén. A szövetkezeti foglalkoztatás minden esetben rendkívül rugalmas, személyre szabható beosztást tesz lehetővé.


Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás: