Bajnai: csökken az uniós támogatás, de a kormány a végén egy kicsit szépített

Futballhasonlattal érzékeltette a Magyarországnak járó európai uniós támogatásokról szóló brüsszeli tárgyalások eredményét Bajnai Gordon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke a Közép-európai Egyetemen (CEU) hétfőn azt mondta: a magyar csapat nagy hátrányba került az első félidőben, de a másodikban szépített.

A volt miniszterelnök az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciát lezáró beszédében kifejtette: Magyarország az eddiginél nagyjából 4,8 milliárd euróval kevesebbhez juthat hozzá a következő hétéves költségvetési időszakban. Az egy főre jutó támogatás növekedését, amiről Orbán Viktor kormányfő beszélt, csak a forintárfolyam gyengülése és a népességfogyás magyarázza, azonos árfolyammal számolva viszont az egy emberre jutó támogatás 144 ezer forinttal kevesebb lesz - mondta.

 

A támogatások alakulását egy futballhasonlattal érzékeltette. "Az első félidőben nagyon megszórtak minket, kaptunk hét gólt, hiszen az első javaslat szerint hétmilliárdot veszítettünk volna az előző időszakhoz képest. A második félidőben viszont rúgtunk két gólt és már nem kaptunk újabbat. Tehát azt lehet mondani, hogy javuló formát mutatott a csapat, szépített, és a végén csökkentette a különbséget" - fogalmazott.

 

Bajnai Gordon elismerte, hogy - bár a Magyarországnak járó támogatásoknál kisebb mértékben - az unió költségvetése is kevesebb lett. Eredményként értékelte, hogy az áfaelszámolás szabályai nem változnak, illetve hogy a leghátrányosabb magyarországi régióknak több pénz jut majd az eddiginél.

 

Az Együtt 2014 mozgalom társalapítója azt is kiemelte: ugyanolyan fontos, mint a támogatások összértéke, hogy a forrásokat sikerüljön lehívni, ezzel pedig jelenleg is gondok vannak. Lényegesnek nevezte még, hogy olyan fejlesztési terv készüljön, amely megfelelő célokra használja fel a támogatásokat, és hogy arról széles körben egyeztessenek.

 

Az egésznapos konferencia lezárásaként Bajnai Gordon elmondta, fontos felismerés, hogy a szükséges változások, reformok egy részét már nem a tagállami fővárosokban, hanem Brüsszelben kell végrehajtani, vagyis erősíteni kell az integrációt. A fiskális kérdések uniós szintre emelése viszont felveti azt a kérdést, hogy az emberek hogyan tudnak beleszólni az életüket meghatározó költségvetési kérdésekbe. Ha ezt nem sikerül megoldani, az további legitimációs problémákat okozhat - magyarázta.

 

A volt miniszterelnök elképzelhetetlennek tartja, hogy amerikai mintára létrejöjjön az Európai Egyesült Államok, szerinte kizárt, hogy akár a következő évszázadokban megszűnjön például a magyar államiság, még ha bizonyos kérdésekben tovább szűkülhet is az állami szuverenitás.

 

Az várható, hogy az Európai Unió még hosszú ideig "többsebességes" lesz, az északi és a déli országok fejlődési pályája eltérő marad. A közép-európai országok helye viszont még kérdéses - mondta. Szerinte a következő éveken múlik, hogy a térség államai közül melyek tudnak majd a fejlettebb, északi országcsoporthoz csatlakozni. Erre azoknak lesz esélyük, amelyek a "tudásgazdaságra", az innovációra, a nagy hozzáadott értékű iparágakra, az oktatás fejlesztésére építenek - állapította meg.

 

Bajnai Gordon szólt arról is, hogy esetleges hibái ellenére az EU Magyarország számára "a létező világok legjobbika", kicsi, nyitott gazdaságként ugyanis az unión kívül sokkal kevesebb esélye lenne a válságok átvészelésére, érdekeinek érvényesítésére. Hozzátette: az ország nemzeti érdekeit alapvetően nem korlátozza az Európai Unió, a kormány és a Brüsszel közötti viták a kabinet hatalmi törekvéseiből adódtak. (MTI)


Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás: