Magyar Telekom: mi lesz az osztalékkal?

Csütörtökön piacnyitás előtt teszi közzé negyedik negyedéves számait a Magyar Telekom. Árbevétel és EBITDA szinten nem számítunk meglepetésre, míg a profit tekintetében pesszimistábbak vagyunk, mint amit a piaci konszenzus jelenleg tükröz. Intézményi fundamentális elemzőnk egyre szkeptikusabb az 50 forintos kifizetéssel kapcsolatban a sokasodó kockázatok miatt - olvasható a KBC Equitas elemzésében.

117 millió forintos profitot vár a negyedik negyedévben intézményi fundamentális elemzőnk a Magyar Telekomtól. Ez jóval kedvezőbb, mint az egy éve realizált 40 milliárd forintos veszteség, ugyanakkor a bázist jelentős egyszeri tételek húzták le. 2011 év végén 31,4 milliárd forintos értékvesztést számolt el Macedóniában a cég, míg a hazai adótörvények változása miatt 15 milliárd forinttal több nyereségadót kellett fizetnie.
 
Akadnak azonban olyan szakértők is, akik veszteséges negyedévre számítanak, igaz, a Portfolio.hu által összegyűjtött várakozások mediánja szerint 1 milliárd forintos nyereségre lehet számítani. Egyelőre még nem mondható végelegesnek a konszenzus, csupán 6-7 elemző várakozását tükrözik a jelenlegi számok.

 

 

1,8 százalékkal magasabb árbevételt érhetett el a negyedik negyedévben a Magyar Telekom, mint egy évvel korábban, ami teljes mértékben a közel triplázódó energiaértékesítésnek tudható be. Eközben azonban a mobil és vezetékes bevételek tovább morzsolódtak.

Kedvezőtlenül alakultak a Magyar Telekom szempontjából a devizaárfolyamok, aminek következtében a macedón bevételek 12,8, míg a montenegrói értékesítés 7,9 százalékkal esett vissza az október-decemberi időszakban éves alapon. Jelentős mértékben emelkedtek a vállalat működési költségei. Az előző negyedévhez képest jelentős mértékben növekedett a személyi jellegű ráfordítások összege, ami az elbocsátásokkal hozható összefüggésbe. Éves alapon 62 százalékkal emelkedtek az extra adóterhek, ami a július elején bevezetett telefonadónak tudható be.

Ötödével eshet vissza az EBITDA, ami részben a szektort sújtó különadóknak a következménye. Célszerű az imént említett és más egyszeri terheknek a hatásától megtisztítani az EBITDA-t, így 7,3 százalékos zsugorodás látható, ami egybevág az elemzői konszenzussal. A jövedelmezőség romlása főként az alacsony profittartalmú energia kiskereskedelmi bevételek megugrásával áll összefüggésben.

 

 

Teljesítette a kitűzött célokat

Az éves árbevétel 1,2 százalékkal meghaladhatja a 2011-es értékesítést, ami így kedvezőbb lehet, mint a menedzsment által előrejelzett 0-2 százalékos csökkenés.  Éves szinten 3,9 százalékkal eshet vissza előrejelzésünk szerint a Magyar Telekom tisztított EBITDA-ja, ez szintén kedvezőbb eredménynek számít, mint a vezetés által előrevetített 4-6 százalékos csökkenés. Ennek eléréséhez viszont egy 5,7 milliárd forintos macedón ingatlan tranzakcióra is szükség volt a harmadik negyedévben, enélkül nem sikerül volna teljesíteni a célt, mivel 6,3 százalékkal csökkent volna a tisztított EBITDA. Várakozásunk szerint 9,1 százalékkal elmaradhat a 2012-es éves EPS a Bloomberg konszenzusától. Számításaink szerint 37 forint lehet az egy részvényre jutó profit, szemben a 40,7 forintos konszenzussal.


Nagy kérdés az osztalék nagysága

Intézményi fundamentális elemzőnk egyre kevésbé bízik benne, hogy a Magyar Telekom a 2012-es eredménye után is 50 forintnyi osztalékot fizessen ki részvényenként a sokasodó kockázatok miatt. A telekomcég menedzsmentje a gyorsjelentés közzétételének napján állhat elő javaslatával. A konszenzus szerint marad az osztalék. A Bloombergen fellelhető legfrissebb előrejelzések többsége szerint a tavalyi év után még 50 forintos osztalékot fizethet ki részvényenként a Magyar Telekom.

 


Érvek az 50 forintos osztalék mellett

50 forint felett lehet a Magyar Telekom szabad pénzáramlása egy részvényre vetítve 2012-ben várakozásunk szerint, ami egybevág a menedzsment novemberi előrejelzésével. A 2010-ben bevezetett távközlési különadó ügyében már két kötelezettségszegési eljárás is folyik. Egy pozitív európai bírósági döntés értelmében mintegy 75 milliárd forint járna vissza a Magyar Telekomnak, ami egy részvényre vetítve 75 forintnak felel meg. Érdemes kiemelni, hogy a Magyar Telekom eladósodottsága is támogatja az osztalék szinten tartását. A harmadik negyedévben ugyanis 36,4 százalékra csökkent a ráta 39,3 százalékról, míg a társaság menedzsmentje célja, hogy a 30-40 százalékos sávban tartsa a mutatót.

 


Ellenérvek az 50 forintos osztalékfizetésre

A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék szeptemberi döntését, ami megsemmisítette a tavaly januárban kihirdetett 900 megahertzes frekvenciatender eredményét. A Magyar Telekom legutóbb 10,9 milliárd forintot fizetett egy 2 megahertzes sávért, azonban ha nagyobb 4G alapú lefedettséget akarna elérni, akkor jobban a zsebébe kellene nyúlnia a telekomcégnek. Ezen kívül a második félévben várható a 800 megahertzes frekvencia tender, ami szintén nagyobb kiadásokkal járhat. 200-300 milliárd forintos lyuk tátong az idei költségvetésben, amit a jövőben akár újabb adóemelésekkel toldozhat be a kormány. Az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint idén 3,4 százalékos deficit várható, míg a kormány továbbra is tartani szeretné a 3 százalék alatti hiányt.


Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás:

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton.
2026. 07. 04. 18:30
Megosztás:

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket. Ezért a klímafinanszírozás nem távoli külpolitikai részletkérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és a klímaigazságosság egyik kulcsterülete.
2026. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
2026. 07. 04. 16:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén, 1700 kollégájához beszélt.
2026. 07. 04. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú turistaambulancia működik idén Horvátországban

Rekordszámú, 62 turistaambulancia működik az idei nyári szezonban Horvátországban, hogy a megnövekedett vendégforgalom idején gyorsabban jussanak egészségügyi alapellátáshoz a belföldi és a külföldi turisták - közölte szombaton a horvát egészségügyi minisztérium.
2026. 07. 04. 14:30
Megosztás:

Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás:

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás: