Jörg Asmussen: nem jár inflációval az EKB kötvényvásárlása

Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának a tagja védelmébe vette az EKB programját az eladósodott euróövezeti országok kötvényeinek vásárlására, és üdvözölte a német pénzügyminiszter speciális költségvetési felügyeleti jogokkal felruházott uniós biztosra tett javaslatát.

"Az OMT kötvényvásárlási program nem jelent inflációs veszélyt. Nem indítjuk el a bankóprést" - fogalmazott Jörg Asmussen egy hamburgi konferencián. Az EKB minden vásárolt kötvényt sterilizálni fog - mutatott rá - vagyis ez nem járulhat hozzá az inflációhoz. Az EKB igazgatóságának tagja egyúttal üdvözölte Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter javaslatát a tagországok költségvetése felett speciális beavatkozási jogokkal rendelkező uniós biztosi poszt létrehozására. Arra ösztökélte ugyanakkor az euróövezeti tagországokat, hogy ne hanyagolják el a reformintézkedések végrehajtását, utalva ezzel a Bundesbank hétfői közleményére, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy az EKB kríziskezelő céllal végzett likviditásnövelő intézkedései fékezik a gazdasági kiigazítási folyamatot.

 

"Az euróövezeti tagországok szinte mindegyikében a már végrehajtott deficitcsökkentési intézkedések ellenére is gyenge a költségvetési helyzet" - fejtette ki hallgatósága előtt Asmussen.

Az EKB nemrégiben indította el új, úgynevezett "OMT" (Outright Monetary Transactions) közvetlen kötvényvásárlási programját. A program keretében az EKB korlátlan mennyiségben kész vásárolni a másodpiacon egy-három év hátralévő futamidejű állampapírokat, feltéve, hogy az érintett ország végrehajtja az euróövezet által megkövetelt gazdaságátalakítási programokat. Jörg Asmussen hangsúlyozta: az uniós szerződés lehetővé teszi az Európai Központi Banknak, hogy kötvényeket vásároljon magánbefektetőktől a tőkepiacon, ami nem ütközik az államok finanszírozását tiltó rendelkezésbe.

 

Jörg Asmussen beszédében méltatta a múlt hét végi uniós csúcson elért eredményeket, az euróövezeti bankrendszer központi felügyeletének jövő évi hatályba léptetéséről született megállapodást. Az érintett kormányok ígéretet tettek az EKB-nak alárendelt felügyeleti szerv létrehozásához szükséges törvényváltoztatások meghozatalára. Az EKB igazgatósági tagja ígéretet tett beszédében arra, hogy az euróövezeti jegybank monetáris politikai feladatköre és felügyeleti feladatköre nem keveredik majd egymással. (MTI)


Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 04. 09:00
Megosztás:

Hyperliquid új irányt nyit: engedélyhez kötött perpetual piacok jöhetnek

A Hyperliquid újabb fontos lépést tesz az intézményi és szabályozottabb kereskedési modellek felé: a HIP-3* javaslat lehetővé tenné, hogy egyes perpetual piacokhoz csak előzetesen jóváhagyott tárcák férjenek hozzá. A változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy maga a Hyperliquid zárttá válna, és a jelenlegi nyílt piacokat sem alakítanák át automatikusan korlátozott hozzáférésűvé. A fejlesztés legfontosabb újdonsága éppen az, hogy az egyes piacok üzemeltetői maguk dönthetnének arról, nyitott vagy engedélyezett kereskedési modellt alkalmaznak.
2026. 09. 04. 08:30
Megosztás:

Marketing tanácsadás: miért nem a több hirdetés a megoldás a legtöbb vállalkozás számára?

Ha egy vállalkozás növekedése megtorpan, az első reakció gyakran ugyanaz: emeljük meg a marketingkeretet. Több Google Ads, több Facebook-hirdetés, több kampány – hátha ismét beindulnak az értékesítések. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A legtöbb esetben nem az a probléma, hogy túl kevés pénz jut marketingre, hanem az, hogy a meglévő eszközök nem összehangoltan működnek. Hiába érkezik több látogató a weboldalra, ha közben rossz a felhasználói élmény, hiányos a mérési rendszer, vagy egyszerűen nem azokhoz jutnak el az üzenetek, akikből később ügyfél lehetne. A digitális marketing ma már nem különálló kampányokból áll. Egy olyan ökoszisztéma, ahol a keresőoptimalizálás, a fizetett hirdetések, az analitika, a weboldal, a tartalommarketing és az automatizáció egymásra épül. Ha ezek közül akár egy is hibásan működik, az az egész rendszer teljesítményére hatással lehet.
2026. 09. 04. 08:00
Megosztás:

A Tron megelőzte az Ethereumot: 94 milliárd dollárnyi USDT fut a hálózaton

A Tron átvette a vezetést az Ethereumtól a Tether USDT stabilcoin hálózati kínálatában, miután a Tron blokkláncon forgalomban lévő USDT mennyisége megközelítette a 94 milliárd dollárt. A fejlemény nem azt jelenti, hogy a Tron minden szempontból maga mögé utasította az Ethereumot, ugyanakkor jól mutatja, hogy a stabilcoin-tranzakciók és a digitális dollárforgalom területén egyre nagyobb szerepet tölt be.
2026. 09. 04. 07:30
Megosztás:

Szeptemberben megnyílnak a pénztárcák: tízből hét vásárló komolyan költ a szezonváltásra

Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez az egyik tanulsága az Etele Plaza friss, vásárlói körében végzett online felmérésének. A szezonváltás ugyanakkor komoly kiadással is járhat, sokan jelentősebb összeget különítenek el az őszi beszerzésekre. A többség vásárlóereje lényegében nem változott a tavalyihoz képest, a kuponos események pedig elsősorban a már korábban tervezett vásárlásokat mozdítják elő.
2026. 09. 04. 07:00
Megosztás: