A kormány stabil, versenysemleges hitelintézeti rendszert szeretne

A kormányt az motiválja, hogy továbbra is stabil, versenysemleges, a gazdaság érdekeit megfelelően szolgáló hitelintézeti és bankrendszer legyen - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, miután törvényjavaslatot terjesztett be a parlamenthez egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról, amelyet az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyal.

A kormány stabil, versenysemleges hitelintézeti rendszert szeretne

Varga Mihály kiemelte, hogy egyebek közt egységes felügyeleti rendszerre tesznek javaslatot, a módosítás elfogadása esetén a takarékszövetkezeti rendszert is elsősorban a pénzügyi felügyelet, a jegybank tudja majd hatékonyabban ellenőrizni.
   
Jelezte: a felügyelet nemcsak ellenőrizhet, hanem menet közben beavatkozhat, például kötelezheti a takarékszövetkezeti integráció központi bankját arra, hogy átfogó vizsgálatot indítson.
   
Hozzátette: sokkal szigorúbb, egységesebb ellenőrzést jelent, hogy a felügyelet kezdeményezési hatáskörébe kerülnek a bírságok, a szankciók, a felfüggesztések, valamint az engedélyek visszavonása.
   
Varga Mihály kiemelte: fontos módosítás továbbá, hogy nem jogszabály jelöli majd ki hosszú távon a takarékszövetkezeti integráció központi bankját, ami most a Takarékbank, hanem a versenysemlegességet érvényesítve a szövetkezeti hitelintegrációs szervezetnek lesz nagyobb jogosítványa. Ez segíteni fogja a rendszer működési hatékonyságát.
   
A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) dönthet majd a jövőben a tisztségviselői felfüggesztésekről, meghatározhatja az integrált informatikai rendszer működtetésének alapkövetelményeit - jelezte a miniszter.
  
Varga Mihály a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a szövetkezeti hitelintegráció helyes lépés volt a kormány részéről, sokkal stabilabb, kiszámíthatóbban működő, transzparensebb lett a rendszer. Azonban az elmúlt három év tapasztalata alapján finomhangolásra szükség van - tette hozzá.
   
A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben két levél is érkezett a kormányhoz a témában. Az egyikben Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke hívta fel a miniszterelnök figyelmét a takarékszövetkezeti rendszer működésében lévő visszásságokra. A másikat Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke írta, amelyben a rendszer versenysemleges és hatékony működéséhez módosításokat javasolt négy területen, méltányosabb bankadót, az egységes felügyeletet, az integráció során is működő versenysemlegességet, az integráció szabályozottságának további erősítését kezdeményezték.
   
Varga Mihály tájékoztatása szerint a Takarékbank és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete is közölte álláspontját a két említett levélben foglaltakról.
   
A kormány pénteki ülésén foglalkozott a kérdéssel, áttekintette a bankrendszer, ezen belül a szövetkezeti integrációs rendszer működését, és döntött a törvényelőkészítő munkáról. A jegybank és a bankszövetség munkatársainak bevonásával hétfő délelőttre elkészült a törvényjavaslat az egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról - ismertette Varga Mihály.
   
Elmondása szerint a bankszövetség versenysemlegesség kiterjesztéséről, a felügyeleti rendszer módosításáról szóló felvetését el tudták fogadni, a csoportszintű bankadófizetésre vonatkozót viszont nem.
   
Varga Mihály hangsúlyozta, továbbra is az a cél, hogy egységes felügyeleti működés valósuljon meg, növekedjen a takarékszövetkezetek működésének stabilitása, átláthatósága, hatékonyabban tudjanak hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Egyre t9bb hitelt vesznek fel a magyarok

A második negyedévben 657 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona, amiből 433 milliárd forintot a friss megtakarítások, 213 milliárd forintot a piaci hozamok adtak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A negyedév során a megtakarítások 11,3 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, amivel szemben a vállalt kötelezettségek összege 47,3 százalékos éves növekedése áll az első negyedévi 20,4 százalék után. A 433 milliárd forint nettó megtakarítás 2017 eleje óta a legkisebb volt.
2021. 08. 19. 05:30
Megosztás:

5 millió forint pénzügyi előnyt jelenthet a kamatmentes csok-hitel bevezetése

Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bevezetését követően egy 60 millió forint értékű új lakás megvásárlása 8 millió forinttal kerülhet kevesebbe a Bankmonitor számításai szerint.
2021. 08. 17. 23:00
Megosztás:

A hitelfelvételnél a nők a megfontoltabbak

Bár a money.hu statisztikái szerint a Hitelintéző szolgáltatást igénybe vevők között a hölgyek körében magasabb a hitellel már rendelkezők aránya, ám ez leginkább a diákhiteleknek köszönhető.
2021. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás

A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
2021. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Gyülekeznek a fellegek a lakossági hitelpiac fölött?

Eddigi legalacsonyabb értékét vette fel júliusban a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index, mely a nagyobb lakossági hiteltípusok iránti online keresletet méri. Bár a babaváró kölcsön és a lakáshitelek iránti online érdeklődés nőtt, a személyi kölcsönök iránti kereslet gyengülése a mélybe rántotta a mutatót.
2021. 08. 11. 16:00
Megosztás:

A jelzáloghitelpiac további növekedését várja a Duna House

A jelzáloghitelpiac az első félévben 34 százalékkal haladta meg az előző évi volument, amely az előzetesen várt 20 százalékos növekedést is felülmúlja. A Duna House szerint a második félévben, amely szinte kivétel nélkül mindig az erősebb félév a hitelpiacon, hasonló tendenciák várhatók, és így a tavaly kihelyezett 928 milliárd forintnyi jelzáloghitel után 2021-ben szinte biztosan eléri a piac az 1000 milliárd forintos határt, illetve az előrejelzés szerint meghaladhatja az 1200 milliárd forintot is. A jelzáloghitelpiacot az otthonteremtési támogatások intenzív kereslete mellett az ősszel várhatóan újra felfutó ingatlanpiaci adásvételek is erősíthetik.
2021. 08. 08. 13:00
Megosztás:

Biztosra mennek a hiteligénylők

Márciustól kezdve erős felfutásban van a hazai hitelpiac, minden harmadik magyar háztartás törleszt legalább egyfajta hitelt. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 364 milliárd forint értékű jelzáloghitel realizálódott a piacon 2021 második negyedévében, féléves szinten pedig közel 600 milliárd forintot helyeztek már ki. A Duna House Pénzügyek által közvetített hiteltranzakciók alapján az ügyfelek átlagosan 17,8 millió forintot igényelnek lakáskölcsönként, jellemzően hosszú kamatperiódusú konstrukcióban, az esetek 65%-ában pedig hitelügyintézői segítséget kérnek.
2021. 08. 06. 14:00
Megosztás:

Új csúcsra jutott a lakáshitelezés: 136,4 milliárd forint egy hónap alatt!

Júniusban eddig sosem látott összeget, 136,4 milliárd forint lakáshitelt vettek fel az emberek a bankokból - nyolc éve egy év alatt helyeztek ki a bankok annyi lakáshitelt, mint idén tavasszal egy-egy hónapban.Bár a piac már számolt az MNB kamatemelésével, a lakáshitelpiacon – miként azt a money.hu előre jelezte – a kamatemelés automatikus érvényesülésének gátat szabott a banki verseny. Kamatelőnye miatt egyértelműen a 10 évre fixált kölcsönök vették át a vezető szerepet a folyósításokban az idén.
2021. 08. 03. 20:00
Megosztás:

Rezsicsökkentésbe kezd a lakáspiac

Nagyon kedvező hitelkonstrukció bevezetésével üzen hadat az energiazabáló lakásoknak és élénkíti a takarékos ingatlanok piacát a jegybank. Bár az ősztől elérhető zöld lakáshitel pontos részletei még nem ismertek, a legfontosabb paraméterekből látható, hogy nagyon-nagyon kedvező konstrukció lép a piacra – az ügyfelek 10 millió forintonként durván 45 ezer forintos törlesztéssel számolhatnak, ami akár milliós megtakarítást jelenthet a hitelfelvevőknek. Ugyanakkor a korszerű lakásokra kínált zöld hitel miatt markánsabban kettéválhat az új és használt lakásokra kínált hitelek kamata, s ez hatással lehet a használt lakások piaci árára is.
2021. 08. 01. 07:00
Megosztás:

23,5 milliós lakáshitel is elérhető 20 évre a májusi átlagbérrel

431 560 forint volt az átlagos bruttó kereset májusban Magyarországon, a mediánbér (tehát, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint kevesebbet) pedig 332 690 forint volt. Ez az átlagbér esetében 287 ezer forintos nettót jelentett, a mediánbér esetén pedig 221 ezer forintot.
2021. 08. 01. 05:00
Megosztás:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás: