A román pénzügyminiszter nem támogatja az IMF szándéklevél újratárgyalását

(MTI) - Hibásnak nevezte csütörtökön Sebastian Vladescu pénzügyminiszter azt az esetleges döntést, hogy Románia újratárgyalja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megegyezés nyomán kidolgozott szándéklevél-tervezet tartalmát.

Ez a szándéklevél tartalmazza a meghirdetett drasztikus megszorító intézkedéseket, egyebek között a közalkalmazottak 25 százalékos bércsökkentését, valamint a nyugdíjak és a munkanélküli segély lefaragását 15 százalékkal. A román kormány még nem fogadta el a meghirdetett intézkedéseket, egyelőre egyeztetések zajlanak a szakszervezetekkel.

 

Traian Basescu román államfő a héten bejelentette, hogy bármikor lehetőség nyílik a szándéklevél-tervezet tartalmának újratárgyalására, de - hívta fel a figyelmet - ez veszélyes lenne, hiszen a román kormánynak sürgősen cselekednie kell az államháztartási hiány elszabadulásának megfékezése érdekében. A deficit az idén meghaladná a bruttó hazai termék 9 százalékát, amennyiben a román kormány nem csökkenti a közkiadásokat.

 

A román kormány 6,8 százalékos államháztartási hiányban egyezett meg az IMF romániai küldöttségével, amely hétfőn hagyta el az országot. Az IMF-fel kötött egyezség nyomán kidolgozott szándéklevél-tervezet tartalmáról a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőit tömörítő társadalomegyeztetési bizottságnak kell határoznia. A kabinet csak e testület kedvező véleményezése esetén fogadhatja el a szándéklevelet.

 

A bizottság hétfőn ül össze annak ellenére, hogy eredetileg péntekre volt meghirdetve a tanácskozás, de a szakszervezetek halasztást kértek. A román sajtó szerint azonban a kormánynak nem okoz különösebb nehézséget a megszorító intézkedéscsomag elfogadtatása ebben a testületben, mivel kétharmados többséggel születnek a döntések, márpedig a kormány és a munkáltatók - akik szintén támogatják a főleg a közszférát sújtó megszorításokat - képviselői elegen vannak a testületben a szándéklevél-tervezet elfogadásához.

 

Az Agerpres hírügynökség román kormányzati forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a konkrét intézkedéseket egy, a kormány által kidolgozott törvénytervezet tartalmazza majd, amit normál parlamenti vagy sürgősségi eljárással vitat meg, esetleg a kormány vállal felelősséget a csomagért. Ez utóbbi procedúra a parlamenti vita nélküli elfogadást teszi lehetővé. A felelősségvállalás ugyanakkor azt is jelenti, hogy Emil Boc kormányának mennie kell, ha a parlament elutasítja a tervezetet. A kormányoldal azonban jelenleg kényelmes többséggel rendelkezik a parlamentben.

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Találkozott az orosz és a kínai védelmi miniszter Moszkvában

Hivatalában fogadta Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kínai hivatali partnerét, Tung Csün admirálist pénteken, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában.
2026. 04. 25. 16:00
Megosztás:

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 25. 15:00
Megosztás:

Agrárközgazdasági Intézet: a nyerstej és a vágósertés ára csökkent, a tojás drágult márciusban

A nyerstej átlagára és a vágósertés termelői ára csökkent, a tojás csomagolóhelyi ára kissé nőtt 2025 azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb összesítéseiben.
2026. 04. 25. 14:00
Megosztás:

Leminősítette Szlovákiát az S&P

Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.
2026. 04. 25. 13:00
Megosztás:

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az EBRD

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 04. 25. 12:00
Megosztás:

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás: