Az ABB befejezte az Energetikai Hálózatok üzletág eladását a Hitachinak

Az üzletág eladása lehetővé teszi, hogy az ABB a kulcsfontosságú piaci trendekre és vevői igényekre, így a közlekedés és az ipar villamosítására, az automatizált gyártásra, a digitális megoldásokra, valamint magasabb szintű, fenntarthatóbb termelékenységre koncentráljon.

„A mai bejelentésünk fontos fordulópontot jelent az ABB történetében. Azóta, hogy bejelentettük az Energetikai Hálózatok Hitachinak történő eladási szándékunkat az ABB jelentős előrelépést tett azon az úton, hogy egy még ügyfélközpontúbb és egyszerűbb szervezeti felépítésű vállalattá váljon.  Úgy hisszük, hogy a Hitachi jó tulajdonosa lesz az Energetikai Hálózatok üzletágnak, és ABB által letett szilárd alapokra támaszkodva az új tulajdonos irányításával az üzletág továbbfejlődhet,” – nyilatkozta Peter Voser, az ABB igazgatótanácsának elnöke. Az ABB kötelezettséget vállal arra, hogy a tranzakcióból befolyó nettó készpénzbevételt a részvény-visszavásárlási programjára fordítja. Célunk, hogy ezt a programot hatékonyan és felelősségteljesen hajtsuk végre, figyelembe véve az adott körülményeket.”       

Az ABB a tőkeszerkezet-optimalizálási programjával összhangban azt tervezi, hogy az Energetikai Hálózatok üzletág értékesítéséből származó 7,6-7,8 milliárd USD nettó bevételt kifizeti a részvényeseinek. Azt tervezzük, hogy a 2020 második negyedévi pénzügyi adatok közzétételét követően részvény-visszavásárlási programot indítunk. A program keretében a társaság kibocsátott részvénytőkéjének 10%1-át kívánjuk visszavásárolni, amely a saját részvényeket nem számítva, 180 millió részvényt jelent.

A részvény-visszavásárlási programot svájci SIX Swiss Exchange tőzsde másodlagos értékpapírpiaci rendszerében kívánjuk lebonyolítani. Erre a vállalat 2021. március 25-én tartandó éves közgyűléséig kerül sor, amelyen arra kérjük majd a részvényeseket, hogy fogadják el a programban visszavásárolt részvények törlését, illetve ismertetni fogjuk a folyamatban lévő tőkeszerkezet-optimalizálási programunk részleteit is. Az ABB arra törekszik, hogy megőrizze „A” hitelképességi minősítését.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2020-ban? ITT kiszámolhatod!

„Az üzletág eladását követően az ABB kiváló pozícióban van ahhoz, hogy a jövőben az ipari ügyfelek igényeire koncentráljon. A technológiai vezető szerepünkre és kiváló innovációs eredményeinkre támaszkodva mostantól arra fókuszálunk, hogy kiemelkedő értéket hozzunk létre az ügyfeleink, a munkavállalóink és a részvényeseink számára. E célunkat a decentralizált üzleti modellünk további fejlesztésével, a teljesítményorientált vezetési kultúránk megerősítésével és az aktív portfolióoptimalizálással kívánjuk elérni” – nyilatkozta Björn Rosengren, az ABB vezérigazgatója.  

 Az ABB, amely hosszú távú üzleti partnere a Hitachinak, kezdetben megtart egy 19,9%-os tőkerészesedést a Hitachi ABB Power Grids név alatt induló, svájci központtal működő vegyes vállalatban.  Az energetikai rendszerek terén globális piacvezetőnek számító vegyes vállalat a tervek szerint megközelítően 10 milliárd USD éves árbevétellel számol, közel 36 000 alkalmazottal rendelkezik, és több mint 90 országban áll ügyfelei rendelkezésére. A vegyesvállalat igazgatótanácsának munkájában részt vesz Timo Ihamuotila, az ABB pénzügyi igazgatója, valamint Frank Dugan, az ABB végrehajtó biztosságának korábbi tagja is.

A tranzakció Hitachival elfogadott feltételei megegyeznek a 2018. december 17-én bejelentett feltételekkel. A tranzakció az üzletág 100%-ra, 11 milliárd USD értékre szól.  Az értékesítés során az ABB opciós jogot kötött ki, amely szerint a tranzakció lezárása után 3 évvel megválhat a most megtartott 19,9% os tulajdoni részesedésétől.

Hozzászólások

Áramfogyasztási rekordot hozott a kánikula

Új történelmi rekordot ért el Magyarország nyári villamosenergia-fogyasztása kedden, június 22-én a rendszertehelés elérte a 6660 megawattot (MW), 27,7 Celsius-fokos napi átlaghőmérséklet mellett - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. az MTI-vel szerdán.
2021. 06. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött a HUMDA és a HUNESZ

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) és a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ), amelynek elsődleges célja a tehetséges versenyzők felkutatása és a szimulátorsport fejlesztése, valamint a fiatal célközönség megszólítása.
2021. 06. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezt a besorolást kapta az MVM a Fitch Ratings-től

A magyar államadósságra érvényben tartott osztályzattal azonos, BBB induló besorolással látta el kedden az MVM hosszú távú deviza- és forintkötelezettségeit a Fitch Ratings.
2021. 06. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beszállt a Hiventures a Bankmonitorba

A lakossági hitelek terén piacvezető Bankmonitor Kft.-ben szerzett részesedést a hazai startup- és kkv-szektor legaktívabb tőkefinanszírozási partnere, a Hiventures. A pénzügyi szektor digitalizációjának egyik éllovasa, az egyik legismertebb hazai fintech brand remekül használta ki a világjárvány okozta piaci forrongást: 2020-ban 50 százalékos árbevétel-növekedést ért el.
2021. 06. 22. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 ezer forinttal indult, ma milliárdos céget vezet a testvérpár

Nagy Antal és Nagy Gábor két és fél évtizeddel ezelőtt az édesanyjuktól kért pénzből kezdett el vállalkozni, de hosszú és rögös út vezetett odáig, ahol most tartanak. Különböző kalandokban volt részük, egyszer még tönkre is akarták tenni őket, de soha nem adták fel. A 2008-as gazdasági világválság után egy modellváltásnak köszönhetően sikerült hatékonyabbá válniuk és azóta folyamatosan nőnek a vállalat bevételei és nyereségessége. Tavaly a koronavírus-járvány miatt megháromszorozódott a forgalmuk, az ezzel megkeresett pénzt pedig infrastruktúrába fektetik és exportpiacra lépnek.
2021. 06. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megállapodás született a béremelésről GE Aviation veresegyházi gyárában

Megállapodás született a béremelésről és a kollektív szerződésről folytatandó tárgyalások megkezdéséről a GE Aviation veresegyházi gyárában, ahol a szakszervezetek korábban határozatlan idejű sztrájkot hirdettek szerdától - közölte a Magyar Vegyipari Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) az MTI-vel.
2021. 06. 22. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra indulnak WizzAir járatok Spanyolországba

Újra közlekednek Budapestről és Debrecenből a WizzAir légitársaság járatai Spanyolországba - közölte a WizzAir hétfőn az MTI-vel, miután Spanyolország hétfőn zöld listára helyezte Magyarországot.
2021. 06. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Környezetbarát hőtárolási módszert fejlesztettek ki Bácsalmáson

Energiatakarékos és környezetbarát hőtárolási módszert fejlesztett ki az építőipari termékeket gyártó Thermofoam Kft. bácsalmási telephelyén. A módszer hőtároló mikrokapszuláknak köszönhetően működik, amelyek egyebek mellett hőszigetelő anyagba vagy a vakolatba keverve fejtik ki hatásukat - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a cég ügyvezetője.
2021. 06. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az FF Fémfeldolgozó Zrt. 650 millió forintos beruházása

Elkészült az FF Fémfeldolgozó Zrt. 650 millió forintos beruházása, a fejlesztésnek köszönhetően a cég minden munkahelyét meg tudta őrizni - közölte a pénzügyminiszter Facebook oldalán hétfőn.
2021. 06. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem kapkodja el a kiszállást a belsőégésű motorokból a BMW

Lassúbb ütemben készül kiszállni a BMW a hagyományos belsőégésű motorok gyártásából német konkurensénél, az Audinál.
2021. 06. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Online konzultáció indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-trainről

Internetes konzultáció indul az ősztől közlekedő Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (villamosvasút) üzemeltetéséről - tájékoztatta Lázár János, a beruházásért felelős kormánybiztos pénteken az MTI-t.
2021. 06. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatná a digitális fejlesztéseket a Saldo új vezetője

A digitális fejlesztések folytatásában látja a sikeres működés zálogát a Saldo Zrt. új, a posztot júniustól betöltő vezérigazgatója. Sarkadi-Nagy András ezt megelőzően a tanácsadói üzletág vezetője volt - tájékoztatta a cég az MTI-t.
2021. 06. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. kötelező vételi ajánlatot tesz a CIG részvényeire

Benyújtották a Magyar Nemzeti Bankhoz felügyeleti jóváhagyásra a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. kötelező nyilvános vételi ajánlatát a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeire - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 06. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

53 milliárd forintot fektet be a Lego Nyíregyházán

A Lego állami támogatással 53 milliárd forintból bővíti a nyíregyházi üzemét - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Lego Manufacturing Kft. beruházását bejelentő budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 06. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerkezetkész lett a Újlipótváros új lakóparkja

Szerkezetkész lett a Duna Pearl a főváros XIII. kerületében, azon belül Újlipótvárosban található új lakópark, a beruházás összértéke mintegy 70 millió euró - közölte a Polat pénteken az MTI-vel.
2021. 06. 19. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitotta amerikai irodáját az egyik legelismertebb magyar sporttech startup

Bejelentette együttműködését a szurkolói képküldő alkalmazást fejlesztő magyar Seyu Solutions és a Blue United Corporation. A partnerség célja, hogy az európai piacon egyre jelentősebb szerepet betöltő sporttech megoldás Észak-Amerikában és Ázsiában is meghatározó piaci jelenlétet alakítson ki. Az együttműködés keretén belül immár a Seyu New York-i irodája is megnyitotta kapuit.
2021. 06. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Emirates júliusra eléri járvány előtti kapacitásának közel 90 százalékát

Az Emirates júliusban járatait már 124 úti célra üzemelteti, ezzel eléri a járvány előtti kapacitásnak közel 90 százalékát. Visszatérnek a levegőbe a közkedvelt A380-asok is: a hálózat 15 városra bővül, ahová a légitársaság 129 járatot összesen 30 óriásgéppel üzemeltet.
2021. 06. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beruházási támogatást kap a Seqomics Kft.

Az Egészségipari támogatási programon belül 330 millió forintot kapott a mórahalmi Seqomics Kft. - jelentette be Varga Mihály pénteken.
2021. 06. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Környezettudatos beruházás Zalaegerszegen: szárazföldi lazacfarmot tervez a Zalmon Kft.

Világszínvonalú beruházás keretében szárazföldi lazacfarmot hozhat létre a Zalmon Kft. Zalaegerszegen. A magyar cég a csúcstechnológiával működő telepének építését a tervek szerint 2022 elején kezdheti meg. A régió első szárazföldi lazacfarmjának célja, hogy az európai lazacellátásban jelentkező egyre növekvő igényeket hatékony és felelősségteljes módon szolgálja ki, ezáltal változtatva az egyre kevésbé fenntartható tengeri lazactenyésztési gyakorlatokon.
2021. 06. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors ügyintézést ígér az MVM Démász a napelemes csatlakozók számára

Az MVM Démász a növekvő igények miatt felgyorsította a háztartási napelemes rendszerek hálózatra csatlakoztatását - közölte a szolgáltató az MTI-vel csütörtökön.
2021. 06. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások: