Az idei évet 0,3 százalékos visszaeséssel is megúszhatjuk
A legfrissebb konvergenciajelentés szerint teljesíthető az idei államháztartási hiánycél, a deficit a GDP 3,8 százaléka lehet eredményszemléletben, a külső finanszírozási képesség elérheti a GDP 1,6 százalékát - ismertette Oszkó Péter. Kiemelte: a kormány a dokumentumban jelezte azt is, hogy egyedi zárolással biztosíthatja a tartalékok egy részének "el nem költését".
A kedvezőbb makropályát egyebek között a javuló exportkilátások indokolják, ezért a kormány az idei export növekedési ütemet 3 százalékról 5,5 százalékra emelte. Javította a folyó fizetési mérleg idei hiányára vonatkozó előrejelzést is: a GDP 0,5 százalékáról 0,2 százalékára.
Az inflációs prognózis nem változott: 4,1 százalék maradt. A bruttó államadósság az idén a GDP 79, jövőre 76,9, majd a rákövetkező évben 73,6 százaléka lehet. A konvergenciajelentést pénteken küldi el a kormány Brüsszelbe, így a részletek ezt követően lesznek nyilvánosak.
A dolláralapú kötvénykibocsátás sikerét Magyarország javuló piaci megítélésének és az ország iránti bizalom erősödésének tudható be, Oszkó szerint a kötvénykibocsátás a 2010-es teljes devizafinanszírozási igényt le tudja fedni: 7 milliárd dollár ajánlat érkezett, 2 milliárddal szemben. A 275 bázispontos tervezett felár 265 bázispontra csökkent. Ez kevesebb mint 250 bázispont euróalapon, azaz CDS alatti felárat jelent. A kupon 6,25 százalékos lett, ez már a Valutaalap hitelcsomagjával is versenyképes árazás - tette hozzá.