BÉT: Mire számíthatnak ma a befektetők?

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

BÉT: Mire számíthatnak ma a befektetők?

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában közölte, az elmúlt két napban délutánra megérkeztek a profitrealizálók, annak ellenére, hogy rendkívül kedvező volt a nemzetközi befektetői hangulat. Emiatt a BÉT-en az árfolyamok nemigen tudtak érdemben feljebb kapaszkodni.
   
Hozzátette, az OTP-nél a 9000 forintnál húzódó szintre érdemes figyelni, ugyanis ha a bankpapír árfolyama ezt át tudja törni, akkor emelkedés várható. A Mol árfolyamában szintén nem volt érdemi változás, 1900 forintnál támasz, 2000 forintnál ellenállás húzódik. A Richter jegyzése a 6400 forintos szinten zárt, amelynek áttörése esetén folytatódhat az emelkedés a gyógyszergyártó árfolyamában. A Magyar Telekom visszatért a 360 forintos szinthez.
   
Arról is beszámolt, hogy a 4iG vezetősége 22 forintos osztalék kifizetését javasolja, amiről az április 29-ére összehívott közgyűlésen szavaznak majd. Továbbá megjegyezte, hogy a CIG Pannónia az április 17-re kitűzött éves rendes közgyűlését a vészhelyzet miatt bizonytalan ideig elhalasztja.    
   
Közölte, Nagy Márton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán egy háttérbeszélgetésen elmondta, hogy az MNB a kedden bejelentett eszközvásárlási programjának részleteiről és időzítéséről április 28-án fog dönteni.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor       
   
A CIB elemzése szerint a szerdán közölt márciusi inflációs adat magasabb lett a vártnál az olajár zuhanása ellenére is, ami azt mutatja, hogy a "koronavírus bomba becsapódása" előtt erős volt a kereslet oldali inflációs nyomás a gazdaságban. A kilátásokat nagy bizonytalanság övezi, hogy a kínálat oldali tényezők (ellátási nehézségek miatti drágulás) vagy a kereslet oldali tényezők (recesszió, csökkenő kereslet) lesznek az erősebbek.
     
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,09 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 32 863,79 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,7 milliárd forint volt. A Mol 31 forinttal, 1,62 százalékkal 1941 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8800 forintra csökkent, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 360 forintra esett, forgalma 221,9 millió forint volt. A Richter-papírok ára 45 forinttal, 0,71 százalékkal 6400 forintra nőtt, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

Hozzászólások

Kissé gyengült a forint

Kis mértékben gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2020. 05. 25. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek az ázsiai tőzsdék

Az Ázsiában már bezárt tőzsdék mindegyike pluszban fejezte be a napot, ugyanakkor a hétfő reggel még nyitva tartó térségbeli börzéken vegyes volt a mozgás.
2020. 05. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zökkenőmentes volt az üzletek újranyitása

Zökkenőmentes volt az üzletek újranyitása, illetve korábbi nyitvatartási rendre visszaállása, a fogyasztóvédelmi hatósághoz nem érkeztek ezzel kapcsolatos panaszok - közölte Schanda Tamás az MTI-vel. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta, hogy a vásárlók és a tisztességes piaci szereplők érdekeinek védelme továbbra is kiemelten fontos a kormányzat számára, ezért a veszélyhelyzet alatt is folyamatosak az ellenőrzések.
2020. 05. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az üzemanyag ára - ábrán mutatjuk!

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2020. 05. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A pánik után kissé emelkedett a GKI konjunktúraindexe

A GKI konjunktúraindexe az áprilisi 29 pontos esése után 5 ponttal, mínusz 28 pontra emelkedett, ami még mindig átható pesszimizmust tükröz, ugyanakkor a részindexek többsége májusban - vélhetően a kormányzat által bejelentett járványügyi lazítás hatására - egyharmadát ledolgozta áprilisi drámai zuhanásának. Az iparban azonban még tovább erősödött a pesszimizmus - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2020. 05. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Online bemutatósorozatra készül a Madách Színház

Bemutatósorozatra készül a Madách Színház az interneten; a premiereket élőben, a színészek lakásáról közvetítik. Június 4-én Carol Rocamora Örökké fogd a kezem című műve, június 11-én Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című komédiája látható.
2020. 05. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 05. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A járványhelyzet után vásárolna nyaralót? Ezekre érdemes figyelni a vásárlásnál!

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások idején sokak fejében megfordulhatott az a gondolat, hogy mennyivel könnyebb lenne átvészelni a kényszerű bezártságot egy vidéki kertes házban vagy nyaralóban, mint a négy fal között. Az ingatlanpiacon az utóbbi időszakban a vevőknek a kedvező alkuk lehetősége is megnőtt, az ár azonban nem minden. Az OTP Bank ingatlanhitelezési szakértői ezúttal a nyaralóvásárlásról gyűjtötték össze a legfontosabb tudnivalókat.
2020. 05. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékos lesz május utolsó pár napja

Május utolsó hetében csapadékosabb lesz az időjárás. A napsütés mellett többször is várhatók záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2020. 05. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar tőzsde

Erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 050,92 ponton zárt pénteken, 1004,79 ponttal, 2,95 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2020. 05. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Drasztikusan megnőtt az igény a bölcsődékre, óvodákra

Drasztikusan megnőtt az igény a bölcsődékre és az óvodákra az elmúlt napokban, a bölcsődés korúak mintegy 15 százaléka, az óvodásokkal együtt a gyerekek több mint 10 százaléka járt ügyeletre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
2020. 05. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

105 új GPS-t kapott az OMSZ

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 105 új GPS-t - útvonaltervezőt - kapott egy felajánlásnak köszönhetően a koronavírus-járvány idején. A készülékeket a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) döntése alapján a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatták célba.
2020. 05. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ér a Maradj Otthon! fesztivál

Több mint két hónappal az indulása után véget ér a Maradj Otthon! Fesztivál. A nonprofit kezdeményezés keretében több száz interneten keresztül nézhető eseményt, köztük koncerteket, online partykat, gyerekprogramokat kínáltak a szervezők a járvány miatt otthon maradóknak, programjaikkal több mint 2 millió embert értek el.
2020. 05. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil lábakon áll a magyar bankrendszer

A magyar bankrendszer stabil, a veszélyhelyzet idején is akadálytalanul működött - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter videoüzenetében, amellyel a Magyar Bankszövetség pénteki tisztújító ülését köszöntötte.
2020. 05. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet a Magyar Közlönyben, június 2. és június 15. között továbbra is tantermen kívüli, digitális munkarend szerint folyik az oktatás.
2020. 05. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar Honvédség is részt vesz a munkahelyteremtésben

A Magyar Honvédség mint az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével vesz részt a kormány gazdaságvédelmi programjában, a munkahelyteremtésben - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
2020. 05. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a BKK ügyfélszolgálatai

Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélközpontjai és központi ügyfélszolgálata - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
2020. 05. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig több mint 110 ezer ember bértámogatására érkezett igény

Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Alsópáhokon.
2020. 05. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a jelentkezési dömping a táboroztatásban

Elindult a jelentkezési dömping a táboroztatásban, miután Novák Katalin államtitkár szerdán bejelentette, hogy június közepétől lehet ottalvós táborokat tartani - mondta a taborfigyelo.hu ügyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2020. 05. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vámos Levente került az Allianz Hungária Zrt. menedzsmentjébe

2020 májusától a vállalat értékesítési és hálózatirányítás divíziójának élére Vámos Levente került, aki a Magyar Nemzeti Bank hatósági engedélyét követően, az Allianz Hungária Zrt. igazgatóságának a tagjává is válik.
2020. 05. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások: