Gyorsult az európai indexek hétfőn megindult csökkenése
A világ egyik legnagyobb nyersanyagipari vállalata, a brit-ausztráliai BHP Billiton kedden figyelmeztetett, hogy mind lassabban nő a kínai vasérckereslet, sőt, hovatovább a növekedés leállni látszik. Ez világszerte megijesztette a befektetőket. Délután az is rontotta a hangulatot, hogy az Egyesült Államokban, szerdán megjelent adat szerint, februárban csökkentek az új lakásépítések. Ezért megindult némi óvatos áthelyezkedés a részvényekből az amerikai kincstárjegyekbe.
Noha az euróövezeti államadósság-válság továbbra is takaréklángon van, az európai piacokon is folytatódott, méghozzá meredekebben, a részvényárak visszaigazítása a múlt hét végi, most már túl merésznek érzett nyolchavi csúcsokról.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 69,70 pontos, 1,17 százalékos csökkenéssel 5.891,41 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 99,28 pontos, 1,39 százalékos mínusszal 7.054,94 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 47,05 ponttal, 1,32 százalékkal 3.350,83 pontra gyengült.
Az euró este, napközi visszaesés után ismét 1,32 dollár fölé emelkedve, 0,06 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint hétfő este. A svájci frankhoz képest a közös valuta továbbra is szilárd 1,20-1,21 frank között félúton, szintén 0,06 százalékos napi gyengüléssel.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 124,19 dollárba került, 1,52 dolláros napi árveszteséggel. Az Irán elleni szankciók áremelő hatását átmenetileg ellensúlyozta a szaúd-arábiai olajipari miniszter nyilatkozata arról, hogy a magas árakat nem indokolja a világgazdaság "vérszegény" állapota, továbbá szerinte a kínálat jelentősen meghaladja a keresletet, és Szaúd-Arábia maga kész bármilyen többletkeresletet kielégíteni. Az arany ára unciánként (31,1 gramm) 10,45 dollárral 1.652,60 dollárra csökkent azonnali szállításra Londonban. (MTI)