IMF: A vártnál is nagyobb lendületet vesz idén a világgazdaság

Az IMF által eddig vártnál is nagyobb lendületet vesz idén a világgazdaság, részben a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a hatására.

IMF: A vártnál is nagyobb lendületet vesz idén a világgazdaság

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, Világgazdasági kilátások, 2021 április (World Economic Outlook, WEO april 2021) című tanulmányának januári adatokat aktualizáló áprilisi előrejelzése szerint idén a globális gazdaság 6 százalékkal nőhet a januárban várt 5,5 százalékkal szemben, a jövő évi GDP-növekedési adatot a jelentés összeállítói 4,2 százalékról 4,4 százalékra javították.
   
Tavaly 3,3 százalékkal zsugorodott a globális gazdaság.
   
A dokumentum ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a kilátásokat nagyban befolyásolhatja, hogy milyen sikeresen nő a beoltottság a világon. Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója a minap azt mondta, hogy szélesedik a rés a lakosságát gyorsan beoltani képes gazdag országok és a szükséges források szűkében lévő szegényebb országok között.
   
Januári becsléséhez képest 0,8 százalékponttal, 4,3 százalékról 5,1 százalékra javította a fejlett országok idei évi és 0,5 százalékponttal, 3,1 százalékról 3,6 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását a valutaalap. Az országcsoport hazai összterméke (GDP) 4,7 százalékkal csökkent tavaly.
   
Az euróövezetben a tavalyi 6,6 százalékos GDP-csökkenés után idén 4,4 százalékos növekedést vár az IMF, 0,2 százalékponttal magasabbat a januári prognózisban jelzettnél, 2022-ben pedig 3,8 százalékos növekedést, szintén 0,2 százalékponttal magasabbat.
   
Az idei németországi növekedési prognózisát 0,1 százalékponttal javította az IMF 3,6 százalék növekedésre, a jövő évit pedig 3,4 százalékra a januárban becsült 3,1 százalékról. A német GDP tavaly 4,9 százalékkal csökkent.
   
Részben az amerikai kongresszus által március elején jóváhagyott újabb, ezúttal 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag hatására az IMF jócskán javított az Egyesült Államok idei és jövő évi GDP-növekedési kilátásán. Az ideit a januári 5,1 százalékról 6,4 százalékra, a jövő évit pedig 2,5 százalékról 3,5 százalékra változtatták. Tavaly 3,5 százalékkal csökkent az amerikai GDP.
   
A fejlődő országokban 6,7 százalékos növekedést vár az idén az IMF és 5,0 százalékos növekedést jövőre. Az idei prognózist 0,4 százalékponttal megemelte, a jövő évin viszont nem változtatott. Az országcsoport GDP-je 2,2 százalékkal csökkent tavaly.
   
Kína idei növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 8,4 százalékra javította az IMF, a jövő évi becslésén viszont nem változtatott, továbbra is 5,6 százalékos bővülést vár. Kína gazdaságának teljesítménye 2,3 százalékkal nőtt tavaly.
   
India gazdasága az idén 12,5 százalékkal növekedhet, 1 százalékponttal gyorsabb ütemben a januári prognózisnál, jövőre pedig 6,9 százalékkal, 0,1 százalékponttal nagyobb ütemben. India hazai összterméke 8,0 százalékkal csökkent tavaly.
   
A világkereskedelmi forgalom tavaly 8,5 százalékkal csökkent, az idén az IMF prognózisa szerint 8,4 százalékkal, jövőre 6,5 százalékkal nő. Az idei forgalom 0,3 százalékpontos, a jövő évi pedig 0,2 százalékpontos növelés a januári becsléshez képest.
   
A Brent, a Dubai Fateh, és az amerikai WTI nyersolajak árának átlaga 41,29 dollár volt tavaly. Az idén 58,52 dollár, jövőre pedig 54,83 dollár lesz. A tavalyi olajár 32,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. Az idén 41,7 százalékkal emelkedik az olajár, ami a januárban becsülthöz képest 20,5 százalékponttal magasabb növekedés. Jövőre 6,3 százalékkal lesz alacsonyabb az olajár, ami 3,9 százalékpontos lefelé módosítás a januárban jelzetthez képest.
   
Az IMF a fejlett országokban 1,6 százalékos inflációt vár az idén és 1,7 százalékosat jövőre. Az idei inflációs előrejelzését 0,3 százalékponttal, a jövő évit 0,2 százalékponttal módosította felfelé.
   
A fejlődő országokban az idén 4,9 százalékos, jövőre pedig 4,4 százalékos inflációra számít az IMF, az idén 0,7 százalékponttal, jövőre 0,2 százalékponttal magasabbra a januárban jelzettnél.
   
Tavaly a fejlett országokban 0,7 százalékkal, a fejlődő országokban 5,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Hozzászólások

Ipari és építőipari adatok érkeznek a jövő héten

Az ipari termelés februári teljesítményéről szóló második becslést és az építőipar februári kibocsátásának adatait publikálja jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő forgalomban esett a BUX

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, a BUX 43 775,41 ponton zárt pénteken, 467,52 ponttal, 1,06 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2021. 04. 11. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Havi több tízezer forintos juttatást kaphatnak az állást találó közfoglalkoztatottak

A kormány ismét meghirdeti a Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot, amellyel az utóbbi években több mint 17 ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítette az elsődleges munkaerőpiacon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Bodó Sándort, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát idézve szombaton az MTI-vel.
2021. 04. 10. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most jön a feketeleves? Egyre több cég válhat fizetésképtelenné

Egyre többen tartanak fizetésképtelenségi hullámtól a világjárvány gazdasági hatásai miatt az európai országokban. Az OECD kimutatása szerint a leginkább érintett szektorokban ez akár 30%-os is lehet. Ezért most kiemelkedő szerepe van a kockázatminimalizálásnak, amelyben a partner cégek rendszeres monitoringja, és a körülményekhez igazodó szerződés kialakítása egyaránt fontos.
2021. 04. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhat az infláció gyorsulása

Megfelelt a várakozásoknak az infláció márciusi emelkedése, és a világpiaci olajárak, valamint a dohánytermékek jövedéki adójának növekedése miatt a drágulás további gyorsulására számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.
2021. 04. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emelkedtek az árak márciusban

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megint nőtt az ipari termelés februárban

Idén februárban a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján az ipari kibocsátás 3,9 százalékkal emelkedett. A Gazdaság-újraindítási akcióterv intézkedéseinek köszönhetően az ipari termelés már februárban növekedésnek indult - kommentálta a legfrissebb statisztikai adatokat György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
2021. 04. 08. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén akár 4,5 százalékos is lehet a GDP-növekedés

Korábbi prognózisánál gyorsabb növekedésre számít idén a Kopint-Tárki: a kutatóintézet a járványügyi korlátozások oldásából adódó második félévi élénkülésnek köszönhetően a bruttó hazai termék (GDP) élénk, 4,5 százalékos emelkedésével számol szerdán kiadott legfrissebb konjunktúrajelentésében, szemben a decemberben előrejelzett 3,5 százalékkal.
2021. 04. 08. 07:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Megindult a növekedés az euróövezetben

Márciusban növekedésre váltott az euróövezeti gazdasaság a feldolgozóipari teljesítmény lendületes erősödésének köszönhetően a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzserek körében végzett felmérésének szerdán publikált végleges eredménye alapján.
2021. 04. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány 650 millió forinttal támogatja egy ipari park létrehozását Ózdon

A kormány 650 millió forintos támogatást nyújt Ózd városának egy ipari park létrehozására - jelentette be Riz Gábor, a város fideszes országgyűlési képviselője Ózdon sajtótájékoztatón, a kormány szerdai döntését ismertetve.
2021. 04. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd magához térni a a brit szolgáltatási szektor

A szerdán ismertetett legújabb aktivitási mérőszámok szerint fél év visszaesés után erőteljes növekedésnek indult a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor, mindenekelőtt a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások fokozatos, már a múlt hónapban megkezdődött enyhítésének hatására.
2021. 04. 07. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban

Spanyolországban 1,5 százalékkal, mintegy 59 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma idén márciusban az előző hónaphoz képest - tájékoztatott a munkaügyi minisztérium kedden.
2021. 04. 07. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bugár Csaba került a Magyar Államkincstár élére

Bugár Csaba közgazdász került a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöki pozíciójába - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán kedden.
2021. 04. 06. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erre figyelnek a tőzsdések a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az iparra és a külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozó februári első becslés, a márciusi fogyasztói árindex, valamint a héten ismerteti a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének március végi, előzetes pénzforgalmi adatait is.
2021. 04. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vállalkozás indításakor jobb, ha nem a barátodra hallgatsz

Fokozatosan romlik Magyarországon az újonnan létrejövő vállalkozások túlélési aránya, közel minden harmadik cég az első öt évben elbukik. Ennek sokszor az az oka, hogy bár a fiatal vállalkozójelölteknek még nincs elegendő piaci tapasztalata, kapcsolatrendszere és vevői ismerete, a szakemberek segítsége helyett mégis legtöbben barátaik, ismerőseik véleményét kérik ki az üzleti jellegű kérdésekben. A vállalkozások hosszú távú sikere tehát azon is múlik, hogy felismerjék szakmai korlátaikat, hiányosságaikat, és tapasztalt üzleti tanácsadókhoz forduljanak, mert az innovatív ötlet bár felkelti a vállalkozás iránt az érdeklődést, a szakmai tudás és tervezés adja az alapját az eredményes működésnek – javasolják a K&H szakértői, valamint Balogh Péter, a Cápák között üzleti show-műsor egyik befektetője.
2021. 04. 02. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Alacsonyabb optimizmus Kelet-Európában

Mivel a Covid-19 járvány a különböző régiókat eltérő mértékben érintette, és az egyes országok a megfékezésére is más-más intézkedéseket hoztak, nem csoda, hogy a kelet-európai, közel-keleti, afrikai és latin-amerikai országok vállalatainak kilátásai is jelentős eltéréseket mutatnak. A Fidelity International elemzői összességében a hangulat javulásáról számolnak be, de az optimizmus mértéke alacsonyabb, mint más régiókban.
2021. 04. 01. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelte növekedési várakozását a GKI

A múlt év végi előrejelzéséhez képest 0,6 százalékponttal, 4,3 százalékra emelte a gazdaság idei növekedésére (GDP) vonatkozó prognózisát márciusi elemzésében a GKI.
2021. 03. 31. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy éves csúcson a német infláció

A várakozásoknak megfelelően 13 havi csúcsra nőtt márciusban az infláció Németországban elsősorban az energiaárak emelkedése miatt a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzes adatokon alapuló kedden publikált kimutatása szerint.
2021. 03. 30. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A harmadik hullám visszavetette a gyors talpraállási reményeket

Noha 2020-ban a megkérdezett cégvezetők túlnyomó többsége a távoli munkavégzés végleges elterjedését prognosztizálta, a KPMG friss kutatásában, ami már a pandémia harmadik hullámának tanulságait is magába foglalja, már sokkal óvatosabbak voltak. Csak minden hatodik cégvezető nyilatkozott úgy, hogy csökkenteni fogják az irodaterületeiket, és csak a munkatársak ötödét tervezik távoli munkavégzésben foglalkoztatni. Ugyanakkor kétharmaduk azt vallja, hogy ezeket a lépéseket csak akkor érdemes napirendre venni, ha már a kollégák legalább felét beoltották.
2021. 03. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Végérvényesen átalakul a raktárpiac: hogyan változik a jövőben a logisztikai ingatlanok iránti kereslet?

A világméretű járvány örökre megváltoztatta a logisztikai ingatlanszektort: az ellátási lánccal kapcsolatos döntések minden eddiginél holisztikusabbá, adatvezéreltebbé és időszerűbbé váltak. Ennek a fordulatnak a hátterében is ugyanazok a tényezők – az urbanizáció, a digitalizáció és a demográfia – állnak, mint amelyek az életünket, a munkavégzési és a vásárlási szokásainkat is megváltoztatták.
2021. 03. 30. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: