Jelentős emelkedés előtt a DAX index

A technikai és a fundamentális kép alapján is valószínűsíthető, hogy két éven belül a német nagyvállalatokat tömörítő DAX index megközelítheti a 9.500 pontos értéket, ez pedig új csúcs lenne, ráadásul ez több mint 1300 ponttal múlná felül az eddigi rekord értéket - olvasható az Erste elemzésében.

A DAX árfolyamgrafikonján egy tető rajzolódott ki, melyet az árfolyam sikeresen át is tört, ráadásul egy fordított váll-fej-váll is felfedezhető a grafikonon. Ez az alakzat pedig egy 9.436 pontos DAX-ot vetít előre az elkövetkező 1,5 éven belül. Ami egyben új történelmi maximumot is jelentene. Azonban amíg ezt az árfolyamot elérjük számos ellenálláson kell még a DAX indexnek keresztülverekednie magát, ami mindannyiszor magában rejti a negatív korrekció lehetőségét is.

 

 

Rövidtávon az első tényező, ami akadályt jelenthet az az emelkedő trendcsatorna felső széle, melynek közelében mozog jelenleg az árfolyam, de egyelőre nem ütközött neki. Az elmúlt napokban e helyett az árfolyam kezd nekisimulni ennek a felső élnek és azzal párhuzamosan emelkedik az index értéke. Amennyiben mégis elérné a sáv tetejét, akkor rövidtávú negatív korrekció indulhat. Második ellenállásnak az előző lokális maximum számít 7.200 pontnál, majd ezt követi a 7.500 pontos lokális csúcs, majd a 8.151 pontos történelmi maximum.

 

Szerencsére lefelé is viszonylag közel találhatóak a szintek, melyek segítik a veszteségmaximalizáló kiszállási pontok helyének a meghatározását. Pozíciónyitást a jelenlegi szinteken javaslunk, míg a stoploss megbízást a 6.952-es szint alá javasoljuk elhelyezni, például 6.941 pontra. A 9.430 pontos célárral számolva a potenciális nyereség nagysága 33,5%, míg a hozam/kockázat arány nagysága 19:1.

 

Fundamentumokat tekintve mind a 30, DAX index kosárba tartozó cég teljesítette második negyedéves gyorsjelentési kötelezettségét és összességében jelentősen felülmúlták, mind az előző évi eredményeket, mind pedig az elemzői várakozásokat. Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 15,89%-kal múlta felül az elemzői várakozásokat és 18,94%-kal
a tavalyi év adatait. Az árbevétel is növekedett, ez 2,41%-kal haladta meg az elemzői várakozásokat és 7,3%-kal a tavalyi év adatait.


Az eredmény és az értékesítés növekedésének egymáshoz viszonyítót arányából látható, hogy a profitmarzs nagysága is emelkedett. A DAX index P/E-je 10,7 a 2012-es várakozásokkal számolva és 13,75 a 2011-es eredmények alapján számított P/E. Ha azzal számolunk, hogy a vállalatok ismételten hozzák a második negyedéves jelentésekben szereplő eredménynövekedést, vagyis ismételten sikerül közel 20%-kal emelniük éves szinten a nyereségüket (a várakozás év/év alapon 29% 2011-hez viszonyítva), az a technikai kép alapján valószínűsített másfél éves időtávon 31%-os EPS növekedést jelent, miközben 33,5%-os árfolyam emelkedésre számítunk. Ugyanis, ha csak azt feltételezzük, hogy jövőre is a jelenlegi értékeltségen fog forogni a DAX akkor közel 30%-os árfolyam növekedéssel kalkulálhatunk, ha az előrejelzések és a magas kockázati prémium nem változik.

Elmarad a Black Friday 2025-ben?

Elmaradhat idén az év végi vásárlási láz? Erre utal az alábbi felmérés, melynek részleteit cikkünkben ismertetjük. A felmérés eredményei akár a 2025-ös Black Friday -ra és a karácsonyi vásárlásokra is komoly hatással lehet.
2025. 10. 01. 01:00
Megosztás:

Ezek a mém érmék most a kripto befektetők kedvencei

A kriptovaluta piacra jellemzőek a hirtelen visszaesések, azonban a tapasztalt befektetők pontosan az ilyen időszakokban készítik el portfólióikat a következő bikafutamra. A legsikeresebb kereskedők azonban nem vásárolnak olyan kriptókat és mém érméket, amelyek már átestek a legnagyobb ralijukon. Ehelyett inkább olyan kezdeti stádiumú projektek tokeneit célozzák meg, amelyek komoly népszerűségnek örvendenek a kripto közösségen belül, és jó esélyük van több ezer százalékot emelkedni a kriptovaluta piac fellendülése alatt.
2025. 10. 01. 00:01
Megosztás:

E-cigaretta, kávé, energiaital - mit “szólnak” a fogaink?

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás világít rá arra, hogy a mindennapi szokások – például a kávéfogyasztás, energiaitalok és az e-cigarettázás – jelentős hatással vannak a szájüreg egészségére: elszíneződés, zománcerózió, érzékenység, fogszuvasodás és parodontális problémák is gyakoribbak lehetnek. A Clinident körképe ezekből a kutatásokból válogatva mutatja be, milyen tényezők játszanak szerepet a szájüregi problémák kialakulásában, és miért érdemes a megelőzésre nagy hangsúlyt fektetni.
2025. 09. 30. 23:30
Megosztás:

Egy év alatt több mint 2000 új szálloda - robbanásszerű márkabővülés a globális hotelpiacon

A Moore Hotels Quarterly adatai szerint egyetlen év alatt a nemzetközi márkás hotelek portfóliója több mint kétezer új szállodával nőtt, miközben Európa turizmusa teljesen visszaépült és tovább erősödik.
2025. 09. 30. 23:00
Megosztás:

Az ingatlan- és a pénzügyi szakértők szerepét is felértékelte az otthon start

A Duna House a szeptemberi adatai alapján közel 25%-kal több új ingatlanértékesítési megbízást kapott a nyári hónapok átlagához képest, miközben a cégcsoport pénzügyi közvetítő márkájánál, a Credipass-nál duplájára nőtt a jelzáloghitelek iránti kereslet az idei csúcshónaphoz képest. Ez egyszerre jelzi az eladói és a vevői oldal élénkülését, és azt is, hogy az Otthon Start Program (OSP) miatt a szakértők szerepe jócskán felértékelődött a lakáspiacon. A kereslet még a legmerészebb szakértői várakozásokat is felülmúlja.
2025. 09. 30. 22:30
Megosztás:

Ez a legnagyobb egészségügyi kockázat a munkahelyen

A mozgásszervi megbetegedések, mint a derék- és hátfájás jelentik a legnagyobb munkahelyi egészségügyi kockázatokat Európában – derül ki a 30 európai országban, köztük Magyarországon végzett uniós kutatásból. Az elhúzódó ülőmunka és az ismétlődő karmozdulatok okozzák a leggyakoribb problémát a megkérdezett 41 ezer vállalkozás visszajelzései alapján. Idehaza sokszor az utolsó pillanatban fordulnak szakemberhez panaszaikkal a betegek a Dr. Czigléczki Központ tapasztalatai szerint, pedig a legtöbb esetben akár műtét nélkül is megszüntethetők a tünetek.
2025. 09. 30. 22:00
Megosztás:

„Mentőöv” az első otthonig – konténer raktár bérlés, ha gyors tárolásra van szüksége

Az Otthon Start Program célja világos: saját lakás. Az odavezető út azonban gyakran tartogat csúszásokat – és ilyenkor dől el, mennyire lesz stresszmentes a költözés.
2025. 09. 30. 21:30
Megosztás:

Bővülhet az idén a biztosítási szektor

Ötödével bővülhet az idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-vel.
2025. 09. 30. 21:00
Megosztás:

Tovább szárnyal az ezüst árfolyama

Az ezüst árfolyama ma jelentős nyereséget ért el, közel 2,3%-kal emelkedett, amelyet a nemesfémek iránti általános piaci optimizmus táplál. A befektetők világszerte a biztonságos menedékeket keresik a fokozódó gazdasági bizonytalanság közepette, és az ezüst – hasonlóan az aranyhoz – ismét a figyelem középpontjába került. Azt, hogy milyen hatások állhatnak a tendencia hátterében, Szitás Lóránt, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértője járta körbe.
2025. 09. 30. 20:30
Megosztás:

A civilek az új hulladékégetők azonnali, uniós szintű moratóriumát követelik!

A mai napon 156 civil szervezet, köztük a Humusz Szövetség, intézett közös levelet Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz, az EU biztosaihoz és a tagállamok minisztereihez, amelyben az Európai Unió (EU) egész területén az új hulladékégető létesítmények jóváhagyásának és építésének azonnali moratóriumát követelik.
2025. 09. 30. 20:00
Megosztás:

A magyarok gyorsabban gazdagodnak, mint a világátlag

Tavaly a magyarországi lakosság vagyonosodásának üteme meghaladta a világátlagot, Magyarország a vizsgált államok közül a 28. helyre került a lakosság nettó pénzügyi vagyona alapján - közölte a felmérést készítő Allianz az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 19:30
Megosztás:

Több mint 30 éves tapasztalattal a biztosítási piacon – Eurorisk születésnap

Szeptember 30-án ünnepli fennállásának 32. évfordulóját a hazai biztosítási piac egyik meghatározó szereplője, az Eurorisk. Az elmúlt három évtizedben jelentősen átalakult a gazdasági környezet, a szabályozás, a technológia és az ügyféligények is, a vállalat elkötelezettsége azonban változatlan maradt: célja, hogy a biztosítások sokszor nehezen átlátható világában is a lehető legjobb megoldásokat kínálja ügyfeleinek.
2025. 09. 30. 19:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon és szeptember hónapot is nyereséggel fejezi be.
2025. 09. 30. 18:30
Megosztás:

Októbertől egyesülnek a 4iG Csoport távközlési vállalatai

Hamarosan zárul a 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be, így az idén januárban bevezetett egységes One ernyőmárka mellett, október 1-jétől cégjogilag is egyesülnek az említett vállalatok - közölte a 4iG az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 18:00
Megosztás:

Hamarosan kiderül, mely hazai éttermeket ragyoghatják be Michelin-csillagok

Nem kell már sokat várni a gasztroturistáknak és az ínyenceknek, a legújabb Michelin-díjakat idén is ünnepélyes gálaeseményen hirdetik ki október 9-én. A világhírű étteremkalauz által legkiválóbbnak ítélt kulináris műhelyek séfjei karrierjük megkoronázását élhetik meg a nagyszabású díjátadón, melyen a legfényesebb elismerést jelentő csillagok mellett további díjakat is átadnak az arra érdemesnek tartott vendéglátóhelyeknek. A MICHELIN Guide Magyarország idei kiadása pedig decemberben jelenik meg.
2025. 09. 30. 17:45
Megosztás:

23%-os árbevétel-növekedés az Amixa Holdingnál

Az Amixa Holding kiemelkedő első félévet zárt, közel 23%-os árbevétel-növekedéssel, pozitív eredménnyel és sikeresen lezárt akvizícióval. Az Amixa Holding Nyrt. közzétette a 2025. június 30-án zárult első félévre vonatkozó, nem auditált, IFRS szerinti konszolidált eredményeit. A csoport árbevétele 23%-kal, 7,8 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA elérte a 418 millió forintot, míg az adózott eredmény 127,7 millió forintos többletet mutatott. A növekedést az élelmiszer-nagykereskedelmi üzletág dinamikus bővülése és a Hunorganic Kft. akvizíciója is erősítette.
2025. 09. 30. 17:00
Megosztás:

Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál

A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium – munkavédelemért és fogyasztóvédelemért felelős minisztériumként – a jövőben is mindent megtesz a munkavállalók védelme és a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében, ezért határozottan fellép azok megsértése esetén.
2025. 09. 30. 16:00
Megosztás:

Új otthont fél órán belül – ennyit hajlandók utazni a magyarok

Az ingatlan.com új funkcióval segít a vevőket és a bérlőket abban, hogy áttekintsék a következő otthonuk mennyire van közel életük legfontosabb helyszíneihez. Az összegyűlt adatok alapján eddig nem ismert összefüggésekre is fény derült a lakáspiac működésével kapcsolatban. Az ingatlant kereső magyarok a kiszemelt ingatlantól általában 30–40 percnyi utat vállalnak munkahelyükig, vagy a gyermekük iskolájáig. Az egyetemisták jellemzően 18 percnyi sétatávolságra vagy 18 percnyi tömegközlekedésre keresnek albérletet. A szülők számára az iskola és óvoda közelsége kiemelten fontos: Budapesten autóval 14 perces úttal számolnak a lakásvásárlást tervezők, de tömegközlekedéssel vagy gyalog sem terveznek 30 percnél több utazást.
2025. 09. 30. 15:30
Megosztás:

Iráni atomprogram - Szankciókat jelentett be a brit kormány

Szankciókat jelentett be iráni tisztviselők, kormányzati hatóságok és bankok ellen a brit kormány az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 09. 30. 15:00
Megosztás:

A világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán

54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
2025. 09. 30. 14:30
Megosztás: