Jelentősen bővült a japán export

Az utóbbi négy hónap legerősebb ütemével bővült Japán exportja májusban, jelentősen nőtt az autók, autóalkatrészek és félvezető berendezések kivitele, híven tükrözve a globális kereslet erősödését.

Jelentősen bővült a japán export

A japán pénzügyminisztérium hétfőn közzétett előzetes adatai szerint az export 8,1 százalékkal nőtt éves összevetésben, gyorsabb ütemben az áprilisi 7,8 százaléknál, illetve az elemzők által várt 7,5 százaléknál.
   
A kivitel várhatóan a következő hónapokban is növekszik az autók, autóalkatrészek és félvezető berendezések iránti nagyobb keresletnek köszönhetően, miközben az Egyesült Államokkal való kereskedelemben felhalmozott többlet miatt Japán potenciális célpontja Donald Trump amerikai elnök protekcionista politikájának.
    

Japán importja 14,0 százalékkal nőtt, főleg az olajárak emelkedésének következtében. Elemzők 8,2 százalékra számítottak az áprilisi 5,9 százalék után.
   
A kereskedelmi mérleg három hónapja először ismét veszteséges volt, a hiány 578,3 milliárd jenre rúgott májusban, jóval meghaladta az elemzők által várt 235 milliárd jent. Áprilisban 624,6 milliárd jen többlettel zárt a mérleg.
   
Az Egyesült Államokba irányuló japán kivitel 5,8 százalékkal nőtt éves szinten májusban, gyorsult az ütem az áprilisi 4,3 százalékhoz képest. Különösen az autóalkatrészek exportja bővült. Ugyanakkor az amerikai import jóval nagyobb mértékben, 19,9 százalékkal nőtt májusban, főleg az amerikai repülőgépek és szén behozatala növekedett. Ennek eredményeként Japán kereskedelmi többlete 17,3 százalékkal, 340,7 milliárd jenre (3,08 milliárd dollár) csökkent, ami 2013 januárja óta a legkevesebb.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes szerint patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok, elsősorban amiatt, mert egyes amerikaiak képzeletbeli ellenségként ábrázolják Kínát.
2021. 07. 26. 11:00
Megosztás:

1,5 milliárd dózis vakcinát adtak be Kínában

Már több mint 1,5 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában a lakosság körében - közölte a kínai egészségügyi hatóság pénteken.
2021. 07. 25. 06:00
Megosztás:

XTB iroda nyílik Dubajban

Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.
2021. 07. 23. 06:30
Megosztás:

Rontotta a fejlődő ázsiai országok idei növekedési előrejelzését az ADB

Enyhén rontotta a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni gazdaságok idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), mivel a koronavírus-járvány újabb hulláma lassította néhány országban a fellendülést.
2021. 07. 21. 09:00
Megosztás: