Kegyelmi állapotban a hitelpiac

Rekordra futott a lakáshitelek kihelyezése áprilisban. A money.hu értékelése szerint a pandémia utáni hitelkereslet megugrás és a bankok közti verseny egyelőre felülírja a kamattrendeket, ám az MNB várt kamatemelés után kérdés, meddig marad a jelenlegi kegyelmi állapot a lakáshitel piacon.

Kegyelmi állapotban a hitelpiac

Soha nem látott mértékű összeget 107,6 milliárd forintot helyeztek ki lakáscélú hitelként 2021 áprilisában a hazai pénzintézetek. Ezzel a márciusi 100 4,9 milliárdos kihelyezést is sikerült felülmúlni.

A money.hu szakértőinek gyors értékelése szerint a pandémiás hónapok utáni felfutás és a bankok közötti kihelyezési verseny egyelőre felülírja a piaci kamattrendeket, hiszen a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a lakáscélú forinthitel szerződések átlagos kamata lényegében év eleje óta stagnál. Tavaly júniushoz képest pedig több mint 80 bázisponttal olcsóbban, átlagosan 4,2 százalékos hitelköltség mellett lehetett idén áprilisban hozzáférni lakáshitelhez a piacon. Mindezt olyan környezetben sikerül elérni amikor a pénzintézetek számára a hitelezési források egyértelműen megdrágultak. A hosszú távú, több éve fixált kamatozású lakáshitelek forrásköltsége tekintetében irányadónak tartott mutató, az 5 és 10 éves BIRS (budapesti kamatswap ügyletek) mutató szintje egy év alatt az ötéves futamidőben 0,93 százalékról 2,3 százalékra emelkedett, míg a 10 éves BIRS mutató 1,39 százalékról 2,7 százalékra ugrott. Mindez azt jelenti, hogy az emelkedő forrásköltségeket a bankok saját marzsuk csökkentésével ellensúlyozták.

Miután a Magyar Nemzeti Banktól június végén az iránymutató kamatok emelkedését várja a piac, a kérdés inkább az, hogy a hitelezés alapjául szolgáló kamatok meddig maradnak a jelenlegi szinteken és milyen mértékben emelkedhetnek a következő hónapokban. Gyors és jelentős változásra nem számítanak a szakértők, de idővel a hitelkamatoknak követniük kell a piaci forrásköltség emelkedését.   A fentiek miatt a money.hu szakértői szerint, aki hitelfelvétel előtt áll, érdemes hogy mérlegelje, hogy minél hamarabb tető alá hozza a konstrukciót.

A másik oldalon pedig azoknak a hiteleseknek, akiknek már jelenleg is van aktív hitelszerződésük - és fizetőképességük is rendben van, azaz nem kell a törlesztési moratórium védernyője alatt maradniuk - érdemes azon is elgondolkodniuk, hogy a korábbi magasabb kamatozású hitelüket most még jó kondíciókkal tudják újra cserélni a pénzintézeteknél. Kiváltképp igaz ez azokra az ügyfelekre, akik jelenleg változó kamatozású hiteleket törlesztenek. Az ő esetükben ugyanis jelenleg már a hosszan fix hitelek a legtöbb esetben olcsóbb kamatozást kínálnak, mint a jelenlegi konstrukciójuk. (Egy éve még nem ez volt a helyzet.) Ráadásul a jegybanki kamat változást legelőször a változó kamatozású hitelek fogják megérezni, hiszen ezen hitelek kamatát 3-6 hónaponként módosítja a bank.

Hozzászólások

Rezsicsökkentésbe kezd a lakáspiac

Nagyon kedvező hitelkonstrukció bevezetésével üzen hadat az energiazabáló lakásoknak és élénkíti a takarékos ingatlanok piacát a jegybank. Bár az ősztől elérhető zöld lakáshitel pontos részletei még nem ismertek, a legfontosabb paraméterekből látható, hogy nagyon-nagyon kedvező konstrukció lép a piacra – az ügyfelek 10 millió forintonként durván 45 ezer forintos törlesztéssel számolhatnak, ami akár milliós megtakarítást jelenthet a hitelfelvevőknek. Ugyanakkor a korszerű lakásokra kínált zöld hitel miatt markánsabban kettéválhat az új és használt lakásokra kínált hitelek kamata, s ez hatással lehet a használt lakások piaci árára is.
2021. 08. 01. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

23,5 milliós lakáshitel is elérhető 20 évre a májusi átlagbérrel

431 560 forint volt az átlagos bruttó kereset májusban Magyarországon, a mediánbér (tehát, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint kevesebbet) pedig 332 690 forint volt. Ez az átlagbér esetében 287 ezer forintos nettót jelentett, a mediánbér esetén pedig 221 ezer forintot.
2021. 08. 01. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Máris itt a jegybanki kamatemelés hatása: drágulnak a forintosított devizahitelek augusztusban!

Az alapkamat emelésének hatása relatív gyorsan begyűrűzik a változó kamatozású hitelek árazásába, emiatt az augusztusban forduló forintosított devizahitelesek kamata 0,54 százalékponttal fog nőni. Ráadásul a kamatnövekedés 2020. év eleje óta ennél jóval magasabb, már meghaladja az 1 százalékpontot. Mindezt azonban elfedheti a hitelmoratórium, így a következményekkel sokan csak később szembesülnek majd.
2021. 07. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új lendületet kapott a vállalati hitelezés

Felélénkítette a Széchenyi Kártya Program GO! a vállalkozási hitelek piacát. Az OTP Banknál néhány hét alatt már csaknem ezer vállalkozás nyújtott be hitelkérelmet az államilag támogatott, kevesebb mint 0,5 százalékos kamattal elérhető kölcsönökre. A hitelintézet július 1-je óta már több mint 11 milliárd forintnyi hitel összegre kötött szerződést a megújult program keretében.
2021. 07. 29. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőhet az újlakások ára a mindennél kedvezőbb lakáshitellel

Új hitelprogramot hirdetett meg az MNB októbertől: a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett kínál lakáshitelt mindazoknak, akik magas energiahatékonyságú, legalább BB besorolású, zöld szempontoknak megfelelő házat építenének vagy új ingatlant vásárolnának. Kiss Tamás, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat értékesítési vezetője arról beszélt, a bejelentés hatására sokan kivárnak a lakásvétellel, ugyanakkor aki használt ingatlant szeretne venni, annak teljesen felesleges a tranzakciót halogatni. A szakértő hozzátette, nőni fog a kereslet az újlakás-piacon, ennek hatására pedig az árak is emelkedhetnek majd.
2021. 07. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg családnak segíthet a zöld lakáshitelprogram

Családok tízezreit segítheti kedvező kamatozású otthonteremtési kölcsönnel a júliusban meghirdetett zöld lakáshitelprogram - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2021. 07. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a Széchenyi újraindítási hitelek folyósítása az Erste Banknál

Elindult a Széchenyi újraindítási hitelek folyósítása az Erste Banknál is, az első 5 millió forintot egy áruszállítással foglalkozó egyéni vállalkozó ügyfelének nyújtották - közölte a pénzintézet az MTI-vel.
2021. 07. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,5-2 millió forintba kerül egy 10 milliós lakáshitelnél, hogy ne rettegj a kamatemeléstől

Kamatemelési ciklusba kezdett az MNB, így még inkább fontossá vált, hogy a hitelfelvevők megfontolják, milyen hosszú kamatperiódussal vesznek fel hitelt. A Bank360 elemzői 10 millió forintos lakáshitelek esetén vizsgálták meg, hogy milyen különbségek vannak a változó és a különböző időszakokra fixált kamatperiódusú ajánlatok között.
2021. 07. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a babaváró hitel folyósítása a bankoknál

Jelentős növekedésről számoltak be a babaváró hitelek folyósításában a pénzintézetek.
2021. 07. 14. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több banknál már ingyen elkerülhető a moratóriumos futamidő hosszabbodása

Két héttel a javaslat megszületése után már több bank kínál díjmentes előtörlesztést és szerződésmódosítást a moratóriumból kikerülő ügyfelek számára. A következő napokban a bankok döntő része elérhetővé teszi a lehetőséget, amellyel elkerülhető a futamidő több hónapos, éves meghosszabbodása. A banki mellett az egyéb (közjegyzői) költségek eltörlése is segíthetne az adósokon
2021. 07. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi köze a lángosnak a hitelkamatokhoz?

A vártnál gyorsabb, 5,3 százalékos infláció volt Magyarországon idén júniusban, s a szolgáltatások terén az elemzők szerint még gyorsulhat is a pénzromlás. Az infláció gyorsulása a hitelkamatok változására is hatással lehet: ha júliusban magasabb kamatemelésről dönt az MNB, a bankok ceruzája is mélyebben fog majd a kamatemeléskor. Az év végéig folyamatosan emelkednek majd a banki hitelek
2021. 07. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

K&H: ez történt az első félidőben a babaváróval

Miközben a teljes magyarországi piacon a folyósított babaváró kölcsönök összege az év első öt hónapjában csökkent, a K&H-nál jelentősen, 36 százalékkal nőtt – ez csak egy, beszédes szám a 2 éves születésnapját ünneplő konstrukcióról, amelyhez hasonlóan kedvezményes államilag támogatott hitel korábban nem volt a piacon. A K&H babaváróinak nagy része biztosra megy, 10-ből 4-en úgy kérik a hitelt, hogy már úton van a baba.
2021. 07. 08. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Durván betett a nyár a lakossági hitelkeresletnek

Az utóbbi másfél év legalacsonyabb internetes érdeklődése jellemezte a lakossági hitelpiacot májusban a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index adatai szerint. A lakáshitel, a babaváró, és a személyi hitelek iránti netes keresések száma is csökkent.
2021. 07. 08. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

25 százalékkal kevesebben válnak el, de sokaknak még így is kockázatos lehet a Babaváró

A Babaváró Hitelben rejlő lehetőségek már közismertek, abba viszont sokan bele se gondolnak, milyen következményei lehetnek annak, ha nem tudják teljesíteni az elvárt feltételeket. Hogyan lehet a 0%-os hitelből egy pillanat alatt 7,21% kamatozású? A Duna House szakértői ismertetik a gyermekvállalást ösztönző kölcsön kockázatait is, hogy az ügyfelek kellő megfontolással vághassanak bele a hitelfelvételbe.
2021. 07. 08. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyon kapósak a lakossági kölcsönök

Erős a kereslet a K&H hitelei iránt. A folyósított lakáshitelek összege az év első négy hónapjában 39 százalékkal nőtt, miközben a teljes piac csak 7 százalékos növekedést mutatott. A babaváró hitel esetében a K&H 27 százalékos többletet ért el, szemben az országos piac zsugorodásával, a személyi kölcsönöknél pedig 3 százalékos volt a bővülés. Valamennyi hitel esetében a lakásfelújítás az egyik fontos cél és egyre nagyobb az érdeklődés az államilag támogatott lakáskorszerűsítési kölcsön iránt is.
2021. 07. 07. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó nagy szelet jutott a felújításoknak a hiteltortából

A lakásfelújításra kért lakáshitelek az utóbbi években 2-4 százalékos részesedéssel rendelkeztek, aztán jött az idei év, és meglódult ez a szegmens. Májusban már az új lakáshitel-szerződések 11 százalékát adták a lakásfelújítási célra felvett kölcsönök, amiben főszerepet játszik a gyermekes háztartások számára elindított otthonfelújítási program keretében elérhető állami kamattámogatású hitelkonstrukció. Azok is találhatnak kedvező konstrukciókat, akik esetleg nem felelnek meg az állami konstrukció feltételeinek, ők piaci alapú személyi kölcsönből vagy lakáshitelből finanszírozhatják a tervezett felújítást.
2021. 07. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A jól matekozó szülő előrehozza az iskolakezdést

A diákokat rendszerint elborzasztja az, hogy július elejétől a nagy a kereskedelmi láncok polcain megjelennek az iskolai füzetek, a tolltartók és a különböző tanulást segítő eszközök. Az ő esetükben érthető a felháborodás, hogy a nyár közepén a távoli iskolakezdésre emlékeztetik őket, de a kereskedők jól felfogott érdeke az, hogy jó előre megtervezzék a szezont.
2021. 07. 07. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtörtént, amitől mindenki tartott! A nagybankok kétharmadánál drágább lett a legnépszerűbb lakáshitel

A június 22-i alapkamat emelése után borítékolható volt a hitelkamatok növekedése. Ezek után nem meglepetés, hogy a Bankmonitor vizsgálata szerint a nagybankok kétharmada júliusra megemelte 10 éves kamatperiódusú lakáshiteleinek kamatát. A drágulás nem jelentős, kérdés azonban, hogy ezzel befejeződött-e a hitelek áremelkedése?
2021. 07. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Félévkor kitűnőre vizsgázott az ingatlan és a jelzáloghitelpiac is

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2021 júniusában, országosan 13 615 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2021. 07. 04. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: