Kiket kell kinyírni? Obama aláírta...

Barack Obama amerikai elnök személyesen dönti el, hogy az al-Kaida terrorszervezet mely feltételezett tagja kerüljön a titkos "halállistára" - állította keddi számában több jelenlegi és volt amerikai hivatalos személyre hivatkozva a The New York Times.

A "halállista" az al-Kaida azon tagjainak a nevét tartalmazza, akiket az amerikai biztonsági szerveknek Pakisztánban, Jemenben vagy Szomáliában dróncsapással kell megsemmisíteniük.


    A lajstromba veendő terroristákat  Jemen és Szomália esetében a Pentagon mintegy 100 terror-elhárítási szakértője "jelöli ki", a pilóta nélküli repülőgépekkel Pakisztánban végrehajtott csapásokért a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a felelős. Az előbbi két  ország esetében az elnök minden egyes likvidálás esetében személyesen dönt, az utóbbi ország esetében azonban csak akkor, ha a CIA a  csapás előkészítésében nem jut odáig, hogy "csaknem bizonyos" legyen abban, hogy a támadásnak nem lesznek polgári áldozatai.


    A lap szerint Obama 2009 augusztusában akkor rendelte el Baitullah Mehszud, az al-Kaida pakisztáni vezetője megsemmisítését, amikor az a feleségével együtt az egyik sógora otthonában tartózkodott. A támadásban Mehszudon kívül több rokona is életét vesztette. Obama tavaly személyesen döntött arról is, hogy Jemenben öljék meg amerikai állampolgárságú Anwar al-Awlaki radikális iszlamista prédikátort. A lap szerint az amerikai elnökök között nem volt még példa olyan mértékű személyes részvételre, mint amilyet Obama  vállalt magára az al-Kaida elleni küzdelemben.
    "Ő olyan elnök, akit nem nagyon hoz zavarba az, ha az Egyesült Államok nevében erőt kell alkalmaznia" - jelentette ki Tom Donilon nemzetbiztonsági tanácsadó arra a kérdésre válaszolva, hogy mi lepte meg a legjobban Obamával kapcsolatban.


    A The New York Times a címlapon elindított, terjedelmes, három további újságoldalon folytatódó cikkében beszámol arról a vitáról is, amely az amerikai kormányzaton belül a dróncsapások polgári áldozatainak összeszámlálásáról folyik. A jelenlegi összesítési módszer szerint a műveleti területen minden, fegyverforgatásra alkalmas korú férfi hadviselőnek számít mindaddig, amíg hírszerzési információk alapján posztumusz ártatlannak nem minősül. A lap szerint ez az egyik magyarázata annak, hogy a hivatalos amerikai statisztikák szerint miért "egyszámjegyű" a polgári áldozatok száma.  


    A civil áldozatok csökkenésének egy másik oka az, hogy a CIA csökkentette a dróncsapásonként alkalmazott robbanóanyag mennyiségét, miután az elnök az ügyben aggályait hangoztatta - írta a The New York Times.

A Waberer’s stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalatával, a megállapodás célja, hogy közös vállalatot hozzanak létre a Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére - közölte a Waberer's kedden az MTI-vel.
2025. 10. 21. 19:00
Megosztás:

Ezúttal sem változtatott az MNB a jegybanki alapkamaton

Maradt a kamatszint. A várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon maradt a hazai alapkamat, az overnight jegybanki betét 5,5 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata pedig 7,5 százalékon.
2025. 10. 21. 18:30
Megosztás:

A legígéretesebb kriptovaluta-előértékesítések 2025-ben: 6 projekt hasznosság szerint rangsorolva

A mai kriptopiacon az előértékesítések a befektetők egyik legnépszerűbb módjává váltak arra, hogy korai szakaszban csatlakozzanak ígéretes projektekhez, mielőtt azok a főáramba kerülnének. Itt találkozik az innováció a lehetőséggel, ám a szomorú igazság az, hogy nem minden előértékesítés váltja be az ígéreteit. Számos új token forradalmi technológiát ígér, mégsem indul el valós termékkel vagy hasznos szolgáltatással.
2025. 10. 21. 18:00
Megosztás:

Hamarosan bővülnek a háziorvosi hatáskörök

Társadalmi egyeztetésen van az a rendeletcsomag, amely kibővíti a háziorvosok által is elvégezhető vizsgálatok körét az elsősorban népegészségügyi szempontból kiemelkedőnek számító megbetegedések esetében - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy keddi, budapesti háttérbeszélgetésen.
2025. 10. 21. 17:30
Megosztás:

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség alelnöke lett

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern Europe - BACEE) alelnöke lett, kinevezését a szervezet 50. jubileumi konferenciáján jelentették be kedden Bécsben - tájékoztatta a Gránit Bank az MTI-t.
2025. 10. 21. 17:00
Megosztás:

Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
2025. 10. 21. 16:30
Megosztás:

Felfüggesztik időszakosan a kamionstopot

A nehéz tehergépjárművek hétvégi és munkaszüneti napokra vonatkozó forgalomkorlátozása az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával is érvényben lenne. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel kedden.
2025. 10. 21. 16:00
Megosztás:

Történelmi minimumra süllyedt a születésszám Oroszországban

Történelmi minimumra süllyedt Olaszországban a születések száma, amely 2008 óta folyamatosan csökken - közölte az Istat olasz statisztikai hivatal kedden.
2025. 10. 21. 15:30
Megosztás:

Őszi szünet: érdemes felkészülni az autós vészhelyzetekre belföldi utazás során is

A magyar lakosság több mint fele (57%) legalább negyedévente indul el 100 kilométernél hosszabb belföldi túrára autójával az Europ Assistance friss, reprezentatív kutatása szerint. Az őszi szünet ebből a szempontból kiemelt időszak, hiszen sokan terveznek rövidebb autós utazásokat, ám a megnövekedett forgalom és az időjárás-változás miatt gyakoribbak lehetnek a balesetek és egyéb vészhelyzetek. Egy váratlan meghibásodás nemcsak a kikapcsolódást hiúsíthatja meg, hanem anyagi terhet is jelenthet. Bár az előzetes felkészülés és a gépjárműasszisztencia-szolgáltatások igénybevétele biztonságot nyújthatna, a lakosság csupán alig több mint negyede (27%) rendelkezik ilyen védelemmel.
2025. 10. 21. 15:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedtek a fizetések a gyógyszer- és építőiparban is

A tavalyi év végén készített HR Körkép felmérésben optimistán nyilatkoztak a munkáltatók az idei évre tervezett toborzási terveikkel kapcsolatban. Ez a gyakorlatban viszont sokkal inkább óvatos hozzáállásban nyilvánult meg. Az év második negyedévében – a globális trendbe illeszkedve – számottevő volt a fogyatkozás a meghirdetett pozíciók számában, a harmadik negyedévben pedig folytatódott ez a tendencia – derül ki a Profession.hu friss, harmadik negyedéves jelentéséből.
2025. 10. 21. 14:30
Megosztás:

Megugrottak a befektetői ingatlaneladások, nő az ingatlankínálat

A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben bérleti díjak növekedése különösen Budapesten megtorpant – derül ki a Duna House elemzéséből.
2025. 10. 21. 14:00
Megosztás:

Miért emelkedik ma a kriptopiac?

A hétvége kedvezően alakult a kriptovaluták számára: a teljes piaci kapitalizáció és a Bitcoin is erősödött, bár a hétfői kezdés kissé lassabb tempóban indult. Az altcoinok közül azonban több is kimagaslóan teljesít, élükön a Floki (FLOKI), amely az elmúlt 24 órában 14%-ot emelkedett.
2025. 10. 21. 13:30
Megosztás:

Súlyos higiéniai hibákat találtak egy sütőipari üzemben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket állapítottak meg egy baracskai sütőipari üzem ellenőrzésekor. A hatóság a feltárt jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, és csaknem fél tonna élelmiszert vont ki a forgalomból - jelentette be kedden a hivatal.
2025. 10. 21. 13:00
Megosztás:

XRP kripto milliárdok és politikai ambíciók

A Ripple-támogatott Evernorth tőzsdére megy, miközben Dorsey és Cuomo újraírnák a kriptovilág szabályait.
2025. 10. 21. 12:30
Megosztás:

Hatalmas üzleti veszteséget okoz, mégsem mérik a magyar cégek!

A fizikai munkavállalók toborzása és megtartása egyre összetettebb feladattá válik a magyar munkaerőpiacon - derül ki a Jobtain HR Szolgáltató kutatásából. A 116 vállalati HR-vezető válaszait tartalmazó online kérdőíves kutatás alapján készült benchmark riport rávilágít: a fluktuáció, a motivációvesztés és a megbízhatóság hiánya nemcsak HR-probléma, hanem komoly üzleti kockázat.
2025. 10. 21. 12:00
Megosztás:

A ChatGPT XRP árfolyam-előrejelzése a Ripple 1 milliárd dolláros vásárlási terve után

A mesterséges intelligencia váratlan módon vált témává a <a href="https://www.kriptoworld.hu/elerheti-e-az-xrp-az-arany-altal-tamogatott-2953-dollaros-arat-a-ripple-vezetoje-meresz-arprognozist-fogalmazott-meg/" target="_blank">Ripple és az XRP kapcsán</a>. Miután a Ripple bejelentette, hogy legalább 1 milliárd dolláros különalapot hoz létre, az OpenAI ChatGPT-je előrejelzést adott arról, hogy ez milyen hatással lehet a token árfolyamára a következő hónapokban.
2025. 10. 21. 11:30
Megosztás:

Ismét 4% alatt az amerikai tízéves hozam

A tíz éves amerikai kötvényhozam visszaesett egy éves mélypontjára, 4% alá. A korábban záró euróövezetben viszont nem volt érdemi mozgás tegnap, a tíz éves német hozam négyhavi mélyponton, 2,6% alatt végzett.
2025. 10. 21. 11:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a vezető Wall Street-i indexek

Tovább emelkedtek hétfőn az amerikai részvényindexek és ezzel 1% feletti erősödéssel indították a hetet, a Russell2000 középvállalati index 2%-kal került feljebb zárásra.
2025. 10. 21. 10:30
Megosztás:

Korrigáltak hétfőn az európai részvénypiacok, szárnyaltak a védelmi ipar vállalatai

Az amerikai regionális bankok okozta bankpánik enyhülésével korrigáltak hétfőn az európai részvényindexek.
2025. 10. 21. 10:00
Megosztás:

Coinbase: Az MI és a blokklánc lehet a kulcs a kriptobűnözés visszaszorításához

A világ egyik legismertebb kriptotőzsdéje, a Coinbase, arra szólította fel az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy végre nyúljon modern eszközökhöz a pénzügyi bűncselekmények ellen.
2025. 10. 21. 09:30
Megosztás: