Kína politikai támogatást nyújt Európának és az IMF szerepét hangsúlyozza
Ma aláhúzta: Kína újra és újra megismétli, hisz abban, hogy Európa rendelkezik azzal a képességgel és bölcsességgel, ami a válság leküzdéséhez szükséges. A diplomata kijelentette: Kína továbbra is támogatja Európát a G20-ak csoportján és a Nemzetközi Valutalapon (IMF) keresztül.
Ma utalt rá, a BRICS-országok, vagyis az öt legnagyobb feltörekvő állam (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) vezetői a G20-ak tavaly novemberi cannes-i csúcsa előtt találkozott és teljes egyetértésre jutott abban, hogy az IMF-nek kell a meghatározó szerepet kapnia az európai hitelválság elleni küzdelemben. Ugyancsak egyetértettek abban, hogy az IMF-nek be kell fejeznie a szervezet reformját, s bővítenie kell forrásait - hangoztatta Ma, egyúttal kifejezte, hogy Kína nyitott a folyamatra.
"A források növelése azonban nemcsak Európa segélyezését kell, hogy szolgálja, hanem a nehézségekkel küzdő feltörekvő országok és a fejlődő országok segítését is" - szögezte le a külügyminiszter-helyettes. Az öt ország a Világbank vezetőjének áprilisban esedékes megválasztásáról ugyancsak egyeztetett - mondta, hozzátéve, hogy a G20-ak londoni csúcstalálkozóján döntés született, "a nemzetközi pénzügyi szervezetek vezetőinek kiválasztásánál a nyitottság, az átláthatóság és az érdem elveit kell szem előtt tartani".
A BRICS-országok álláspontja szerint a Világbank tagjainak szigorúan követniük kell a kiválasztásra vonatkozó, bank által meghatározott eljárást, továbbá figyelembe kell venniük a feltörekvő és fejlődő országok akaratát és aggodalmait - jelentette ki a vezető kínai diplomata.