Külföldön terjeszkedik az Aegondirekt.hu

Az Aegon internetes biztosítója, az Aegondirekt.hu az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban 10 ezer szerződést kíván megkötni, jövőre Szlovákiában és Lengyelországban kezdi meg működését, de 2012-től jelen lesz Csehországban, Romániában és Törökországban is - mondta Marosvölgyi Péter szakmai igazgató kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az Aegon Biztosító nem száll be a kgfb díjversenybe, a kedvezményekre figyelemmel mindössze 2-3 százalékkal csökkentette a jövő évi díjait. A régi ügyfelek díja viszont 10-30 ezer forinttal is csökkenhet - mondta Papp Lászlóné gépjármű-biztosítási üzletág igazgató.

 

Jelenleg 370 ezer kgfb és 40 ezer casco szerződése van az Aegonnak. Idén az előbbinél 40 ezer, míg az utóbbinál 4.500 volt a nettó állomány növekedés. Papp Lászlóné beszélt arról is, hogy amikor októberben a PSZÁF megküldte a kgfb tarifákkal kapcsolatos vezetői körlevelét, abban megtiltotta, hogy az idei biztosítási díj indexálásával határozzák meg a biztosítók a jövő évi díjat. Így az Aegonnak is táblázatot kellett készítenie.

 

Az alapdíjat 1-5 százalékkal emelte a biztosító, viszont a kedvezmények miatt az átlagdíj 2-3 százalékkal csökken. Az eddigi on-line alkuszi kalkulációk szerint a piaci átlagdíjak 25 ezer forintról 17 ezer forintra csökkentek az induló kampányban, az Aegoné viszont megmaradt a 20-21 ezer forintos sávban.

 

Az üzletágvezető hangsúlyozta, hogy az Aegon kgfb díjai kockázatarányosak. Így például ha a családban van 17 és 24 év közötti gyermek, akkor a díj 20 százalékkal emelkedik. A károkat elemezve ugyan is azt tapasztalta a biztosító, hogy a 40-50 év közötti szülőknél, főleg ha két autó van a családban, megugrik a balesetek száma. Így lesz pótdíjas a kárt okozó gyermek.

Bhután titokban több mint 22 millió dollár értékben adott el Bitcoint – újabb eladási hullám jöhet?

A világ egyik legelszigeteltebb országa, Bhután, csendben, de következetesen használja a Bitcoint állami eszközként – most azonban ismét felbolygatta a kriptoközösséget. A Himalájai Királyság az elmúlt héten több mint 22 millió dollárnyi BTC-t mozgatott meg, ami újabb találgatásokat indított el egy esetleges eladási hullámról. Vajon a világ egyik legnagyobb állami BTC-birtokosa ismét piacra lép?
2026. 02. 05. 17:30
Megosztás:

Nem lassít a Palantir

A Palantir újabb lehengerlő negyedévet produkált: miközben bevételei 70 százalékkal ugrottak meg és rekordprofitot ért el, továbbra is példátlan ütemben nő mind a kormányzati, mind a vállalati megrendelések száma. A cég rendkívül profitábilisan működik és az AI alapú szoftverek iránti kiugró kereslet 2026-ra is optimista kilátásokat vetít előre.
2026. 02. 05. 17:00
Megosztás:

Csökkent a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2026. 02. 05. 16:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: Zsákutca a klónblokklánc – az Ethereum ökoszisztémának valódi innovációra van szüksége

Vitalik Buterin ismét egyértelmű üzenetet küldött az Ethereum-fejlesztőknek: az „copy-paste” EVM-láncok és a felszínes layer-2 kapcsolatok hosszú távon az ökoszisztéma stagnálásához vezetnek. Szerinte a kényelemre optimalizált megoldások helyett valódi, új képességeket hozó innovációkra van szükség.
2026. 02. 05. 16:00
Megosztás:

Januárban 1,6 százalékos volt az éves infláció Csehországban

Januárban 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Csehországban az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.
2026. 02. 05. 15:30
Megosztás:

Változás a vezetésben: előtérben a bizalom - A munkahelyi működés új mozgatórugói

Új megvilágításba helyezték az elmúlt évek tapasztalatai a vezetők szerepét és a munkahelyi működés alapjait. A Leading with trust című tanulmányból is kiderült, hogy a bizalom tudatos építése ma már nem csupán értékválasztás, hanem a hatékony együttműködés és a fenntartható teljesítmény egyik legfontosabb alapja. A kutatás olyan, eddig kevésbé látható működési mechanizmusokra is rávilágít, amelyek jelentősen befolyásolják, hogyan érzik magukat az emberek a munkahelyükön, és hogyan születnek meg a mindennapi döntések.
2026. 02. 05. 15:00
Megosztás:

A forint és a cseh korona erősödött az euróval és a dollárral szemben

Azok a vállalatok, amelyek rendelkeztek devizastratégiával, már 2026 januárjában javíthatták eredményeiket – különösen az importőrök. A fedezet hiánya alacsonyabb árrést jelentett az exportőrök számára.
2026. 02. 05. 14:30
Megosztás:

BKV: a buszok csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélték

Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65, teljesen alacsonypadlós, korszerű kényelmi és biztonsági felszereltségű Mercedes Benz Citaro K jármű forgalomba állt a fővárosban - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 02. 05. 13:30
Megosztás:

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A Google anyavállalata, az Alphabet jelentős nyereség- és árbevétel-növekedést ért el a tavalyi utolsó negyedévben, mindkét adat meghaladta az elemzői várakozásokat.
2026. 02. 05. 13:00
Megosztás:

Ismét hangos reklámok miatt járt el a médiatanács

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az előző héthez hasonlóan a reklámok hangereje miatt szankcionált egy médiaszolgáltatót. A testület gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 05. 12:30
Megosztás:

Megtévesztő gyógyhatást ígérő termékek a fókuszban - fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve átfogó vizsgálatot indított a sérülékeny fogyasztói csoportokat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében. Az ellenőrzések érintik a gyermekek védelme mellett az idősek számára szóló, egészségügyi szolgáltatásnak álcázott kezeléseket, valamint a fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű gyermeket gondozó családokat megszólító, sok esetben nem valós állításokat alkalmazó termékeket is.
2026. 02. 05. 12:00
Megosztás:

Adómentes lett az üzleti ebéd - 2026 januártól, visszamenőlegesen, ha étteremben költöttük azt el

100 millió forintig adómentes a reprezentáció: mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le a vállalkozások válláról, miközben élénkíti a vendéglátást.
2026. 02. 05. 11:30
Megosztás:

Ez a 10 legkeresettebb használt autó most Magyarországon 6000 km alatt

A Használtautó.hu adatai alapján 2026 januárjában látványos átrendeződés indult el a 6000 kilométernél kevesebbet futott, 2024–2026-os évjáratú autók piacán. Ezek a járművek a hatályos áfaszabályozás szerint is technikailag új autónak minősülhetnek, hiszen vagy még nem kerültek forgalomba, vagy futásteljesítményük nem haladja meg a 6000 kilométert, illetve a regisztrációjuk óta kevesebb mint hat hónap telt el. Míg 2025-ben még döntően a hosszú évek óta ismert gyártók határozták meg a kínálatot, 2026 elején több, a magyar piacon nemrég megjelent kínai márka is előkelő helyre került.
2026. 02. 05. 11:00
Megosztás:

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem

A Miskolci Egyetem együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Thaiföld egyik vezető felsőoktatási intézményével, a University of Thai Chamber of Commerce-szel Bangkokban, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.
2026. 02. 05. 10:30
Megosztás:

Romániában a költségvetési korrekciók után gazdaságélénkítő intézkedések következnek

Romániában a deficitcsökkentést célzó költségvetési korrekciók után a kormány gazdaságélénkítő intézkedések bevezetését tervezi - jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán.
2026. 02. 05. 10:00
Megosztás:

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda; 216 millió forintnyi lehet a kár - közölte a Rendészeti Államtitkárság csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 02. 05. 09:30
Megosztás:

AMD: a növekedési sztori él, de a piac többet várt

Az AMD a tegnapi zárás után publikálta negyedéves eredményeit. A chipgyártó részvényeinek idei felülteljesítése után a befektetők magasra tették a lécet, amelyet csak részben sikerült megugrani. A lezárt negyedév eredményei minden téren felülmúlták a várakozásokat, azonban a kínai értékesítések kilátásaival kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is nyomást gyakorolhatnak a megítélésre. A menedzsment bevételi és eredményvárakozásai ugyan a konszenzust meghaladták, ám nem érték el a piac optimistább forgatókönyveit. Ennek következtében, a kedvező eredményszámok ellenére, a befektetők reakciója visszafogottnak bizonyult, és a vállalat részvényei mintegy 7%-ot estek a zárás utáni kereskedésben.
2026. 02. 05. 09:00
Megosztás:

Hány forint most egy euró? Meg fogsz lepődni!

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.l.
2026. 02. 05. 08:30
Megosztás:

Erősíti kapcsolatát a Magyar Posta és a Temu

Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Temu online piactér üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére, a két társaság célja a Temun keresztül értékesítést végző magyar e-kereskedők, valamint a magyar lakosság magasabb szintű kiszolgálása - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 05. 08:00
Megosztás:

Rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására a BBC világszolgálata

Hagyományos hullámhosszokon fogható rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására szerdán a BBC világszolgálata (BBC World Service), miután az elmúlt hetek kormányellenes tiltakozó megmozdulásai nyomán a teheráni rezsim leállította az internetszolgáltatást az országban.
2026. 02. 05. 07:30
Megosztás: