Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
A testület a brit gazdaságba juttatott eddigi 200 milliárd fonton (60 ezer milliárd forinton) felül nem jelentett be újabb élénkítő célú likviditási injekciót, vagyis mennyiségi enyhítést sem. Mindkét döntés megfelelt az előzetes előrejelzések zömének, bár citybeli elemzői körökben már vannak olyan találgatások, hogy a Bank of England a továbbra is igen gyenge gazdasági aktivitás ellenére előbb-utóbb kamatemelésre kényszerül a célt jelentősen és jó ideje meghaladó infláció miatt. A brit központi bank - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta tartja fél százalékon irányadó kamatát, de már a 2009. januári fél százalékpontos csökkentéssel kialakult 1,50 százalékos akkori kamatszint is történelmi mélypont volt.
Az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban ugyanis soha nem süllyedt 2 százalék alá. A brit jegybank meglehetősen kényes helyzetben van, mivel a brit gazdaság teljesítménye egyelőre rendkívül vérszegény, az infláció viszont messze a célszint felett jár. A brit statisztikai hivatal a minap közölte, hogy részleges adatokra alapuló első becslése szerint 2011 első negyedében 0,5 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest. A bejelentés nyomán enyhültek azok a piaci félelmek, hogy Nagy-Britannia a 2009 harmadik negyedévében véget ért, hat negyedévig - rekordideig - tartó recesszió után ismét recesszióba kerülhet.
Azonban a tavalyi utolsó negyedévben a brit GDP fél százalékkal csökkent, vagyis az idei első negyedévi, azonos ütemű növekedéssel a brit gazdaság ugyanott állt, ahol 2010 harmadik negyedévének végén is tartott, így összteljesítménye féléves időtávlatban gyakorlatilag stagnált. Mindeközben az éves összevetésű infláció - jóllehet most már valamelyest lassul - még márciusban is 4 százalék volt, vagyis éppen kétszeresen haladta meg a Bank of England számára a brit kormány által előírt 2 százalékos követendő célt. Londoni elemzők mindent egybevetve azonban egyelőre nem várnak kamatemelést a brit jegybanktól.
Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi tanácsadó cég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a brit monetáris tanács csütörtöki döntését kommentáló gyorselemzésében kiemelte, hogy a legutóbbi rövid távú üzleti adatok áprilisra is gyenge növekedést valószínűsítenek; az ipari és szolgáltatási szektorok aktivitását mérő múlt havi brit beszerzési menedzserindexek (PMI) például mindegyik vizsgált kategóriában csökkentek. A CEBR szakértői csütörtöki kommentárjukban azt valószínűsítették, hogy a Bank of England jövő szerdán esedékes új inflációs jelentésében lefelé fogja módosítani 2011-re szóló gazdasági növekedési előrejelzéseit, és ez "feltehetőleg igazolásként is szolgál majd a laza pénzügypolitika további fenntartására".
A ház elemzői közölték, hogy a második negyedévre sem várnak "drámai javulást" a brit gazdaságban, így valószínűtlennek tartják, hogy a jegybank augusztusban - az akkori inflációs jelentés kiadásával együtt - kamatot emelne. Az elképzelhető, hogy a harmadik negyedévben gyorsul a növekedés, és ebben az esetben november lehetne egy 0,25 százalékpontos kamatemelés valószínűsíthető időpontja, ám változatlanul lehetséges az is, hogy a Bank of England 2012-ig nem nyúl több mint két éve rekordmélységben tartott alapkamatához - jósolták csütörtökön a CEBR szakelemzői. (MTI)