Meghaladta a Mol-csoport tavalyi EBITDA-eredménye a megemelt célkitűzést

A Mol-csoport 708,9 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly az előző évi 728,2 milliárd forint (2,69 milliárd dollár) után, az eredmény meghaladta az év közben megemelt célkitűzést - tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Meghaladta a Mol-csoport tavalyi EBITDA-eredménye a megemelt célkitűzést

A Mol a tavalyi első három negyedév eredménye alapján emelte az éves EBITDA-célkitűzést 2,3 milliárdról 2,4 milliárd dollárra.
   
A tavalyi negyedik negyedéves "tiszta" EBITDA 179,6 milliárd forintot (598 millió dollárt) tett ki, ami mintegy 13 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor meghaladta a 160,5 milliárd forintos piaci konszenzust.
   
A közlemény idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki azt mondta: erős eredményt ért el a Mol-csoport 2019-ben.
   
Jelezte, hogy a társaság a növekvő globális bizonytalanság ellenére optimistán tekint a 2020-as évre. Várakozásaik szerint az EBITDA 2,5 milliárd dollárra nő, középtávon 60 dolláros hordónkénti Brent kőolajárral számolva és még konzervatívabb petrolkémiai környezetet feltételezve. Ez ismét elég cash-flow-t fog biztosítani, hogy fedezze a stratégiai beruházásokat - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.
   
Hernádi Zsolt kiemelte, hogy tavaly szerződést kötöttek Azerbajdzsánban egy jelentős kutatás-termelési (upstream) részesedés vásárlásáról, a poliol projektnél elérték az 50 százalékos készültséget, a fogyasztói szolgáltatások üzletág pedig ismét rekordot döntött.
   
A kutatás-termelés üzletágban a szénhidrogén-termelés nőtt a tavalyi negyedik negyedévben. A teljes évre nézve változatlan maradt, átlagosan napi 111 ezer hordó olajegyenértéket ért el, kissé meghaladva a kitűzött 110 ezer hordós szintet. Ez azonban az alacsonyabb olaj- és földgázárak miatt mintegy 1,05 milliárd dollár EBITDA-t eredményezett, 17 százalékkal kevesebbet, mint 2018-ban.
   
A feldolgozás és kereskedelem üzletág (downstream) 2019-es tiszta EBITDA-ja 13 százalékkal 866 millió dollárra csökkent, ami a Mol szerint jól tükrözi a gyengébb makrokörnyezetet. A negyedik negyedévben a tiszta EBITDA 191 millió dollárra mérséklődött, ez 21 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában.
   
A finomítói és a petrolkémiai árrések egyaránt csökkentek az év végén, de a finomítói árrések 2020 január-februárban újra javultak. A tájékoztatás szerint az üzemanyag iránti kereslet továbbra is erős maradt a régióban, 3,4 százalékkal nőtt, ami segítette a feldolgozás és kereskedelem üzletágat.
   
A fogyasztói szolgáltatások szegmens ismét erős évet zárt, az eredmény két számjegyű növekedésével 471,4 millió dollár EBITDA-t ért el. Folytatódott a töltőállomás-hálózat átalakítása, év végére a Fresh Cornerek száma 877-re emelkedett az egy évvel korábbi 687-ről.
   
A gázszállítási üzletág tavalyi éves eredménye alig változott az előző évihez viszonyítva, 2019 utolsó negyedévében azonban 48 százalékkal magasabb volt az EBITDA az előző év azonos időszakához képest, mert jelentősen nőtt a kapacitásigény az orosz-ukrán tranzitszerződés körüli bizonytalanság miatt. A működési költségek több mint 10 százalékkal csökkentek.
   
A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záróára 2656 forint volt, éves minimuma 2550, éves maximuma 3450 forint.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: