Megszületett az egyezség az MDF fővárosi listájáról

(MTI) - Megszületett az egyezség hétfő koradélutánra az MDF és az SZDSZ között az MDF fővárosi listájáról.

Retkes Attila SZDSZ-elnök és Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a Magyar Demokrata Fórum a Szabad Demokraták Szövetségével egyetértésben olyan fővárosi listát terjeszt a választási bizottság elé, amelynek első tíz helyén sorrendben a következő jelöltek szerepelnek: Bokros Lajos, Debreczeni József (MDF), Skaliczki Andrea (SZDSZ), Iván János (MDF-SZDSZ), Pusztai Erzsébet (MDF), Győri Dénes (MDF), Farkas Tibor (MDF), Ferencz István (MDF-SZDSZ), Király Zoltán (MDF), Ritter János (MDF-SZDSZ).

 

Dávid Ibolya, az MDF elnöke az MTI-nek annyit mondott, hogy az MDF hétfőn délután benyújtja fővárosi listáját. Az MTI úgy tudja, hogy reggel fél nyolc óta tárgyalt egymással a két párt vezetése, a végső megállapodás az SZDSZ Gizella utcai székházában született meg Retkes Attila és Herényi Károly között. Mielőtt a két párt közös nyilatkozata megérkezett volna az MTI-hez, Herényi Károly autóval kihajtott az SZDSZ székházából, így az újságírók nem tudtak az elnökhelyettesnek kérdést feltenni. Az MDF országos választmánya még szombaton döntött úgy, hogy az MDF országos listáját Dávid Ibolya vezeti, őt követi Herényi Károly elnökhelyettes, Kajdi József, az MDF kabinetvezetője, Makay Zsolt választmányi elnök, Pusztai Erzsébet pártigazgató, Karsai Péter elnökségi tag, Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, Nagy Tamás, Somogyi Zoltán kampányfőnök és Juhász Zoltán. Az MDF budapesti területi listáját pedig Bokros Lajos vezeti, akit Debreczeni József követ.

 

Az MTI a választmányi ülés után úgy értesült: az országos és budapesti listát Bokros Lajos és Dávid Ibolya terjesztette a választmányi tagok elé azután, hogy azt a párt elnöksége elfogadta. Korábban úgy volt, hogy a párt elnöksége még pénteken dönt a budapesti és országos listáról. Az MTI MDF-es forrásokból úgy értesült, a Bokros Lajos és Dávid Ibolya által előterjesztett listán kívül volt egy másik is, amit Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke terjesztett elő, ezt azonban a párt elnöksége nem támogatta, így arról a választmányi tagok nem is szavaztak. Az MTI információi szerint a választmányi ülésen Bokros Lajos hosszú beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy miért szeretné a parlamentben látni az ő listáján szereplő képviselőjelölteket. Szombaton, még mielőtt az MDF választmánya döntött volna a listákról, ülésezett az SZDSZ országos tanácsa (ot) és fővárosi választmánya is. Retkes Attila pártelnök az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a szabad demokraták választási operatív testülete még pénteken arra a megállapításra jutott, hogy vélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott országos és budapesti listás pozíciók között, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra. Éppen ezért egy öt névből álló, zárt listát juttattak el a két testülethez, amelyet a fővárosi választmány megszavazott. A párt ezekre a helyekre a következő sorrendben delegálta az embereket: Retkes Attila pártelnök, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Skaliczki Andrea ot-elnök, Szentkuti Károly Győr-Sopron-Moson megyei elnök és Iván János, a párt XXII. kerületi képviselőjelöltje. Mindezek után vasárnap délután az MDF és az SZDSZ vezető testületei előbb külön-külön vitatták meg a Magyar Demokrata Fórum által szombaton elfogadott választási listákat, majd közös tárgyalóasztalhoz ültek. Az MTI akkor szabad demokrata forrásokból úgy tudta, hogy az SZDSZ a vasárnap esti megállapodás feltételeként azt akarja szabni, hogy a fővárosi listán Bokros Lajos mögött Ikvai-Szabó Imre kapja meg a második helyet. Így viszont az MDF-es Debreceni József egy hellyel hátrébb szorult volna. Retkes Attila a párt Választási Operatív Testületének vasárnap délutáni ülése előtt azt mondta: biztos abban, hogy az SZDSZ és az MDF meg fog egyezni az országos és a budapesti lista kapcsán "az apróbb részletkérdésekben".

 

Azonban a megegyezés elhúzódott, ugyanis vasárnap az SZDSZ Választási Operatív Testülete éjszakába nyúlóan tárgyalt, a megbeszélés egy részén, este negyed kilenctől pedig részt vett Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese is. Retkes Attila vasárnap este fél 12 körül az SZDSZ fővárosi székházánál várakozó újságíróknak azt mondta, hogy pártja és az MDF vasárnapi tárgyalásain is történtek előrelépések annak érdekében, hogy teljesüljön korábbi politikai megállapodásuk, de az egyes személyeknél fontosabb, hogy a demokratikus középnek, Bokros Lajos vezetésével legyen parlamenti képviselete. Közölte, hogy a nyitva maradt "részletkérdésekről" hétfőn tovább tárgyalnak, de véleménye szerint az egyeztetéseket délelőtt le tudják zárni.

 

A délelőttből végül kora délután lett, de Retkes Attila és Herényi Károly közös közleménye szerint a megegyezés megszületett. Az MTI hétfőn egész nap kereste, de nem érte el Csapody Miklós fővárosi képviselőjelöltet, akiről a Népszabadság című napilap szombaton azt írta: mivel nem került fel egyik listára sem, a szombati választmányi ülésen bejelentette, hogy "kiszáll", ami azt is jelentheti, hogy az MDF nem tud budapesti listát állítani. A képviselőjelölt vasárnap este az MTI-nek cáfolta azt a sajtóinformációt, hogy függetlenként indulna az országgyűlési választásokon. Arra a kérdésre viszont nem kívánt válaszolni, hogy visszalép-e hétfő délutánig. Retkes Attila hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy az országos listáról kedden tájékoztatják a sajtót.

A fuvarozók javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására

Egységes javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására a fuvarozói szakmai szervezetek február 15-éig - közölte a NiT Hungary csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 16. 02:30
Megosztás:

Gulyás Gergely: változik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj kifizetése

A kormány ülésén áttekintette a Bankszövetség jelzése nyomán a 13. és 14. havi nyugdíj kifizetésével összefüggő kérdéseket és a következő változásokat jelentette be Gulyás Gergely.
2026. 01. 16. 02:00
Megosztás:

Kedvező a hó a növények számára

A hó nagyon kedvező, védi a növényeket a fagykártól, és olvadáskor a nedvesség lassan a talajba szivárog - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 01. 16. 01:30
Megosztás:

Bajba kerültek a nyugdíjasok a hitelfelvételkor Magyarországon

A nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülhetnek a hitelpiacon: a banki minimumjövedelmi elvárások folyamatos emelkedése különösen érzékenyen érinti azokat a társadalmi csoportokat, amelyeknek a bevétele eleve alacsony, és nem követi a minimálbér növekedésének ütemét. Ebbe a körbe tartoznak a nyugdíjasok is, akik számára a hitelfelvétel feltételei az elmúlt években fokozatosan szigorodtak - értékelte a helyzetet elemzésében a Bank360.
2026. 01. 16. 01:00
Megosztás:

Mínuszba csúszott a bankszámlád egyenlege januárban? Ne bánkódj!

A január pénzügyileg a legmegterhelőbb időszak a családok számára: sokan mínuszba csúsznak a bankszámlán.
2026. 01. 16. 00:30
Megosztás:

A szabadidőpiac csendes átrendeződése a városi esték újra megtelnek élettel

A hazai szabadidő-gazdaság az elmúlt időszakban látványosan sokszínűbb lett: a városi programok, a vendéglátás és a különféle élményközpontok kínálata egyszerre próbál alkalmazkodni a változó fogyasztói szokásokhoz és a megélhetési költségek mellett is megmaradó kikapcsolódási igényhez.
2026. 01. 15. 23:56
Megosztás:

Új korszakot nyit a Solana-alapú digitális vagyonkezelés

A digitális eszközök világa egy újabb mérföldkőhöz érkezett: a Solana blokklánc köré épülő digitális vagyonkezelési modellek (DAT – Digital Asset Treasuries) új lehetőségeket kínálnak a befektetők számára. Míg a kriptopiacokon továbbra is erőteljes a szkepticizmus, különösen a tőkeáttétel és az elhúzódó medvepiacok kapcsán, a Solanára épülő DAT-stratégiák mögött álló szakemberek szerint ezek az aggodalmak gyakran félreértésekből fakadnak.
2026. 01. 15. 23:30
Megosztás:

A SUI ára elérte az 1,80 dollárt, de nem tudja felvenni a versenyt a Digitap ($TAP) offshore banki hasznosságával: Melyik a legjobb kriptovaluta 2026-ban?

A SUI árfolyama az elmúlt hét során nagyrészt oldalazott. Január elején rövid időre elérte az 1,80 dolláros szintet, ám a token azóta sem tudott lendületet venni, és továbbra is ezen a szűk ársávon belül rekedt. Nincs kitörés, nincs erős folytatás – csak oldalazó mozgás. A kereskedők számára az ilyen árviselkedés kiábrándító lehet, különösen egy olyan piacon, ahol a tőke már eleve óvatos.
2026. 01. 15. 23:00
Megosztás:

Irodaházak BREEAM és LEED pontszámának maximalizálása FALCON vízmentes piszoárral

A fenntarthatóság ma már nem csupán egy vállalati marketing húzás, ennek következményei kőkeményen, számokban mérhetőek. A modern irodaházak piacán a BREEAM és LEED minősítések alapvető elvárássá váltak, a vízgazdálkodás pedig ezen rendszerek egyik legkritikusabb pontja. A Green Clean által forgalmazott FALCON vízmentes piszoárok technológiája bizonyítja: a legzöldebb megoldás egyben a legüzembiztosabb is.
2026. 01. 15. 22:30
Megosztás:

Rákapcsolt az AutoWallis 2025-ben: az utolsó hónapokban minden üzletágban felpörgött az értékesítés

Nagyon erősen zárta a tavalyi év utolsó negyedévét az AutoWallis Csoport minden szegmense, így rekordot döntött a gépjármű-értékesítés, valamint a szerviz- és mobilitási szolgáltatások is 2025-ben. Jelentősen, közel 12 százalékkal, 54 ezer darab fölé nőtt az AutoWallis gépjármű-értékesítése az elmúlt évben: a bővülést elsősorban a Kiskereskedelmi Üzletág húzta 20 százalékot meghaladó növekedéssel, míg a Nagykereskedelmi Üzletág eladásai közel 7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket.
2026. 01. 15. 22:00
Megosztás:

2 dolláros árfolyamtámasz, 4 milliárd dolláros fogadás: az XRP visszatérési sztorija új lendületet kap

Az XRP újra a reflektorfénybe került – de most nem a pereskedés vagy a botrányok miatt, hanem mert a piac egyik legizgalmasabb visszatérését produkálja. A 2 dolláros árfolyamszint keményen tartja magát, miközben több milliárd dollárnyi tőke helyezkedik a következő nagy mozgásra. A kérdés már nem az, hogy lesz-e új rali – hanem az, hogy mikor és milyen erővel robban be.
2026. 01. 15. 21:30
Megosztás:

Digitap ($TAP), XRP és XLM összehasonlítása – Melyik a legjobb kriptofizetési eszköz 2026-ra?

Ahogy a kriptopiac óvatosabb időszakba lép, a legfrissebb makrogazdasági jelek védekezőbbé tették a befektetőket.
2026. 01. 15. 21:00
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 20:30
Megosztás:

Így alakult a forint csütörtök estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 20:00
Megosztás:

Elárasztott a szemétkripto: 11,6 millió token omlott össze 2025-ben, a mémcoin-láz csúcsán

A 2025-ös év minden eddiginél komolyabb figyelmeztetést küldött a kriptovaluták világának: több mint 11,6 millió token ment nullára az év során, a projektek 86%-a pedig ebben az egyetlen évben omlott össze. A mélyrepülésért elsősorban a mémcoin-ok felelnek, amelyek dömpingszerű megjelenése árasztotta el a piacot – és vele együtt a befektetők reményeit is. Mit tanulhatunk ebből a kudarcsorozatból, és merre fordulhat most a piac?
2026. 01. 15. 19:30
Megosztás:

Lomha kriptobálnák: januárban lassultak a Bitcoin-beáramlások a Binance-re

Mi történik, ha a kriptotőzsde legnagyobb szereplői — a „bálnák” — egyszer csak lassítani kezdenek? A 2026-os év elején jelentősen visszaesett a nagy volumenű BTC-betétek aránya a Binance-re, ami új fényt vet a piac aktuális hangulatára.
2026. 01. 15. 18:30
Megosztás:

A Recorde és a Panattoni projektje 51.000 m2 bérlettel rendelkezik a Fiege bővülése után

A Recorde Alapkezelő és a Panattoni Hungary stratégiai együttműködésében megvalósuló Panattoni Park Moson fejlesztés teljes bérleti elköteleződést ért el két épületére Mosonmagyaróváron, az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közelében, közvetlenül az M1-es autópálya mellett. Az elhelyezkedés ideális nemzetközi áruszállításra és logisztikára, egyedülálló hozzáférést biztosítva Bécs, Pozsony és Budapest célpiacaihoz, valamint a tágabb vonzáskörzet számos ipari központjához.
2026. 01. 15. 18:00
Megosztás:

Megkönnyebbülés a Zcash számára: az SEC lezárta a vizsgálatot vádemelés nélkül

A magánélet védelmét szolgáló kriptovaluták mostanában gyakran kerülnek a szabályozói célkeresztbe, ám a Zcash most váratlanul fellélegezhet.
2026. 01. 15. 17:30
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 17:00
Megosztás:

Új irányítási modell a 4iG Csoportnál

A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari portfólió – kiemelkedő növekedési potenciállal és erős nemzetközi partnerségekkel – a vállalatcsoport egyik stratégiai pillérévé válik.
2026. 01. 15. 16:30
Megosztás: