Megtorpanhat a digitalizáció a járvány után

Lelassulhat a digitális átállás a világjárvány enyhülésével, a látványos fellendülést akár kismértékű visszalépés is követheti – derül ki a McKinsey & Company tanácsadó Global Digital Sentiment felméréséből. A kutatás adatai szerint 65 millió európai, ezen belül 800 ezer magyar tervezi, hogy kevesebb időt fog eltölteni az online térben végzett tevékenységekkel, miután a pandémia véget ér.

Megtorpanhat a digitalizáció a járvány után

A pandémia világszerte felgyorsította a digitális átállást, de az elmúlt hat hónapban, ahogyan az emberek egyre inkább hozzászoktak a járványhelyzethez, már láthatóvá vált egyfajta visszarendeződés a 2020-as, nagyon magas értékekhez képest. Azok közül, akik a járvány során digitális csatornákra tértek át, 23 százalék tért vissza az offline csatornák használatára Magyarországon – áll a McKinsey & Company tanácsadó cég Global Digital Sentiment felméréséről készült tanulmányban. A Magyarországon 25 éve jelen lévő McKinsey előrejelzése szerint ez a trend folytatódni fog a járvány lecsengése után, ezért a vállalatoknak lépéseket kell tenniük a digitalizációban elért eredményeik megőrzése érdekében, a legnagyobb növekedést mutató fogyasztói csoportokra koncentrálva.
 
A járvány idején az Európai Unióban, Norvégiában és Svájcban közel 70 millió fogyasztó (közülük 2,2 millió új felhasználó Magyarországon) a digitális térbe helyezte át tevékenységeit. Magyarországon a 25 és 64 éves kor között, minden korcsoportban tapasztalható volt a digitális felhasználók számának jelentős növekedése (a 25-34 évesek körében 19%-os, a 35-44 éveseknél 20%-os, a 45-54 éveseknél 25%-os, az 55-64 éveseknél pedig 18%-os volt a bővülés).
 
Amint a McKinsey előző, tavaly készített felmérése is megmutatta, a digitalizáció Magyarországon is erőteljesen jelentkezett: a járvány előtt egy ember jellemzően egy digitális szolgáltatást használt, ez a járványidőszakban a háromszorosára emelkedett, elsősorban a banki és a telekommunikációs területeken. Ezzel párhuzamosan 21 százalékkal nőtt a legalább egy digitális szolgáltatást használók aránya, ezáltal a magyarok háromnegyede használt legalább egy digitális szolgáltatást a koronavírus miatti kijárási korlátozások idején.
 
Mostanra úgy tűnik, hogy a „COVID-hatás“ lecsendesülőben van: az európai felhasználók többségénél már nem növekszik tovább az online tevékenységek gyakorisága. Arra lehet számítani, hogy a járvány visszaszorulásával, az emelkedő trend részben megfordul, a vásárlás a digitális és a fizikai térben kiegyensúlyozódik. A fogyasztók ugyanis vágynak a pandémia előtt megszokott vásárlási élményre. A legtöbb iparágban a járvány lecsengése után az online aktivitás várhatóan csökkenni fog (kivéve a turizmust, ahol 28, és a telekommunikációt, ahol további 1 százalékos növekedés várható). A legenyhébb visszaesés a pénzügyi szektorban (-2%) és a közműszolgáltatások (-3%) terén várható, a legnagyobbra pedig az oktatásban (-32%) és az egészségügyben (-21%) lehet számítani.
 
Összességében Európában 65 millió, köztük 800 000 magyar felhasználó fogja csökkenteni aktivitását az online térben. Mivel pedig a vásárlók egyre tudatosabbak és tapasztaltabbak az online világban, a vállalatoktól és vállalkozásoktól is többet várnak el azért, hogy továbbra is igénybe vegyék a digitális szolgáltatásaikat.
 
Ugyanakkor a szolgáltatókkal való kapcsolatfelvételre a digitális csatornát használják a leggyakrabban a fogyasztók,  Európában az interakciók 80%-a, Magyarországon 76%-a digitális. Arányaiban a legtöbb digitális felhasználót itthon a szórakoztatóiparban találjuk (91%), ezt a követi a bankszektor (71%) és a telekommunikáció (73%). A skála túlsó végét az egészségügy jelenti 25%-os értékkel, messze elmaradva az európai digitális élbolyhoz tartozó országok 40% körüli számaitól.
 
A digitális csatornáktól való elfordulásnak a pandémiát követő időszakban várhatóan azokban a szektorokban lesz a legnagyobb a kockázata, ahol a legnagyobb számban növekedett az ügyfelek, vásárlók száma a járványhatás miatt. Ugyanis Európában az új felhasználók 43%-a (Magyarországon az egyharmada) csakis a járványhelyzet miatt fordult az internet felé. Igaz, az új felhasználók 45 (Magyarországon a 48) százaléka továbbra is igénybe kívánja venni a digitális szolgáltatásokat, és csak ezt követően keresné fel a boltokat vagy fiókokat a kényelmesebb ügyintézés érdekében.
 
A magyarok általában a számítógépről elérhető weboldalakat részesítik előnyben az egyéb lehetőségekhez képest, a banki és a telekommunikációs ügyintézést viszont szívesebben bonyolítják mobilról. A két említett szektor már a járvány előtt is vezető helyen állt a digitális szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek számát tekintve – onnan indulva voltak képesek megháromszorozni a digitális elérésüket annak köszönhetően, hogy rendelkeznek olyan mobil megoldásokkal, amelyek igazán vonzóak az ügyfeleik számára.
 
A felhasználók összességében elégedettek (69%) a felhasználói élménnyel a digitális térben. A ruházati (82%), a bank (79%) és a szórakoztató (79%) szektor áll az élen, míg az oktatás (60%), az egészségügy (62%) és a közszolgáltatások szegmense (66%) van leginkább lemaradva a felhasználói elégedettség tekintetében. Magyarországon a digitális szolgáltatásokkal való elégedettség szintén magas (a felhasználók 69%-a elégedett vagy nagyon elégedett), ám a kedvező pozíció megőrzése érdekében fontos, hogy a vállalatok valamennyi platformon felhasználóbaráttá és egyszerűen kezelhetővé tegyék a szolgáltatásaikat, és ugyanerre kell törekedniük a személyes találkozások alkalmával is – figyelmeztet a McKinsey.
 
Mivel az európai fogyasztók az utóbbi 15 hónapban a tevékenységeiknek egyre nagyobb hányadát helyezték át az online térbe, ezért a McKinsey arra számít, hogy erőteljes lesz a verseny a vállalatok között a digitális szolgáltatások bővítése terén, miközben az ügyfelek is elvárják majd a jobb felhasználói élményt a szolgáltatókhoz való visszatérésükért cserébe.

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Világszinten küzdenek a pénzügyi vállalatok a kiberbűnözőkkel

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.
2021. 08. 17. 15:00
Megosztás:

A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét

A Lenovo Csoport (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) bejelentette, hogy a Csoport rekordmagas első negyedéves eredményt ért el. A felgyorsult digitalizáció, az okos átalakulás és a számítógépes eszközök, infrastruktúra és alkalmazások területén megvalósított globális fejlesztések által teremtett lehetőségek továbbra is hozzájárulnak a Csoport hosszútávú és fenntartható jövedelmezőségének növekedéséhez.
2021. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Automatizált haszongépjárművek: hatékony logisztika a gazdasági fejlődés érdekében

Sofőr nélküli Hub2Hub: A nehézgépjárművek gyakran ugyanazokon az utakon haladnak – napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. A zsúfolt autópálya-szakaszok pedig folyamatos figyelmet követelnek a vezető részéről. Az automatizálás csökkentheti a vezetőt érő terhelést, megakadályozhatja a hátsó ütközéseket, és megkönnyítheti a jelenlegi vezetési és pihenési időre vonatkozó jogszabályok betartását.
2021. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Virtuális valósággal növeli az agy teljesítőképességét a magyar startup

Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak - mondja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer felhasználó számára tette valóságos tudássá a virtuálisan megosztott információkat, köztük hazai gyárak, felsőoktatási intézmények, logisztikai központok és mesterséges intelligencia felhasználásával foglalkozó fejlesztők számára.
2021. 08. 05. 18:00
Megosztás:

Az automatizált gyártás lendíti tovább a gyógyszeripar digitalizációját

Habár a válságokkal szemben erősen ellenálló a szektor, a pandémia a gyógyszeripart is próbatételek elé állította. A gyártási folyamatok automatizálása még fontosabbá vált, mint azelőtt. Az emberi hibák lehetőségének csökkentése, a papírmentesség, a kibervédelem, valamint a szellemi tőke optimalizálása is meghatározó pontja az átalakulásnak. A Liferay Digital Talks legújabb adása a gyógyszeripar digitalizációjának kihívásait mutatja be a Richter Gedeon példáján keresztül.
2021. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az ABB felvásárolja az ASTI Mobile Robotics Group-ot

Az ABB bejelentette, hogy megvásárolja az autonóm mobil robotok gyártása terén globális vezető szerepet betöltő ASTI Mobile Robotics Group-ot (ASTI), amely applikációival széles termékválasztékot kínál a főbb robotikai alkalmazások terén. Az akvizíció eredményeként bővül az ABB robotikai és automatizálási kínálata, és az egyetlen olyan vállalat lesz, amely teljes körű portfóliót kínál a rugalmas automatizálási rendszerek következő generációjához.
2021. 07. 27. 06:00
Megosztás:

Hat hónappal meghosszabbítja készülékeinek garanciaidejét a Huawei

Ismét jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását 6 hónappal – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My HUAWEI alkalmazás használatával. A vállalat kedvezményesen, egységes áron cseréli az akkumulátorokat az összes kijelölt modellre, illetve a felhasználók akár 55%-os alkatrész kedvezményt is kaphatnak.
2021. 07. 24. 14:00
Megosztás:

450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri, a munkáltatók digitális szárnysegédje

A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a termék további fejlesztésére, hazai és nemzetközi terjeszkedésre, elsősorban Kelet-Közép-Európában és a DACH régióban történő értékesítés dinamikus felfuttatására fordítja.
2021. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Az oktatási szektort érte a legtöbb zsarolóvírus támadás

Az új Sophos kutatás szerint 2020-ban a zsarolóvírus az oktatási szektorban okozta a legnagyobb károkat - itt volt a legtöbb támadás és a legmagasabb helyreállítási költségek.
2021. 07. 21. 06:30
Megosztás:

Már az Erste Csoport hétmillió ügyfele használja George-ot

Kilenc éves lett az Erste Csoport digitális platformja. George-ot ma már hat országban összesen hétmillió ügyfél használja, akik az ötből átlag 4,5 csillagra értékelik teljesítményét. A magyarországi ügyfelek számára idén február óta elérhető az alkalmazás, azóta több mint 400 ezren próbálták ki, és a többség rendszeresen használja a platformot, amely havonta új szolgáltatásokkal és funkciókkal bővül.
2021. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek

Újra pályázhatnak a Technology Fast 50 díjra a gyorsan fejlődő technológiai cégek: a Deloitte már 22. éve hirdeti meg közép-európai versenyét, amely a technológiai iparág leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja. Mind a már befutott, mind a feltörekvő technológiai vállalatoknak platformot biztosít arra, hogy szélesebb körben bemutathassák innovatív megoldásaikat.
2021. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Az EU és NATO a kínai területről végzett kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget

Az Európai Unió és NATO hétfőn a kínai területről végzett kártékony és destabilizáló, a tagországok biztonságát és gazdaságait fenyegető kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget.
2021. 07. 20. 05:30
Megosztás: