Minden második középiskolásnak gondjai vannak a matematikával
A középiskolai évek során szerzett matematikai tudás egyfelől az alapvető műveltségünk része, másfelől a későbbiekben a pénzügyi ismereteink alapját képezi, ráadásul az egyetemi tanulmányokhoz is meglepően sok helyen szükséges. A diákoknak mégis komoly gondjaik vannak a tantárggyal.
"Átlagosan minden második diáknak vannak kisebb-nagyobb gondjai a matematikával. Sokaknak csak néhány apró dolgot kéne helyretenni de vannak jópáran akik folyamatos korrepetálásra szorulnak ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a többiekkel" - mondta Mosóczi András, a mateking.hu alapítója és a projekt vezetője.
A matematika könnyű megértése és megszerettetése volt az a kettős cél amiért életre hívták a mateking.hu-t, amely 55 ezer felhasználóval hazánk legnépszerűbb e-learning oldala. 2015-ben és 2016-ban is elnyerte az év honlapja díjat, tavaly mindjárt oktatás és e-learning kategóriában is. A mateking.hu eddig csak egyetemisták számára volt elérhető, idén szeptembertől azonban a középiskolás tananyag is felkerült.
„A mateking.hu megoldást ad azoknak, akiknek csak néhány apró dolgot kellene helyretenniük a matematikával kapcsolatban, és azoknak is akiknek folyamatos korrepetálásra van szükségük ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a többiekkel” – folytatta Mosóczi András, aki hozzátette: a mostani középiskolások már a Z generáció tagjai, akiknek a korábbiaktól teljesen eltérők a tanulási szokásaik.
„A mateking.hu egy tabletre és mobilra optimalizált oktatási rendszer, ami színekkel, ábrákkal, vizuálisan, egyszerűen, frappánsan és humorosan meséli el a matekot” – mondta az egyetemi tanár, aki kiemelte: a weboldal alapelve, hogy mindenkinek joga van hozzájutni a tudáshoz, mindezt korszerű, XXI. századi oktatási platformokon keresztül.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor