Most akkor ki a hülye? Kettőt látunk...
Az adatokat az optimista befektetők újabb reménysugárként aposztrofálhatnák, hiszen a 84.000 fő elbocsátás decemberben 2008 óta a legkisebb értéknek számít. Nem is beszélve arról, hogy novemberben 145.000 fő volt az érték. Hát nem fantasztikus?
Bizonyára minden Olvasót elöntött most az a bizsergető, kellemes érzés, ami akkor jelentkezik, ha a válság vége kerül szóba. Az első szám csak kicsivel nagyobb, mint Szombathely lakossága, a második pedig csak mérsékelten haladja meg Győr teljes lélekszámát. És a még egyszer a hangsúly: 2008 óta a decemberi volt a legkisebb érték.
Bizonyára (mint mindig) mi vagyunk pesszimisták már megint, és a statisztikáknak sem túrtunk utána rendesen (sőt, sehogy) az aktákban/hírszolgáltatóknál, de ha ennyi ember válik munkanélkülivé, kis családjuk jövedelmének csökkenése vajon mennyiben érezteti hatását a fogyasztáson? És milyen hatása lehet a jelzáloghitel törlesztésére? És mikor lesz ennek a soktízezer embernek újra munkája?
És akkor még csak az Egyesült Államokról beszélünk, ami az utóbbi hónapokban magára vette a rikító neonzöld „Mi már kilábalunk!” feliratú trikót. Talán nem véletlen a tegnapi FOMC jegyzőkönyvből sugárzó bizonytalanság: nincs igazán egyetértés az inflációval kapcsolatban (túl gyors lehet? vagy túl lassú?), nincs igazán egyetértés a jelzálogalapú eszközök vásárlásának további folytatásával kapcsolatban (mi történne az ingatlanpiaccal, ha befejeződne az „akció”?), és csak egy dolog tűnik biztosnak: a jegybankári figyelem a munkaerőpiaci folyamatokra koncentrálódik.
Ott válik el a… ööö… szóval, ott dől el minden.
