Nem lankad az optimizmus a BÉT-en
Az amerikai piacok keddi jó hangulata, valamint már az ázsiai tőzsdéken is megmutatkozó vételi kedv csak tovább erősíti az európai piacokon már napok óta tartó emelkedést. A New York-i tőzsdeindexek ugyanis kedden az európai piacok zárása után jelentősen emelkedtek, és az optimista hangulat a devizapiacokon is érzékelhető volt.
Mérsékelt erősödéssel kezdtek szerdán a főbb európai tőzsdék indexei. Szerdán az FTSE-100 index 0,21 százalékos, a DAX-30 index 0,39 százalékos, a CAC-40 index 0,32 százalékos nyereséggel nyitott. Kedden a londoni FTSE-100 index 2,01 százalékos erősödéssel 5.271,02 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 index pedig 1,87 százalékkal 6.191,13 pontra, a párizsi CAC-40 index 1,96 százalékkal 3.637,76 pontra erősödött zárásra.
Az amerikai jelentési szezon erősen indult, a hétfői Alcoa eredménye után, a kedden este közölt Intel eredmény is a vártnál jóval kedvezőbben alakult, amely így a világ részvényindexeire is határozottan pozitív hatással van, az ázsiai tőzsdék is jól szerepeltek szerda reggel. A mai nap folyamán a makrogazdasági adatok közül az eurózóna ipari termelése lehet érdekes, itt újabb növekedés mutatkozhat. Amerikából fontos információ lesz a júniusi kiskereskedelmi forgalom alakulása, ebben kisebb visszaesést áraz a piac.
A BUX 202,58 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 22.651,23 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a csökkenő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.