Obama Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette

A civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte Barack Obama amerikai elnök a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette.

Obama Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette

A Fehér Ház honlapján megjelent, helyi idő szerint kedden elhangzott felszólalás szerint az elnök hangoztatta, hogy a civil társadalomra növekvő nyomás nem más, mint egy olyan kampány, amely a demokrácia eszméjének aláaknázását célozza. Emlékeztetett arra az ígéretére, hogy egy évvel ezelőtt New Yorkban megfogadta, az Egyesült Államok, amely a világon vezető szerepet játszik ezen a területen, a korábbiaknál is többet fog tenni a civil társadalom megerősítése érdekében, amivel kapcsoltban négy új lépést jelentett be.

 

Elsőként azt, hogy a civil társadalmi csoportokkal való partneri együttműködés mostantól az egész amerikai kormány feladata lesz, vagyis nemcsak a külügyminisztériumé és a USAID kormányzati segélyszervezeté. Az elnök utasította a minisztériumokat és kormányzati hivatalokat, hogy rendszeresen konzultáljanak és működjenek együtt civil társadalmi szervezetekkel. Az amerikai kormányszervek szembehelyezkednek majd azzal, hogy a külföldi kormányok diktálhassák azt, milyen természetű segítséget nyújthatnak nekik. Az Egyesült Államok ellen fog állni a külföldi kormányok azon erőfeszítéseinek, amelyek a békés gyülekezéshez, egyesüléshez és véleménynyilvánításhoz való jog korlátozására irányulnak. Ezt Obama elnök az amerikai globális vezető szerep részének tekinti.

 

Másodszor, az Egyesült Államok világszerte innovációs központokat hoz létre a civil társadalmi csoportok támogatására, amelyek a jövő évtől kezdve hálózatépítésre használhatják fel őket, illetve arra, hogy az elképzeléseik megvalósításához szükséges ismeretanyaghoz, technikához és anyagi eszközökhöz juthassanak. Az első hat ilyen központ Latin-Amerikában, a szubszaharai Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában jön majd létre.

 

Harmadszor, az Egyesült Államok megnöveli a Demokráciák Közössége elnevezésű kormányközi szervezet támogatását a hatékonyabb diplomácia nyomásgyakorlás érdekében.

 

Negyedszer, az Egyesült Államok mindennemű civil társadalmi csoportok támogatását növeli és nagyobb vésztámogatást nyújt a szorongatott civil szervezeteknek. Nő a terhelő törvényekkel és szabályozásokkal szembeni jogi támogatás. A Nyílt Kormányzati Együttműködés keretében több kormány kap majd segítséget, és Amerika nagy hangsúlyt fektet a civil társadalmi vezetők új nemzedékének kinevelésének.

 

Barack Obama méltatta a kubai, az orosz, a szenegáli, a palesztin és a burmai civil szervezetek kiállását. Hangoztatta, hogy erős és élénk civil társadalmakra van szükség. Kitért arra is, hogy a gyalogsági aknák betiltásáról rendelkező ottawai egyezményhez is civil kezdeményezés nyitotta meg az utat és megismételte a nap folyamán korábban tett bejelentést, miszerint az Egyesült Államok a Dél-Korea védelmét szolgáló készleteinek kivételével lemond a gyalogsági aknák alkalmazásáról. Mint mondta, Amerikai továbbra is az aknamentesítő műveletek legnagyobb anyagi támogatója marad a világon.

 

Az elnök rámutatott, hogy azok az országok Amerika legszorosabb partnerei, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat, ezzel szemben ezeknek a jogoknak a megsértése sérelmeket szül és idővel instabilitáshoz, vagy szélsőségességhez vezethet.

 

„Úgy gondolom, hogy a civil társadalomnak nyújtott amerikai támogatás nemzetbiztonsági kérdés” - mondta Barack Obama.

 

Az elnök szerint egyre több kormány éppen a polgárok és a civil társadalom ereje, a technikára támaszkodó példátlan mozgósító erő miatt tesz meg mindent, ami a módjában áll, hogy elhallgattassa őket.

 

„Oroszországtól Kínáig és Venezueláig könyörtelen megleckéztetéseknek vagyunk a tanúi, valamint annak, hogy a jogos elégedetlenséget felforgatásként becsmérlik. Olyan helyeken, mint Azerbajdzsán, a törvények hihetetlenül megnehezítik a civil szervezeteknek még a működését is. Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat. És szerte a világon olyan bátor férfiakat és nőket támadnak meg, sőt, ölnek meg, akik fel merik emelni a hangjukat” - fogalmazott az amerikai elnök.

 

Barack Obama megemlékezett az állami erőszak kameruni, líbiai, kambodzsai és orosz áldozatairól és szolidaratását fejezte ki a venezuelai, burundi, egyiptomi, kínai és vietnami bebörtönözöttekkel.

 

A 2005-ben megalapított Clinton Globális Kezdeményezés (Clinton Global Intitiative, CGI) egy pártok felett álló szervezet, amelynek éves fórumain, amelyeket szeptemberben, az ENSZ-közgyűlés általános vitájával párhuzamosan szoktak megrendezni, a világ országainak vezetői megvitatják, hogy mit lehetne tenni a világ fontos problémáinak megoldásáért. Az éves tanácskozásokon mintegy 150 állam- és kormányfő, 20 Nobel-díjas, több száz nagyvállalat, vallási, civil és jótékonysági szervezet vezetője, valamint a média képviselői vesznek részt. 2013-ig a CGI tagjai 2300 olyan kötelezettséget vállaltak, amelyek 180 országban több mint 400 millió ember életkörülményein javítottak. (MTI)


Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 14,25 százalékról 14,00 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
2026. 07. 24. 19:00
Megosztás:

Hányan dolgoznak most hivatalosan Magyarországon?

Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 07. 24. 18:00
Megosztás:

TRX 0,45 dollár felé: a TRON a Solana nyomában

A TRON hálózat stabilcoin-forgalma és felhasználói aktivitása továbbra is kiemelkedő, miközben a TRX árfolyama megőrizte hosszabb távú emelkedő trendjét. Az onchain adatok alapján a blokklánc egyre fontosabb szerepet tölt be a kisebb értékű USDT-utalásokban, a technikai indikátorok pedig egyelőre a vásárlóknak kedveznek.
2026. 07. 24. 17:00
Megosztás:

Előrejelzési piacok: hogyan sűríti egyetlen árba a tömeg tudását

Santiago Robledo Hernández sportanalitikus és kriptopiaci megfigyelő számára az előrejelzési piacok legfontosabb tulajdonsága nem a spekuláció, hanem az információs hatékonyság.
2026. 07. 24. 16:30
Megosztás:

Nem csak a magasabb fizetés miatt vállalnak külföldön munkát a magyarok

A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából
2026. 07. 24. 16:00
Megosztás:

Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás: